Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki után leskelődtek már, hogy viselte?
Tegnap este végeztem a munkahelyemen, és a kolléganőim megkérdezték hogy nincs-e kedvem beülni valamit meginni, amire kapásból nemet mondtam, mert a párommal megbeszéltük hogy találkozunk, de addig győzködtek hogy menni akartam. Pontos időpontot nem beszéltünk meg, csak nagyjából, így gondoltam ha szólok akkor még belefér. Azt mondták hogy csak fél óra, így arra kértem hogy jöjjön később egy picit, mert szeretnék elmenni velük, de nem húzom az időt, sietek. Azt mondta rendben, addig elmegy ide oda, és hívjam ha végeztem. Tudja hova szoktunk menni, pontosan melyik helyre, és megláttam hogy arra sétál kb 10-15 méterre, tehát nem a dolgára ment, hanem valószínű utánam nézett hogy ott vagyok-e, és biztos azokkal akikkel mondtam. Úgy tettem mintha nem láttam volna meg, de ideges lettem. Amikor találkoztunk azt mondta hogy a másik irányba parkolt, tehát dolga nem arra volt ahol én voltam. Iszonyatosan gyanakvó típus, pedig nem írkálok soha senkivel, nem járok el sehova, csak ritkán barátnőzni. Mindig oda megyek és azt csinálom amit mondok. Nagyon sokszor hív egy nap, leginkább videóhívásban és azt sok időre sokszor, még ha dolgozom akkor is néha előfordult. Ha mondom neki hogy ne hívjon mert ezt vagy azt akarok csinálni itthon, és megbeszéljük mikor hívjon, akkor előtte már jóval hív. Ha nem ér el videóhívásban akkor telefonon hívogat. Amikor barátnőmmel mentünk, azt bejelentettem neki előtte egy jó héttel, akkor azt mondta rendben, csak szóljak mikor hol vagyok, küldjek képet a helyről ahova megyünk, magamról, de úgy is hív videóhívásban. Mondtam rendben, hívott is vagy 3x. Ezeket én ellenőrzésnek érzem, nyomásnak, megfojtásnak, ő meg aggódásnak, féltésnek. Ez még nagyon nagyon friss kapcsolat, nem vagyunk már tizenévesek, de félek hogy eldurvul, ha már most ilyen akkor mi lesz később. Viszonylag sokat beszél nekem a megcsalásról, és arról is sokat mesélt hogy őt hogyan csalták meg páran. Felkészített, hogy ha úgy érzi nincs rendben valami akkor utánam fog nézni, de nem ő, hanem hogy észre se vegyem, valakit utánam fog küldeni, aki csekkolja hogy van-e valakim, és nincs megbocsátás ha igen. Ugyan ezt csinálta az exeinél is. Azt mondta hogy ha őt megcsalják akkor bosszút áll, lejáratja az ismerősei előtt, mindenkinek elmondja hogy megcsalta a párja, és úgy lejáratja hogy még beszélni se akarjanak vele. Én erre csak azt mondtam hogy kicsinyesnek tartom ezt. Okot ugyan semmire se adok, mégis ilyeneket beszél, úgy érzem ellenőrizni akar, ezért van ez a rengeteg videóhívás és telefonálás. Unom hogy nem tudok egy napot se eltölteni csak egyedül, anélkül hogy vele vagy bárkivel beszéljek, mert mennie kell a videózásnak, vagy a telefonnak a fülemen kell lennie 0-24, mikor amúgy is utálok telefonálni. Az megint a plafonra visz, hogy téma nincs vagy kevés, csak videózzunk és hallgassuk a csendet, de ugyan ez van ha együtt vagyunk. Sokszor inkább olvasnék, nézném a tévét, hallgatnék zenét, főznék, takarítanék, de nem tudok ha örökké lefoglal mert hív. Nem mondtam neki hogy ezt betegesnek tartom, hogy nekem ez sok, megsérteni nem akarom, nehogy rosszul jöjjek ki belőle és méginkább gyanakodjon a semmire. Azt csak nem mondhatom, hogy hagyjál már békén, és ne csak egy órára, de ki se bírja. Ha egyedül vagyok hamar elröppen egy két óra, és engem boldoggá tesz ha egyedül lehetek, legalább néha.
Egyébként egy nagyon rendes ember, tényleg társként viselkedik és helyt áll.





Nagyon vigyázz, amit leírtál pszichopata és erős nárcizmus jele, plusz drogos is lehet aki bebeszél dolgokat!
Igen mesébe illő rendességet, kedvességet mutatnak először. Lehozzák a csillagokat hónapokig. Közben úgy ki akarvsajátítani h ne vedd észre(tevesetedben a sok video és telefon hívás egyenlőre). Birtokolni akar(te esetedben járkál utánad egyenlőre), persze hazudozik h félrevezessen. Majd jön a krakk ha ezeket elérte, azt fog csinálni veled amit akar. Életed nem lesz, az övét kell élned. Ha pedig megcsalással gyanusít meg is ver.
Kérlek nagyon vigyázz, ha belekerülsz nagyon nehéz kimászni belőle, tönkre fogja tenni az idegeid.





Egyhangú választ kaptál, és szerintem te is láttad, hogy ez így nem oké, csa egy kis megerősítésre, bíztatásra volt szükséged.
Majd írd meg, hogy hogyan döntöttél, és kitartottál-e az elhatározás mellett, hogy sikerült...
Ja és még valami: nehogy azt hidd, hogy ezek a baromi féltékenyek hú de hűségesek, maguknak simán megengednek olyan dolgokat, amit a másiknak nem.
Az is megoldás lehet, ha félsz, hogy te utáltatod meg magadat vele, hogy ő szakítson veled, de nem kell ehhez féltékenység, csak rossz természet, pl. olyasmit csinálni, ami idegesíti, és egyszer csak elege lesz. :D










Vagy tedd azt, amit ő, játszd el a nagyon féltékenyt, és hívogasd, ellenőrizd állandóan a leg lehetetlenebb időpontokban, és csináld a műbalhét, ha nem veszi fel azonnal. Bár ehhez kell némi kitartás és színészi képesség, de őt is idegesíti jó eséllyel, ill. a legkisebb gyanús jelnél, pl. megvádolhatod, hogy megcsalt, és akkor nagy jelenetek között szakítasz vele.
Persze a legegyszerűbb, ha egyszerűen csak kimondod, hogy bocs, de nem vagy önsorsrontó.





Ahogy kiveszem, már nem szereted, tehát a szakítás nem kérdés részedről, csak az, hogy hogyan.
Szerintem ne mondd meg, csak szakíts vele. Nem fog megváltozni, csak veszekedni.
Ha nincs felkészülve, akkor kevésbé tudja megakadályozni. Ezt majd ráérsz akkor, ha elvitted a cuccodat, és leléptél.
Persze ha a te lakásodban vagytok, akkor más a helyzet, meg kell mondani, és ki kell rúgni a francba.
Keménynek kell lenni vele, mert a gyengédséget gyengeségnek érzékeli, és a gyengéken uralkodni akar az ilyen pondró.





Nemcsak ez a baj van??? :O
Hát még mi?
Csak mert amit leírtál, bőven szakító ok.
Milyen fakír vagy te, hogy itt sem azt kèrdezted, hogyan szakíts?
Megáll az ész.
Írd már le, mi van még, kíváncsi lettem.





Nem kell megmondani neki semmit, csak összepakolni és szakítani. Vagy az ő cuccait összepakolni.
Nem maradhatsz vele, még bajod is eshet, ha előhozakodsz neki ilyenekkel.
Mi a célod? Mert ebből, hogy beszélgetni szeretnèl, úgy tűnik, mintha reménykednél, hogy vàltozik. De nem fog. Ez egy elmebeteg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!