Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért viselkedett így a férfi?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedett így a férfi?

Figyelt kérdés

Egy pasival ismertük egymást egy ideje. Én már egyre jobban éreztem iránta és nekem is úgy tűnt hogy neki érzései vannak felém. Aztán mikor a szexre került a sor, az elején arra jöttem rá, neki semmi érzelme nincs irántam, teljesen érzelem mentesen és mindenféle érzés nélkül állt neki a dolognak. De ez engem eléggé feszültté tett már az elejétől. Nem is mondhatnám hogy jó lett volna az egész szex. Egyrészt nagyon meleg volt a szobában, ahol voltunk, ő nagyon izzadt, majd elkezdte azt hogy kiszáradt a szája, ezért ivott egy pohár vizet. Utána folytattuk. Majd kiment rágyújtani, és ezt időnként folyamatosan előadta. Nekem ez nagyon lehangoló volt, mert ha el is fáradunk, vagy az első alkalommal egymáshoz kell csiszolódni, akkor is én azt képzeltem, mellettem marad, kicsit beszélgetünk, összebújunk és amikor úgy érezzük, folytatjuk.

Azt is elkezdte mondogatni közben, hogy én nagyon jól bírom, azt hitte pár perc után elélvezek, maximum egy fél óra után. Közben is folyamatosan olyanokat mondott hogy na hogy csináljuk, és semmi érzékiség nem volt benne, úgy kérdezgetett mintha csak egy feladatot kellene végrehajtania, és már teljesen azt éreztem hogy kötelességem elélvezni. De abszolút nem kedveskedett, csak mint ha egy feladatot hajtott volna végre. Azt is megkérdezte közben belém lehet-e élvezni szedek gyógyszert? Erre már én is azt feleltem, ez nagyon szexi kérdés volt. Mert nekem ezek nagyon csökkentették a vágyamat minden ilyen beszólása és cselekedete. Ezért nem tudtam elengedni magam és átéléssel szexelni.

Mikor engem kielégített, akkor is megkérdezte és mikor mondtam igen, akkor abbahagyta, befejezte az egészet. Mondta mennyire elfáradt és hulla. Ennyi.

Nagyon szomorú voltam emiatt, nekem ez az egész nagyon rosszul esett, és nagyon bánt hogy ennyi volt az egész.

Pedig én már megszerettem.

De én még most is azt gondolom hogy adnék neki egy esélyt, hiszen mielőtt szexre került volna sor, pont ezt kérte tőlem, ha béna lenne, azért legyen még egy tali.

De ezt most nem mondta. Ezért zavar hogy lehet én voltam nagyon béna, ügyetlen, vagy nem tetszettem neki ruha nélkül. Azt azért hozzá teszem, hogy pasiban egyáltalán nem néz ki jobban mint én nőben, sőt. Viszont ez engem nem zavar, mert én megkedveltem és vonzódtam is hozzá.

Aztán a végén mondta hogy legközelebb kipihentebbnek jön hozzám. Meg is kérdeztem, szeretne még találkozni. Mondta igen. Én mondtam, hogy nyugodtan mondja meg ha nem szeretne talizni, mert én megmondanám. Erre azt felelte ő is. De nekem nem tűnt őszintének. Megkérdezte nekem jó volt-e én meg mondtam hogy neki viszont nem én úgy látom. De ekkor sem mondta meg, de zavarban volt kicsit.

Aztán ennyi volt, azóta nem mondta akarna találkozni.

De ez engem nagyon bánt, és folyamatosan magamat hibáztatom.

Szerintetek hogyan tegyem túl magam az egészen, mert nekem érzéseim vannak, de ezzel engem nagyon megbántott és egy darabig nem is lesz kedvem máshoz és elment minden önbizalmam.

Vajon ő elégedett volt magával, benne nem merült fel hogy rosszul csinált valamit?

Hogyan felejtsem el?

Az is lehet hogy eleve csak egy alkalmat akart? Mert nem ezt mondta, mindig hosszú távra tervezgetett velem. Vagy lehet az nem is volt igaz? Csak egy alkalom volt a cél?

Mert akkor nagyon átvert.


2022. febr. 13. 10:11
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
Miért nem kérdezed meg ezt az egészet tőle, mint, hogy ide ki irkalod? Ezzel szerintem előrébb nem fogsz lépni.... Elég gyerekes viselkedés... Vele is így viselkedtel?! 😃
2022. febr. 13. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 A kérdező kommentje:

Mondtam neki hogy megmondhatja ha nem szeretne találkozni.

És azért mert egyáltalán nem akart ezzel a témával kapcsolatban semmit sem mondani.

Én azt is mondtam neki többször is hogy neki nem volt jó. Azt is mondtam lehet én kicsit zavarban voltam vagy nagyon ügyetlen voltam. Meg is kérdeztem. Nem fogja megmondani. Szerintem kínos neki erről beszélni. És mivel írtam is, én előtte már megszerettem, ezért nem akartam piszkálni a kérdéseimmel.

Mert igen, felmerült bennem hogy egy bunkó volt, aki csak tárgyként kezelt, de mivel nem látok a fejébe, még az sem kizárt, ő érezte magát rosszul vagy neki volt ez kudarc, és égő neki erről még beszélnie is, nemhogy megpróbálni legközelebb.

De mondom, ha ez az utóbbi lenne, még nem is haragudnék rá.

2022. febr. 13. 11:33
 13/27 anonim ***** válasza:
Csak egy numera voltál neki. Semmi több. Majd jelentkezni fog mikor elő akar venni egy menetre megint mert nincs kéznél más nő
2022. febr. 13. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
Én is igy vagyok mint a kérdező.hogy én se haragudnék rà de nekem is az jött le hogy ő engem nem szeret és rideg hideg volt és hogy csak szexet akart..én többször elmondtam ha csak probàlgatni akar ne talàlkozzunk nekem ez fàj én kapcsolatot szerettem volna sok àldozatot hoztam érte
2022. febr. 13. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
12 ez egy idióta hülye... Hány éves a pasi most őszintén de már 2x kérdezem.... Nem veletlen
2022. febr. 13. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:

30 éves

De szerintem kortól függetlenül is lehet valaki hülye.

2022. febr. 13. 14:09
 17/27 A kérdező kommentje:

13-as: szerintem nem akar már tőlem semmit, hiába mondta azt. Mivel ő nem fejezte be, nekem az jött le csak megvárta hogy én végezzék és akkor végre ő is abbahagyhatja.

Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy az a hozzáállás, ahogyan kezdte és végig amilyen viselkedése volt, bármelyik nőnek is bejönne.

2022. febr. 13. 14:11
 18/27 anonim ***** válasza:
Mondom ugyan így viselkedett az utóbbi időben az exem.... Nem lehet, hogy így akart szakítani mert esetleg képbe került másik nő?! Amúgy baromira nem kizart... Azóta beszéltetek?
2022. febr. 13. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:

Beszéltünk. De erről nem. Azért ez egy férfinak kínos szerintem, főleg hogy ő nem nem jutott el a végéig. Még ha én is voltam a béna, szerintem ezt egy férfi akkor is kudarcként éli meg valamilyen szinten. Én meg nem firtatom. Beszélni még azért beszélünk, mert azt már sokszor megbeszéltük ha nem lenne jó a szex, akkor is barátok maradunk. Csak az a baj, ahogy ülepednek le bennem a dolgok, egyre jobban haragszom rá és egyre inkább megbántva érzem magam. De nem fogom letámadni, max megpróbálom elfelejteni.

Csak most földhöz vágott ez az egész.

2022. febr. 13. 14:37
 20/27 A kérdező kommentje:

Azt sem értem hogy vajon őt egyáltalán nem bántja a dolog?

Nem is csalódott? Nem csak bennem, hanem magában is?

De az is lehet annyira egoista hogy ő azt hiszi, mindent tökéletesen csinált.

Pedig ha valami probléma van, az éremnek mindig két oldala van. Lehetek én béna, feszült, de az rajta is múlik mit tud kihozni belőlem. Hallottam már olyat, hogy attól mert egy csaj tapasztalatlanabb v feszültebb volt, a férfi által el tudta engedni magát és rá tudta hangolni a csajt.

2022. febr. 13. 14:46
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!