Ha nagyon tetszik egy lány, sem teszem szóvá? Miért lehet ez? Jól teszem?

Az a baj, hogy szerintem a ténylegesen szép lányok, azok éjjel-nappal dicsérve vannak a férfiak által, és egyszerűen semmilyen bókkal nem tudnám überelni ezeket…

Ha mégis megdicsérek egy lányt a külseje miatt, mert akkor a szituáció úgy hozza, hogy muszáj véleményt nyilvánítanom (szerencsére ritkán van ilyen), akkor is nagyon visszafogottan és lényegretörően próbálom magam kifejezni. (És rögtön eszembe jut, hogy minden második pillanatban ezt hallhatja minden második embertől)

De még ilyen esetekben is van, hogy úgyérzem hogy mindjárt lesül a bőr a képemről, valahogy olyan ciki érzés… Nem tudom jól átadni írásban, és nem tudom hogy miért lehet… Más is van így ezzel? Vagy valaki érti ezt a jelenséget?

Nem arról van szó, hogy szégyenlős lennék, nem vagyok az.

Pl. merek kezdeményezni olyan lányoknál is, akiknél első tippre nem lenne sok esélyem.

Elég figyelmes vagyok, meghallgatom a másik felet ismerkedésnél (akár csak barátkozásnál is) és tényleg értelmezem is a hallottakat és meg is jegyzem…

Valamint nonverbálisan ki szoktam fejezni a tetszésemet előbb vagy utóbb, meg szoktak lenni “kedves” gesztusaim.

De szinte soha nem bókolok…

Mint fentebb írtam, attól fura érzéseim támadnak.

Mit gondoltok? Jó ez így?

Fiú, férfiak Ti is így vagytok?

Lányok, nők! Nektek mi a véleményetek?

Ti inkább elvárnátok a bókokat? Jól szokott esni nektek?