Vajon a nővérem és a párja élhetnek imádásban, nagy szerelemben évtizedekig, ha ennyire különböző életet élnek?

Tesómmal (27) még mind a ketten itthon lakunk. Neki van párja, három éve együtt vannak. Nem tudom, mivel sikerült ennyire elvarázsolnia, jól keres, jóképű, ad magára, kiegyensúlyozott ember egy kiegyensúlyozott családból. A srác évek múltán is áhítattal néz a nővéremre, süt róla, hogy imádja. Lenne pénze rá, hogy drága ajándékokkal halmozza el, de a nővérem nagyon... fura. A csokor virágra a mosolya erőltetett volt, így aztán csodálatos, színpompás csokrok helyett aloe verát és más cserepes növényt kezdett kapni, amiktől meg nem győz nem vigyorogni, kész virágbolt a szobája. Egyszer kapott a párjától egy drága nyakláncot, a születésnapjára, azt el sem fogadta, mert mindamellett, hogy túl drága ajándék, ha lenne alkalom sem venné fel, számára kényelmetlen az ilyesmi. Egy kávéra is nehezen engedi, hogy meghívja, amikor Costa vagy milyen drágább helyre mennek, pedig nem keresi xarrá magát, míg a párjának ez aprópénz, ha rajta múlna mindent fizetne helyette, éttermet, kávét, mozit, stb. Ritkán engedi, hogy az egészet ő fizesse, inkább a felezés híve. A nővérem neki születésnapjára tortát sütött, de olyat, hogy anyával és apával előre gyertyát gyújtottunk a srác lelki üdvéért, ugyanis a nővérem és a sütés-főzés nem kompatibilis. Tényleg, borzalmas íze volt, az a szerelmes madár mégis nagyon örült, pedig otthon a szülei cukrászdából rendeltek tortát, nem kicsi a ķülönbség. Ajándékba a párja drága, vagy legalábbis drágább, minőségi dolgokat szokott kapni, a nővérem sálat, takarót kötött neki, fényképes albumot szerkesztett, benne közös képekkel, és a srac kutyájáról, és a szüleiről, és más kreatív, kézműves ajándékok. Nagyon-nagyon-nagyon különböznek egymástól. Értem es látom, hogy imádják egymást, és a tesóm valóban profi lelki támasz, aki ott segít, ahol tud, és gondoskodó, de vajon hosszútáv is lehet ennyire imádni a másikat, ha nagy különbségek vannak? Nem fog ez kiütközni idővel?