Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan, aki nem alkalmas az együttélésre?
Anyám szerint én egy férfinak sem lennèk alkalmas az együttélésre, mert nem tudnék elvezetni egy háztartást sem, meg nem is tudok semmit. Azt mondja a fenekemet kitörölhetem a főzéssel, mert nem ez kell az életbe. Én is tudom magamról jól hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok, még arra sem lennék képes, hogy egy új munkahelyen megkedveltessem magam másokkal.
Más emberek valahogy jobbak, okosabbak, ügyesebbek, mint én.
Van barátom, még nem élünk együtt, de anyám azt mondja eltakarít, ha meglátja hogy mennyire nem értek semmihez sem. Pont ezért is félek vele összeköltözni, mert félek, hogy csalódna bennem, és látná jobban mennyire gyenge dmber vagyok.
Tesóm is azt mondja, csak kifogás az, hogy félek az emberektől egy munkahelyen, bár itt is biztos neki adnak igazat.
Volt már munkahelyem, de sehol nem tudtam kialakítani barátságokat sem, csak kibeszéltek engem.
Még ha veszek is valamit magamnak, akkor anyám megjegyzi, hogy nem áll jól rajtam, vagy nem jó az a vslami.










1. Mérgező onbecsulést romboló szülő
2. Ő tanitott az életképtelenségre
3. Nem megfelelési kenyszerekben kell élni, tévesen is lát.
4. A pasiknak nem cseléd kell, nem szolga, a munkahelyeken is az önálló karakánokat szeretik










Te nem együttélésre vagy alkalmatlan, hanem életképtelen vagy. Jó hír, hogy ezen lehet segíteni. Önállósodj, olvass önfejlesztő könyveket, hallgass előadásokat. Intézd el a dolgaidat magad, ne hagyatkozz másokra.
Az én párom is baromi ügyetlen, kétbalkezes, nem ért semmihez. A kapcsolatunkhoz se áll hozzá sehogyan, csak elvan. Persze szeret és ragaszkodik hozzám. Én meg nem azt nézem, hogy mit nem tud, hanem a pozitívumokra koncentrálok. Mert mindenkinek vannak értékelhető, jó tulajdonságai. Mindenkiben meg lehet találni a jót.










"telefonáltam is 𝗺𝗮́𝗿 hivatalos ügyekben"
Azért az nem semmi. Akkor anyukádnak biztos nincs igaza.





Van olyan, igen. De ez nem te vagy. Anyukád - akármennyire is rokonod, ne haragudj - egy primitív barom.
És tudod, ha vége lesz a kapcsolatotoknak, akkor miatta lesz vége. Már most is miatta halogatod az összeköltözést... még pár ilyen, az a barom anyád telebeszéli a fejedet azzal, hogy alkalmatlan bagy kapcsoaltra, és te magad fogsz szakítani. Vagy a végén tényleg úgy fogsz viselkedni...
Én azt mondom, ne hagyd!
Amiket a fejedhez vág, azok ráadásul tartalom nélküli rágalmak. Mi az, hogy nem tudsz elvezetni egy háztartást? Miért, azon mit kell elvezetni? Az, hogy néha be kell vásárolni, ha valami elromlik, szakembert kell hívni, meg be kell fizetni a csekkeket, az ne mondd, hogy meghaladja a képességeidet. ;-) És ráadásul ketten lesztek rá.
"Más emberek valahogy jobbak, okosabbak, ügyesebbek, mint én."
Igen? Mit jelent az, hogy jobbak? Miben mérjük egy ember minőségét? Mert én nem tudok ilyen objektív mennyiségről.
Okosabbak, ügyesebbek? Szintén... milyen skála szerint?
Most akkor nézd meg az írásodat! Tartalmilag helyesen megszerkesztettek a mondataid. Helyesítását tekintve - egy-két elgépelést leszámítva - tökéletes. Tudod, hová kell vesszőt és pontot tenni, képes vagy nagy kezdőbetűkkel, valamint ékezethelyesen írni. Sezritned ha buta lennél, ez menne? Nézz végig 20-30 kérdésen, és számold össze, hogy hányan írnak rosszabbul, mint te! És vond le a következtetést, hogy akkor vajon te annyira buta lehetsz?
Mellesleg tudod, sok férfinél pont az a kardinális kérdés, hogy tud-e a nő főzni. Oké, én ezzel az elvásárral nem értek egyet, mert ha kell, én is elfőzögetek magamnak, vagy mindkettőnknek, de ettől még tény, hogy sok férfi nagyon szereti, ha a nő tud jól főzni. Szóval ebben sincs igaza anyádnak.
Ami meg barátodat illeti: mióta is vagytok együtt? Szerinted ha annyira hulladék lennél, akkor veled lenne? Gondolkozz már el ezen...
Én azt sem értem, hogy egyáltalán ezeket hogyan veheted komolyan? Te magad is látod anyádon, hogy egy született rosszindulatú egyén. Ne tedd meg neki azt a szivességet, hogy olyanná válsz, amilyennek látni akar!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!