Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem hiszik el az emberek, hogy őszintén boldog vagyok egyedül?
Több párkapcsolatom is volt már, nem volt egyikőjükkel sem problémám, egyszerűen csak annyi volt a gond hogy túl "sok" volt nekem egy párkapcsolat, az együttélést pedig inkább teherként fogtam fel.
Nagyon szeretem a munkámat, és mivel emberekkel foglalkozok így bőven beszélgetek eleget napközben, a magánéletemben pedig ott vannak a barátaim és a családom, így nem érzem magam magányosnak. Emellett a saját társaságomat is élvezem, és az összes hobbim magányos tevékenység, olyanok amikhez nyugalom és csend kell. És mivel aszexuális vagyok így a párkapcsolatnak ez a része sem hiányzik, mindig is inkább nyűg volt mint pozitívum.
Amikor társadalmilag elfogadott életet éltem, és a volt párommal laktam együtt, akkor fele ennyire sem éreztem jól magam a bőrömben, mindig is úgy éreztem mintha csak színészkednék, mintha pipálgatnám a listát amin olyan dolgok vannak mint egyetem, lakás, párkapcsolat, összeköltözés, munkahely. Aztán amikor a következő mérföldkő jött volna és a volt barátom eljegyzett, akkor valami elszakadt bennem. Pedig tényleg nem lehet egy rossz szavam se rá, nagyon odaadó, kompromisszumkész és figyelmes ember, de a gondolattól hogy megházasodjak, gyerekeim legyenek és átlagos családanya legyek a hideg is kiráz(ott), ő pedig mindenképp saját családra vágyott. Majdnem az összes személy az életemben őrültségnek tartotta, hogy amiatt szakítottam a kvázi tökéletes barátommal mert el akart jegyezni, de én azóta is életem egyik legjobb döntésének tartom, szerintem hosszútávon mindkettőnk élete boldogabb lesz így, mert az "álom" életünk nagyon eltér egymástól.
Egyértelműen kijelenthetem, hogy sosem voltam még ennyire boldog is elégedett az életemmel mint most, az egyetlen ami nagyon zavar, az más emberek reakciója. A családom viszi ezt leginkább túlzásba, de néha idegenektől is megkapom a lesajnáló pillantásokat vagy a "ne aggódj, majd találni fogsz magad mellé valakit" tanácsokat amikor szóba kerül hogy nem vagyok házas, de még csak párkapcsolatban sem élek. Unom már hogy mindig magyarázkodnom kell, és hogy mindenki úgy tesz mintha jobban tudná, mi a jó nekem. Miért olyan nehéz elhinni sokaknak, hogy őszintén boldog vagyok egyedül? Annyira ritka lenne, hogy valaki nem akarja összekötni az életét egy másik emberrel?
"És mivel aszexuális vagyok"
A kulcsmondat itt van, aztán hogy ennek mi az oka...
Ismertem olyan lányt, nőt, aki egy napot nem bírt volna ki pár nélkül, mert szinte csak így tudott létezni, élni.
"kapcsolatfüggő" - 1-es magyarázata, aki mint valami betegséget írja le azt, amiért az emberek jórésze él, élteti...
#4 Bogaras de kiegyensúlyozott, ebben a leírásban nagyon magamra ismertem.:D
#6 A testvéreim igen, ők teljesen megértik miért nem szeretnék párkapcsolatot. A szüleim nagyon szűklátókörűek, szigorúan ragaszkodnak a megszokott normákhoz, szerintük mindenki abnormális vagy minimum őrült, aki nem heteroszexuális. Felesleges veszekedésekhez vezetne ha közölném velük, úgyhogy nem valószínű hogy valaha meg fogják tudni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!