Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan adjam tudtára az orvosomnak, hogy tetszik nekem?
Hosszú ideje járok egy dokihoz, havi rendszerességgel. Fogadott orvosom és egy műtétet végzett rajtam. Akkor azt mondta, azért maga a kedvenc betegem, majd nagyon zavarba jött és így javította magát: az egyik legkedvencebb betegem, mert olyan pesszimista, mint én. Persze ezt nevetve, amolyan öniróniával mondta. Minden alkalommal van köztünk valami plussz, valami szikra. A kontroll alkalmával műtét után megkapta a maga díját, ahogy az szokás. Más ajándékot nem adtam neki. Hamarossan utoljára megyek a magánrendelésére. Hogyan adhatnám tudtára, hogy nyitott vagyok arra, hogy kezdeményezzen, ha ő is akarja? Vigyek neki valami búcsúajándékot? Vagy ez most már gáz? Nem akarok beégni sem előtte, csak tudatni akarom, hogy nem zárkózok el tőle, ha úgy akarja, ha pedig "tudja, hogy kezdeményezhetne" de mégsem teszi, úgy elfogadnám azt is, ha ő nem nyitott erre. Tehát, hogyan jelezzem felé hogy "tetszik" nekem?
Köszönöm, ha válaszolsz
Én úgy tudom nincs nár hálapénz rendszer, de max én nem találkoztam vele.
Ez azért necces, mert van ugye az orvosi etika, hogy pácienssel nem kezdenek. Én sem tartom etikusnak plusz itt a beteg/páciens rendkívül alárendelt szituban is van.
Nyilván egy magánrendelés picit más, de azért az az állásába is kerülhet ha kitudódik, hogy felszedi a betegeit. Szóval aki értelmesebb sztem nem kockáztat ezzel.
Plusz még az is ott van (persze ezt nem látjuk), hogy nem tudhatod másokkal ilyen. Én azt gondolom ebben a szakmában, a jó szakemberséghez a jóféle kommunikáció, nyitott személyiség, a beteg barátságos megközelítése, stb is hozzátartozik. Persze a jó szakmaiság mellett. De nyilván mindenki szívesebben jár vissza egy kedves, már már talán enyhén flörtölős dokihoz, mint egy mogorva bunkóhoz.
Sajnos abban nem tudok segíteni, hogy kezdj ki vele, ilyen szituban meg nem voltam, gondolom asszisztens is van, így ez is egy plusz kellemetlenségi tényező.
De csak normálisan.
Egyenesen. Ő valószínűleg viccelődik, hogy oldja a benned lévő feszültséget, semmi komoly szándéka nincs!
Utolsó alkalommal megmondod neki, hogy hiányozni fog, szívesen találkoznál vele privátban is. Aztán ezzel kezd, amit akar, ha érdekled megkeres.
Anno nekem is tetszett a dokim en is neki.(ma is az orvosom amugy)
De ő ugy kezdeményezett hogy amikor meglátott a szakrendelés folyosón, külön odajott hozzám, es kerdezett vmit az egeszsegemrol.amiert jartam hozza vagy leletrol vagy ilyesmi. En meg csak arra tudtam makogni vmit hirtelen es ennyi.
Gyakorta megsimogatta amugy a lábam vizsgálatnál, meg ilyenek.
Kb plátóim ma is. Illetve a vágy van iránta. De ma már azt hiszi rolam nem nyitok felé.
Es agyaltam mit hogyan kellene, de ma is csak formularisan tudok vele beszelgetni, pedig mesélt arrol is hogy ő hogy van. Azaz magárol.
De en keptelen vagyok egy ferfit "munkaugyben" (szoval páciensként vagyok ott)mondjuk elhivni kávézni, vagy direktbe célozgatni.(általában mindig nyomulos srácokbol.lesz párom akik pl direktbe el-, meghivnak vhova, egyertelmuen udvarolnak, fe ugye ő nem teheti ezt meg a munkakörében. Ergo orvos paciens esetén a paciensnek "kell"kezdeményeznie. En meg balfék vagyok ehhez...
Annyit érzek csak, hogy valahogy jelezni kellene hogy viszonzott te is akarod etc.
Ezért is drukkolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!