Mi van velem? Mi a helyes döntés?

A 20-as éveim vége felé járó férfi vagyok, közel 10 év vágyakozás, magány, csalódás és sok lelki szenvedés után összejöttem egy lánnyal, aki most a barátnőm. Pár éve ismerjük már egymást, de eddig nem sokat beszélgettünk. Most a nyáron viszont úgy adta az élet, hogy jobban megismertük egymást. Nagyon pozitívan csalódtam benne, mondhatni az eddigi lányok közül akivel ismerkedtem, minden szempontból ő a legideálisabb.

Részemről még sincs bennem a szerelem érzése, furcsa az egész, még most sem akarom elhinni ezt az egészet. Meg vannak bolondulva az érzelmeim annyi bizonyos, de a szónak nem a legjobb értelmében. :(

Eddig életem során arra vágyakoztam, hogy megtaláljam az egyetlen társam az életemben és ne is gondoljak másra, mint valami álomvilágban. Az utóbbi hónapokban viszont valamiért megváltozott ez a gondolkodásom, miközben elég mélyen voltam. Azt is megkérdőjeleztem, hogy szeretnék-e egyáltalán családot, mi értelme ennek az egésznek. Tényleg nem sok kellett volna hozzá, hogy teljesen kiforduljak magamból, már elég elborult gondolataim támadtak hogy miket kellene csinálnom, hogy kizökkentsem magam.

Aztán a nagy "semmiből" összehozott bennünket az élet.

Én eddig, a gondolkodásomból is fakadóan, nem voltam lánnyal még. Nem vallási indíttatásból, hanem mert így láttam jónak (agnosztikusnak vallom magam amúgy). Mint írtam, ez valahogy kezdett átfordulni bennem. A lánynak már volt pár barátja, akikkel le is feküdt és egy éjszakás kalandja is. Ő viszont vallásosnak mondja magát.

Itt érkezek egy ellentmondáshoz, ami nem hagy nyugodni és nem értem meg. Számomra, ha keresztény hitemet valamire is tartó ember lennék, a szexualitást ténylegesen Isten ajándékának tekinteném, a legszentebb dolognak és teljesen elfogadnám, hogy csak a házastársammal csinálhatnám. Milyen hite van neki, ha ennyire az ösztöneitől vezérelve volt képes élni eddig?

Az egyik ex barátját személyesen is ismerem, már akkor sem tudtam hova tenni, amikor összejött vele, mivel a racionális gondolkodás teljes hiánya volt számomra megtapasztalható abban, a lány részéről. Aggasztott már akkor is, hogy hogy lehet valaki ennyire érzelmileg instabil és (bocsásson meg) hülye, hogy egy olyan sráccal képes összejönni, miközben teljesen más személyiségek. Persze ez be is igazolódott, fél évet se voltak együtt.

Mit szeretne a lány, mindennél jobban? Egy értelmes, megbízható társat, családot. Még nem feküdtünk le. Talán a tények miatt, valamint az utóbbi hónapokban lévő gondolataim fényében és a realitást szem előtt tartva, nem fogom tudni megígérni neki, hogy ő lesz az egyetlen személy az életemben, akivel lefekszem.

Szó nincs arról, hogy össze-vissza akarok kavarni mindenkivel, de olyan szituációt sem tudom elképzelni, hogy a közeljövőben mással legyek. Viszont nem látok a jövőbe és nem tudom mi lesz 10-20-40 év múlva.

Úgy érzem, ezt el kellene mondjam neki, még mielőtt lefekszünk. Őszintén szólva, fogalmam sincs mit reagálna. Nem egy kiskaput szeretnék magamnak, de én már nem hiszek a végtelen szerelemben. Intelligens, végtelenül kedves és odaadó, tényleg. De akkor sem tudok elmenni afelett, hogy hány partnere volt, a vallásossága meg még jobban csak elbizonytalanít ebben. Rendkívül zavar, szomorú is vagyok emiatt, hogy hiába minden szép és jó, csak egy használt lány jutott nekem, más barátaimnak meg "zsír új", ráadásul azóta feleségek is.