Érdemes ,, nevelni" egy 35+-ost? (Intelligenciára, jó modorra stb).

Egyszerűen nem bírom elviselni hogy a családja kő bunkó és buta de nagyon. Intelligenciájuk nem sok van, legalábbis hogy hogyan kell a másikkal intelligens emberek módjára beszélni az egyáltalán nem megy. Valami botrányos, hogy köszönök az apjának aki van hogy vissza sem köszön, és legutóbb megkérdeztem hogy van, mi újság, mire az volt a válasz, hogy ne is idegesíts. Egyébként egyáltalán nem vagyunk rosszban, de nekem ez nem válasz. Ez egy eléggé mellé beszélős család, egyértelmű kérdésre adekvát válaszokat várnék, nem azt hogy viccelődve mellé beszél vagy egyik vagy másik, még a párom is. Az anyuka még úgy ahogy normális, de ő is bunkó tud lenni, olyan stílusban, hangnemben beszél néha, amitől feláll a szőr a hátamon. A főzési és takarítási tanácsadó perceitől pedig egyenesen rosszul vagyok, mert én sem mondom meg neki hogy ezt vagy azt hogyan főzze meg, vagy mit mivel és hogyan takarítson ki. Olyannak nézem, aki vagy nem nézi ki hogy tudok főzni és takarítani is, vagy szeret okoskodni. Szerintem a párom nagyon anyás lehet, mert én voltam a második aki megtudta hogy aranyere van (bocsi ebben szerintem semmi gáz nincs még), de azzal fogadott hogy anyu azt mondta hogy ezt meg azt kell csinálni vele, és hozzá teszem brutál hülyeségeket javasolt. Más témákban is vissza hallom ezt a mondatot, hogy anyu ezt meg azt mondta. Nem látogat haza minden héten, van hogy én is megyek vele, de ahányszor haza megy, valahogy úgy érzem újból kezdjük ugyan azt, mert lesüllyed hozzájuk. Ezt nem mondtam meg neki, úgy igazából semmit sem tud a gondolataimról ilyen téren, mert ez nagyon bántó lenne. Egy próbálkozásom már volt az apját illetően, mire elutasított hogy ilyennek kell elfogadni az apját. Több próbálkozás már nem volt.

A fő kérdés az, hogy hiba-e a részemről megpróbálni építeni a páromat, és elérni azt hogy tudjon megnyilvánulni rendesen emberek között, szellemileg gyarapodjon, vagy ez csak rajta múlik?