Ennyire belefásultam?

Nő vagyok, és rájöttem, hogy az eddigi kapcsolataimat, (2 kivétellel) nagyrészt én tartottam életben. Én hoztam fel a beszédtémákat, én tartottam életben a kommunikációt, mert a másik fél az alig kommunikációval nem tudta volna fent tartani az érdeklődésem. Mára eljutottam arra a szintre, hogy belefásultam abba, hogy egymagam teszek a kapcsolatba, a másik fél pedig na jól van legyen alapon hozzáfűz valamit a mondanivalómhoz. Nő létemre beleuntam, belefásultam abba, hogy én lelkesítsem a másikat, én tartsam fent az érdeklődést, a kommunikációt, de a másik fél meg olyan szinten ellustul, hogyha én napokig nem keresném, akkor ő sem engem. 2 kapcsolatom volt, ahol valóban működött a kölcsönös, kétirányú kommunikáció, a kölcsönös érzelem kifejezés. Ezt a 2 kapcsolatot leszámítva az van, hogy kb mindig tőlem lett elvárva a lelkesítés, a beszédtémák felhozatala, az érzelmekről való beszéd. Olyan szinten belefásultam, hogy jelenleg ha lenne is kapcsolatom kialakulóban,már én volnék túl fáradt az egészhez. Nagyon remélem, hogy ez csak valamilyen átmeneti állapot. Más is érzett ilyen fásultságot?