Nem akar még párkapcsolatot, mert keresi az útját, párkapcsolatban ez nem könnyebb? Csak annak legyen kapcsolata aki már megtalálta a helyét?

Eléggé el vagy tévedve kérdező, az individualizmus ugyanis nem jelenti a társas kapcsolatok hiányát. Az individualizmus arról szól, hogy van önismeretem és önazonosan élek. Nem hagyom magam elnyomni, bántalmazni. Én felelek a saját boldgoságomért, nem várhatom mástól azt, hogy az én szórakoztatásomért létezzen. Nem török össze, ha bármilyen okból egyedül kell megállnom a lábamon. Ha ez neked negatívum, akkor nem irigyellek.

Ezek közül egyik se jelenti a magányt! Nekem vannak több évtizedes barátságaim, 10 éves kapcsolatom ami pont azért működik ennyire jól, mert mindketten két különálló személy vagyunk aki egy csapatban, de nem egy emberként (!) dolgozik a közös jövőért.

Az elutasítást meg tanuld meg kezelni. A "nem akarok kapcsolatot" az esetek 99%ban azt jelenti, hogy VELED nem akar kapcsolatot.

15-re reagálva, liberális vagyok, semmiképp nem jobb oldali, bár nincs konkrét párt, oldal, amit kifejezetten kedvelnék, de az biztos, hogy a nemzeti nacionalista vonal távol áll tőlem. Keresztény szempontból ateista vagyok, bár meg vagyok keresztelte és elsőáldoztam is. De nem hiszek egyetlen konkrét istenben sem és egyetlen előre megírt, jól kitalált és önmagát egy igaz hitnek valló vallás se szimpatikus. Meg van a saját filozófiám és hitem.

Az, hogy nem hiszek a majomként egymásba kapaszkodásban, nem jelenti, hogy egyedül vagyok. 8 éve van párom és van több közel 10 éves barátságom. Jó a kapcsolatom a családommal és a munkatársaimmal, sőt, a munkám is emberekkel kapcsolatos.

Az ember, főként fiatalon a szociális kapcsolatai révén fejlődik, tanul. De, ez nem jelenti azt, hogy párkapcsolat nélkül csak sodródik. Jellemzően egy párkapcsolat olyan kötöttségekkel jár, olyan felelősséggel és olyan egymásra utaltsággal, ami egy adott irányba tereli a személyiséget. Behatárolja, merre fog fejlődni. Mint írtam, jellemzően. Vannak kivételek is valószínűleg. Van akinek a fejlődéshez kell ez a szemellenző, ez a kijelölt nyomvonal, mások jobban szeretik hagyni alakulni a dolgokat, több mindent kipróbálni (nem, nem a szexről van szó) és így megtalálni önmagukat.

Az, hogy szerinted ez antiszociális és rossz, az a te dolgod. Szerintem ez az igazi szemellenzősség, mikor "én tudom a tutit és kész", főleg egy ennyire kevéssé egzakt kérdésben.

Nem könnyebb. Könnyebb találni egy utat, de nehezebb megtalálni a SAJÁT útját. Márpedig egy kiegyensúlyozott és hosszútávú kapcsolathoz ez elengedhetetlen.

16 éves koromban kezdődött a párkapcsolatom, most vagyok 25 éves, így lassan 9 éve tart. Mint azt a korunkból látod, együtt nőttünk fel, végig együtt voltunk, amikor az utunkat kerestük. Nekem az a tapasztalatom, hogy nyilván személyiségfüggő is, de lényegesen lassabban találtuk meg a saját utunkat, mint más korunkbeliek. Ők szabadon, a saját tempójukban próbálgatták a szárnyukat éppen amerre a saját személyiségfejlődésük vitte őket. Mi akarva-akaratlanul hatottunk egymásra, és a közös cél felé haladtunk, így nehezebben alakult ki bármilyen egyéni cél vagy akár a fejlődés szempontjából nagyon fontos vargabetű nehezebben tudott kialakulni. Saját magamon is azt éreztem, hogy évekkel később tekintettem magamra stabil önálló személyiségként, de a párom, aki a gyerek- és kamaszkora miatt nagyon erősen ragaszkodik és nehezen enged el dolgokat, úgy érzem még mindig az útját keresi.

És itt érünk el a nehéz ponthoz, mert én úgy látom, hogy egy érett, felnőtt kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy a másik tudja, hogy mit akar. Nem a gyámolítója és nem az irányítója szeretnék lenni, hanem nagyon fontos számomra, hogy azért legyünk együtt, mert a saját önálló személyiségeink egymást választják. Számomra ez a tartós (életre szóló) párkapcsolat alapja, mivel nekem nagyon fontos, hogy akivel majd családot alapítok, egy érett, kiforrott személyiség legyen. Én nem szeretném befolyásolni, azt szeretném, hogy kialakuljon, hogy ő milyen, és UTÁNA vizsgáljuk meg, hogy összeillünk-e. A saját tapasztalatom alapján hosszútávon mindig kiütközik, ha valaki még nem találta meg az útját, és a másik befolyása hat rá. Ilyenkor vagy a magáévá teszi ezt a gondolatot, de sokkal nehezebben, mert nem látja hol az ő határa és hol a másiké, vagy még rosszabb esetben végig úgy gondolja, hogy csak a másik miatt él úgy ahogy, de valójában arra nincs válasza, hogy ő hogy élne magától. És ebben a hitben rengeteg értékes időt el lehet vesztegetni.

A 24-es vagyok, és ez lemaradt:

Nem definiálnám magam se liberális, se konzervatívként, se jobb, se baloldaliként. Megvan a saját értékrendem, amiben mindkét oldalról vannak értékek, gyakorlatilag minden értékben hiszek, és az egyensúly az, ami nagyon fontos számomra. Nem vagyok sem keresztény, sem ateista, de az is érdekes számomra, hogy számodra ez az ellentétpár. Nem vagyok vallásos, de megvan a saját filozófiám és világképem.

Visszakérdeznék egyébként tőled ugyanezekre, valamint kiegészíteném még egy, szerintem relevánsabb kérdéssel: te introvertált vagy vagy extrovertált?