Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvárható a párodtól, hogy mindent megosszon veled?
Én azt gondolom, hogy elvárható, én is a transzparencia híve vagyok. Viszont! A barátokról és családtagokról szóló privát információk, amelyek rám és a párkapcsolatunkra nincsenek semmiféle hatással (tehát ha pl. egy ellenkező nemű barátja rámozdult, arról igenis tudni akarok...), nem tartoznak ebbe a körbe. Mivel ott a másik fél a párommal osztotta meg a titkát, nem velem, ezért elfogadom, ha nem mondja el. Viszont akkor lehetőleg ne is kezdjen bele, hanem az egészet tartsa meg egyben magának.
De én soha nem vallatnék senkit - aki nem így gondolkodik a kérdésben, ahogy én, azzal nem kell megkeserítenünk egymás életét. Ő is talál magának olyan párt, akivel egyetértenek, én is mindig találtam.
Nem szeretek titkolózni egy kapcsolatban. Viszont azért adódhat olyan helyzet, amit lehet, hogy nem illik elmondani. Mondjuk ha valaki bizalmasan tanácsot kér tőlem, és olyan dolgot oszt meg velem, amiről nem szeretné, hogy más is tudjon, én meg ennek ellenére én továbbadom, azt azért nem érezném igazságosnak.
De normális körülmények között nem szeretem, ha valamit a szerelmemnek nem mondhatok el.
Na, vegyük ezeket egyenként.
Az teljesen korrekt, hogy nem mondja el, melyik ismerőséről van szó. Lehet, hogy te nem is ismered. Lehet, hogy már nem tartja vele a kapcsolatot. És ilyenkor tipikusan nem a személye a lényeg, hanem a történet, annak tanulságával együtt. Ha meg ismered, pont azért nem akarja megnevezni, mert az ismerőse felé nem akar indiszkrét lenni. A történet tanulsága a tiéd lehet, de nem adja meg a lehetőséget, hogy egy konkrét, általad is ismert személyen csámcsoghass.
Ha ezt valaki nem képes megérteni és elfogadni, akkor az egy idióta.
Ha belekezd egy történetbe, akkor viszont elvárható, hogy kerek egészként befejezze. Ha csak félig meséli el, akkor fölvetődik a kérdés, hogy miért nem meséli el a másik felét a történetnek, ill. minek kezdett bele, ha aztán nem lehet elmondani a végét.
"Mindenkinek lehetnek titkai és egy baráttal kapcsolatos információt megtarthat magának?"
Természetesen. Adott esetben éppen a barátja iránti diszkréció okából.
"Mi az a téma, amire azt mondod, hogy nem zavar, ha titkolózik előtted és nem meséli el?"
Megfordítom: inkább felsorolok néhány dolgot, amiben úgy érzem, nem helyes párkapcsolatban titkolózni, a többiből pedig annyit mondjon el, amennyit el szeretne.
Mondjon el mindent, ami kapcsolatunkkal kapcsolatosan jó vagy rossz élményként lecsapódik benne. Hogy mi esik jól neki éntőlem, és mi rosszul. Mondja el nyíltan, ha a szexben valamit másképp akar. Mondja el nyíltan, ha velem valami testi problémája van: büdös a szájszagom, izzadtságszagom van, nem elég tartós a merevedésem stb. Amit az ember nem okvetlen érez meg saját magán. Ráadásul ezek mögött a tünetek mögött sokszor betegségek is meghúzódhatnak, amiknek jobb a végére járni. Ha pedig valami alkati adottság, akkor együtt próbáljuk valahogy a másik számára elfogadhatóvá tenni. Inkább így legyen, minthogy megundorodjon tőlem, vagy minden másért bántson, cseszegessen, mert ez a baja, de nem mondja ki.
Mondja el őszintén a saját testi és lelki problémáit is. Ne az legyen, hogy magában őrlődik, mert ilyen-olyan folyásai vannak, netán orvosnál is járt a tudtom nélkül és ijesztő diagnózist kapott, csak éppen én nem tudok semmit az egészről. Ez nagyon bántana.
Nyíltan beszéljünk a politikai és világnézeti felfogásunkról, tiszteletben tartva a másik, netán ettől eltérő véleményét.
Nyíltan beszéljünk a gyereknevelési elveinkről, akár rokonságban látott példákból kiindulva.
Anyagiakban ne titkolózzunk egymás előtt.
Nagyjából ismerjük egymás barátait, vagyis azokat, akikkel rendszeresen találkozunk vagy telefonon beszélünk. Célszerű egyszer bemutatni őket egymásnak, 1-2 órát együtt beszélgetni, hogy a párunk is lássa, milyen emberekkel barátkozunk. És ha nem is minden alkalommal, de időnként úgy találkozni, hogy párunk és barátunk is jelen legyen.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe. Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy időnként kettesben is akar a barátaival találkozni, és nem meséli el, hogy akkor miről beszélgettek.
Egy másik kérdés kapcsán ide is leírom: egymás múltjához nincs sok közünk. Nyilván, ha valakinek gyereke van, vagy házas volt és elvált, azt mondja el. Ill. azt is, ha netán még senkije sem volt. De ennél több nem várható el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!