Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, keressem?

Figyelt kérdés

A párommal 12 éve vagyok együtt. Össze vesztünk, mert számomra egy idegenre megjegyzést tettem neki, akit ő ismer kb 2 hónapja és azonnal rám förmedt és az ő pártját fogta. De ez már nem az első eset, hogy bármi van más pártját fogja és nem az enyémet. Én pedig nem szoktam hagyni magam, azonnal vissza támadok, ha támad. Na ebből egy nagy veszekedés lett. Mondtam neki hogy menjen el, el is vittem egy helyre. Kiszállás előtt kérdezte hogy vissza jöhet - e? De beszél előbb a testvérével.. (már ez is érdekes volt, hogy épp szakítok de neki fontosabb a testvérével beszélni) mondtam neki, hogy oke kap 1 percet, hogy vagy haza jön velem vagy megy a testveréhez.. Ő a testvért választotta. Oke haza jöttem. Ilyet még nem csinált. Régen küzdött értem, ha Összevesztünk, de ma a beszélgetésünkből az jött le hogy még ő várja az én bocsánat kérésemet.Mintha azt akarná hogy én fussak utánna. Amit nem fogok. (sajnos, régi módi vagyok) eddig ő is az volt, de mióta új munkahelye van megváltozott.

Szóval, ti mit tennétek? Keresnétek azután, hogy ment inkább máshoz, mint haza veletek? Vagy hagyjam, had keresen ő? Én vagyok a nő


2022. máj. 26. 02:19
 1/10 A kérdező kommentje:
Aludni sem bírok..
2022. máj. 26. 02:20
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

mit mondtál? ki ez neki?

azért 12év után nem tüntök valami összetartó párnak már bocsi, mondjuk az igaz h egy kapcsolat 10év alatt fuj ki teljesen átlagosan, és mint mondtad ez már nem az első szoval ennek nem sok józ lehet jósolni

2022. máj. 26. 03:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Szerintem kérj bocsánatot!

Ha nem is ismered az illetőt, akkor milyen alapon teszel rá megjegyzést? Nem kötelező neked igazat adnia, ha nincs miért. Ebből veszekedést generálni, meg szakítással fenyegetni nagyon gyerekes.

Nem régimódi vagy, hanem buta, ha hibáztál, az be kellene látni, és elnézést kérni, azért mert te nő vagy, nem kötelező mindent lenyelnie tőled, és neki küzdenie érted, hogy te jobban érezd magad, és fölé tudj kerekedni. És hozzátenném, hogy ezt nőként írom.

2022. máj. 26. 03:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

2

Pár beosztottja miatt 4 órát utazik reggel és este, hogy egy 20 perces út miatt be vigye őket dolgozni. Mert a főnöke nem bír venni egy buszt, mert mindig elkőlti a pénzt másra vagy csak úgy el tűnik valakinek.. Párom a saját autónkat használja erre a célra, ami azt jelenti, hogy tönkre teszi a tulajdonunkat, ráadásul nem tudok jó formán sehova menni, mert nekem is kellene a kocsi. Végülis az enyém, de most ő használja. Ma megjegyeztem már nem elsőnek, hogy a munkavállalók nem tudnának - e felszállni a buszra és úgy bemenni dolgozni, mert van vonat, busz járat is. A válasz, hogy nem.. Mondom, hogy akkor miért nem rúgja ki őket, mert egyszerűen nem birják bejáratattni őket. Erre kapta fel a vizet és azt mondta, hogy gyerekük van stb.

Ez a helyzet több mint 1 hónapja áll fent. Szerintem nagyon türelmes voltam.

Meg mondtam, hogy nem fogom oda adni a kocsit, de abból is mindig a veszekedés volt, majd oda adtam.

Napi 300 km tesz bele. A feladat köre nem ez volt, de muszáj megcsinálnia, hogy több ember legyen a cégnél. Bár ettől az ő zsebbe nem fog nőni csak a főnöké meg akiket be visz dolgozni. Ráadásul, nincs is szinte itthon. Hozzá kell igazodni állandóan.

És ezek után még ő hagyott engem fa képnél..

2022. máj. 26. 03:37
 5/10 A kérdező kommentje:

Hozzáteszem.. Felment az autópályára 3 x, eddig mindig ha céges ügyben ment csak egy kattintás és meg volt a matrica. De mivel a cég még valószínűleg azt sem fizette be, nekem jott ki 3 számla, hogy fizessek 16.000(ha jól emlékszem, ha át lépem a határidőt akkor 64.000(ha jól emlékszem) ez volt 3 hete, mondtam hogy szóljon a munkahelyén, de azóta is mindig az a válasz, ha jön pénz.. Sajnálom de ezek miatt már egy kicsit feszült vagyok.

Igen nem tartunk össze vagyis ő nem tart velem össze! Nekem ő a társam volt, mi egyek vagyunk a számomra mert a párom, de pont hogy ő az aki mindig csak a saját érdekeit nézi/nézte.

2022. máj. 26. 03:41
 6/10 anonim ***** válasza:
51%

eléggé bolond egy pasid van, ez nem normális

lehet valaki jó ember de ez már simán f....ság

mi az h nem tudnak vonatozni v buszozni? omg még egy tini is tud nem h egy dolgozó felnőtt ember

és a te autóddal? omfg ez vicc kategoria kb

ne keresd csak lehúz, ő se gondolhatja komolyan h neki van igaza??? hat azért gondolkodjunk már reálisan, pláne úgy h nem is ő a fönök vagy nem is az ő cége marhára nem neki kéne ezzel problémáznia hanem a főnöknek akit ugye leírtál h tojik bele. De bezzeg ő a saját szabadidejében a saját pénzén, mert gondolom nem kap semmi kompenzálást se a főnöktől se azoktol akiket munkába visz.

Jobban jársz ha végeztek egymással, 12év után ha én így álnék a párommal/páromhoz már rég nem lennék vele.

2022. máj. 26. 03:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

De azt gondolja, hogy neki van. És néha én sem értem a gondolkodását..

Pont ezt mondtam neki, hogy ha még az ő cége lenne, akkor simán megérteném, de így nem.

Elméletileg, azt mondta neki a főnök hogy ezért kap bónuszt, de eddig nem Kapot, még a fizetésével is késni szokott.

És 12 évet ki dob ezért..

2022. máj. 26. 03:52
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Tehát szó sem volt arról, hogy egy idegenre tettél volna megjegyzést, hanem egy munkahelyi szituációra, így már más a helyzet.

Eleve az nem normális, hogy munkaidőn kívül reggel, este furikázza a kollégákat, hacsak erre nem adnak autót, és nem fizetik meg. Teljesen érthető, ha azt mondod, hogy eleve hülyeséget csinál, mert kihasználják őt, nem beszélve arról, hogy az autótok ezzel amortizálódik, ha bármi baja lesz a szervizt már nem fogják fizetni.

Szépen kifizetik a bérletet az embereknek, mint mindenhol máshol, vagy ha ragaszkodnak a szállításhoz, akkor ezt ne így szervezzék.

2022. máj. 26. 03:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Ez az ember egy bírka, kétlem hogy fog kapni valaha is bonuszt max 1k erzsit karácsonykor de a fizujábol fixen hiányozni fog 1k.

Csak hitegetik a főnöke mert ilyenek, de ő amugy se a pénzért csinálná hanem csak úgy jóságból...

Nagyon nincs rendbe valami a fejében, lehetnek haverok jo munkatársak de ezért ez már túlzás. Pláne h van rengeteg más megoldás a problémára ami még mindig nem az ő problémája, de valamiért magára erőlteti.

Nálunk még céges kocsival se szokták egymást így fuvarozni az emberek egymást csak úgy maximum ha szomszédban laknak 5-10percre ha ők is arra mennel alapbol. Egyszer egyszer ha valakinek nincs fuvarja hazafelé elvisszük cégessel v sajáttal, de akkor se olyan messzire h órákat utazzunk pedig németben élünk és dolgozunk meg se érezzük de ez nem erről szol.

Szivességet lehet tenni 1-2x belefér de ennyire mint ő nevetséges...

Miért és v hogyan vagytok még mindig együtt 12éve? Belekényelmesedés?

2022. máj. 26. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
hat ez tleg fura.. nem lehet hogy megcsal? es ezek csak ilyen hulye kifogasok.. bar a matrica csekk.. hat, nem tudom, sztem nezz utana hogy tleg a melosokat kocsikaztatja-e
2022. máj. 26. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!