Rossz kapcsolatban vagy éveken át egyedül?

És ez mellett arra sincs garancia ha lenne vki akivel családom lesz, hogy az majd nem hagy el gyerekkel.

Tehát félretettem a családra való vágyaimat is most

De súlyos lesz tőle a depressziom. Az a fajta amikor fel sem akarsz kelni, élni sincs kedves es ki is rúgnak a munkahelyrol.

Eleinte persze nem így van, ez szép fokozatosan eszi magát be. Levezethetném a stádiumikat is.

Eleinte örülök a szabadságnak.

Aztán nem adok magamra mint nő (pl kezdetben semmi szexi fehérnemű, kezd nem érdekelni a hajfestés smink, aztán sima átlagruhákba öltözöm stb)

Még később hanyagolom a háztartást mert ne a mosogatás legyen már az életem ez nem normális, hogy azért szulettem csak hogy mosogassak, vagy pl egyedül enni sem jó, így kezdek nem is enni

A rossz táplálkozástol jön a folyamatos fáradtságérzés, azzal a mentális depresszio súlyosbodik

Egészen addig hogy komolyan még a munkahelyem sem érdekel ha megszűnik

Nem elérhetetlen szerintem az pl hogy minimum egyedülállo legyen akit keresek. És monogám. És engem szeressen. És legyen kemia.

De csupán csak ennyi feltetelnek is nagyon ritka aki megfelel.

Pszichologus a depressziora annyit mond hogy elfolytom az érzelmeim nem gyászolom meg a bajokat ezéltal feldolgozva sincsenek ebből jön a depresszio.

Így próbálkoztam sírni(elvileg a sírás az a feldolgozási szakasz első lépcsoje)meggyászoltam szerintem azt hogy na ezzel a sráccal sem lesz se családom se semmi, ő is alkalmatlan, megint megszívtam.

Szakítottam is, és ahogy kezdődött bennem a depi(nem adok magamra, nem adok a háztartásra)már ezen a ponton inkább visszaevickéltem együtt járásra es 2 másodperc alatt élénkültem fel újra. Újra nőnek érzem magam, a depresszio enyhe és csak a kudarc okozza hogy komolyra együtt élésre nem jó az akivel vagyok.(de nagyvalószinuleg más sem jó, ha vki meg jó az meg 50% hogy elhagyna gyerekkel, azaz ne is tervezzek inkabb családot szerintem)

Tehát a barátom mellett csak az a bajom hogy családom nem lehet vele, de egyedül meg az a bajom hogy egyedül fogom meghalni is vagy megint lesz egy újqbb barátom aztán ujabb szakítás. Már besokalltam ebbe. Nem tudom hanyadik szakításon és egyedülléten vagyok túl.

Már nem birom ezt a hintázást.

De ez ugy kezdődik hogy keresek vkit, és leboz az életemről a sok inkompetens. Aztán jön az hogy inkább nem is keresek senkit mert kiidegel a társkeresés(tűt keresek a szénakazalban). És nem keresek senkit. És ezután kezdődik a leépülés

Szakítás után direkt sírtam mert a pszicholovus szefint gyászolni kell, megélni a fájdalmat is. Én mondjuk halál feleslegesnek tartom, de beleéltem a kedvéért magam az önsajnálatba hogy tudjak bőgni.

Aztán csetelgettem ismerkedtem és kicsinált hogy ez se jó ez is buta amaz meg mulya a harmadik negyedik többedik meg sem maradt, mert helyből offoltan olyanok miatt hogy szexet keresnek csak, vagy öreg vagy dagadt stb.

Lejöttem, nem kell senki inkább.

Aztán kezdősödtek ugyanazok a depressgios körök, ezt megelőztem már azzal hogy inkább kibékülök félig azaz nem élek együtt de együtt járok.

De azóta sem merek keresni sem senkit.

Tehát marad az hogy vagy a barátom vagy megint elindulok a lejtőn.

Sírok én ha kell ahogy a pszichologus mondja de aztán se lett eddig jobb. A depressziot nem kell hívni, magátol jön.

Csináltam már ugy is hogy csakazért ia boldog leszek, benne voltam mindenféle programban élményben szingliként, addig tartott csak az egész boldogság mert ugye hazamegyek az üres lakásba.