Sosem éreztem azt hogy ténylegesen párkapcsolatban lennék, ki, mikor érezte azt hogy normális párkapcsolatban van?

Huszonéves vagyok, van már egy gyermekem, jól fizető munkám, és ezek mellett képzem magam folyamatosan mivel egyik munkámnál sem éreztem azt hogy ezt nekem találták ki. Külsőleg is adok magamra. Eddigi párkapcsolataimnál senkinél nem éreztem azt hogy tisztelve/megbecsülve vagy igazán szeretve vagyok.. (pedig voltam házas is, illetve utána négyen el is jegyeztek) addig szerettek amíg úgy viselkedtem ahogy tudtam hogy szeretnék ha a partnerük ilyen-olyan lenne..

ahogy azt sem éreztem senkinél hogy családban funkcionálnánk (akár gyerek érkezése előtt a saját családjainkkal) inkább csak koloncnak.. pedig voltak több éves párkapcsolataim, illetve néhány rövidebb is. (Ők is csak azért tartottak rövid ideig mert tanultam annyit a régi esetekből ha azt éreztem feleslegesen húzzuk egymás idejét, mert a régi problémák a például új partnerjelöltnél is jelen voltak.. akkor szakítottam, persze ez is szerintük csak nekem probléma és rosszul érzem.. (ezen a részen csak nevetni tudok) de tudom egyik sem szakított volna velem, mert nekik elvileg jó voltam.. jó lettem volna)

Egyre inkább azt érzem hiába képzem magam, senkinek se leszek sehogysem elég jó, hogy valaki jobban szeressen mint én őt, aki mellett önmagamat adhatom, aki akár változtatna miattam a saját hibáin hogy egyszer én is jól érezzem magam, eddig én ezeket megtettem partnereimért, de senki sem tudta viszonozni. Egyszerűen nem jelentettem nekik annyit. Teljesen mindegyvolt hogy mennyit adok..

Azt persze sokan elvárták hogy látszatra közösségi hálókon bizonyítsam hogy velük vagyok, hogy hozzájuk tartozok.. valami státuszszimbólumként, mint valami idi0ta tárgy… ez az egyedüli amit nem tettem meg senkinél mert nem akartam magam nyilvánosan lejáratni :D

De nem hinném hogy ez akkora probléma lenne hogy ezt váltsam ki a férfiakból.

Szóval tényleg nem tudom miért járok így, magányos vagyok, nem akarok egyedül megöregedni..

unom hogy egyedül haladok az életben, annyira jó lenne valakivel megosztani és együtt haladni.

Márcsak maga a tudat hogy valakinek hiányzom.. és nem a kényelem miatt..

Szeretném megtalálni magamban a hibát hogy tudjak változtatni.

Más is járt már így? Volt párkapcsolati múltja de közben mégis olyan mintha nem is lett volna?

Létezik olyan hogy valaki nagyon szeretne magának normális/rendes párkapcsolatot mégsem jön neki össze?