A randi után üzenetben azt írta, hogy legyünk csak barátok. Miért esik ez nekem rosszul?

Tinderen megismertem valakit az elmúlt két hónapban, de csak pár napja találkoztunk először. Én eredetileg nem is akartam vele randizni, mert szerelmes lettem valaki másba (akivel amúgy csak barátok vagyunk). Volt, hogy a tudtára adtam, hogy miért nem lenne jó, ha mi ketten randiznánk. Főképp a nyelvi akadályokra hivatkoztam (csak angolul tudunk egymással kommunikálni, ami egyikőnknek sem az anyanyelve), ő azt mondta semmi gond. És végül találkoztunk, úgy voltam vele, hogy ok, elmegyek, élőben úgyis kiábrándító vagyok, pláne ha idegennyelven kell kommunikálni, maximum nem keres többet, végülis ez a cél, és nem kell rosszuléreztem magamat, hogy ghostoltam, vagy letiltottam, vagy közöltem vele, hogy nekem amúgy más jön be, ha már minden más ellenérvre azt mondta, hogy nem, ez nem probléma. Ő erre az első találkozásra randiként tekintett. Nem volt egy hosszú tali, mind a kettőnknek kevés ideje volt, kb másfél óra. Konkrétan egy óra után lerázott, amit megértek, mert első találkozáskor mindig minden esetben kellemetlenül érzem magamat, és látszik is, most meg fényévekkel rosszabb volt, mint általában, mert nem csak azon kellett gondolkodnom, hogy mit mondjak, hanem azt még fejben fordítabi is, de ennek ellenére elbúcsúzáskor megkérdezte, hogy megölelhet-e, mondom igen. Pár óra múlva ír egy kedves üzenetet, hogy örül, hogy megismert, kérdezett arról, hogy hogy rendben volt-e a hazautazásomkor minden. Amikor visszaírtam, az ezt követő üzenetben azt írta, hogy mi lenne, ha csak barátként próbálkoznábk, hátha úgy kevésbé kínos a helyzet, aztán meglátjuk mi lesz. (Ez szerintem egy szépített legyünk csak barátok mondat akart lenni)

És hogy is mondjam, pöppet rosszul esett, hogy valaki hetekig kitartóan akart velem találkozni, nem zavarta a sok kifogás, az hogy időnként ignoráltam napokig, aztán megírja, hogy legyünk csak barátok. És nem értem, hogy ez engem miért bánt. Nem érzem ego kérdésnek, sokszor utasítottak már vissza, akár úgy, hogy a másik fél hihette azt, hogy akarok valamit, holott nem, tehát nem ez a helyzet volt nekem új. Annyira nem is esett jól, hogy kitartóan írkál nekem, végig abban reménykedtem, hogy megunja, és nem kell letiltanom, ha már az elutasítást nem fogadja el. Sőt, magára a "randira" is úgy mentem el, hogy remélem elég kínos lesz ahhoz, hogy ne akarjon tőlem semmi romantikusat utána. És most, hogy ez tulajdonképpen így történt, rosszul esik. Miért?