Létezik még a mai világban, hogy valaki önzetlenül, csak úgy önmagáért szeret egy embert?

Igen, létezik. Én ilyen vagyok.

Jól ki is használtak!

Hiába a sok igen, ilyen nincs. Azért szereted a párod, mert olyan ember, amilyet keresel - ez nem önzetlen.

A kérdező bekavart, mert önmagáért szeretni valakit nem önzetlen. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Fuh, de nem szeretem az ilyen elcsépelt kérdéseket...

Egyrészt a "mai világban még" közhelytől feláll a szőr a hátamon. Elképzelem, ahogy a nagyszüleim korában az őszinte, önzetlen szeretetet, ahol egymásra utaltság és a nélkülöség, valamint a társadalmi elvárás az úr. Szerintem ott kétszer ennyi volt az elvárás egymással szemben, lófütty az önzetlen szeretet. Ja, és ha visszafelé haladunk az időben, ez semmivel sem lesz jobb, sőt.

Másrészt ez a "elfogadni önmagamért, ahogy vagyok" is egy tipikus kiforgatott közhely. Ha tervezek veled, bizony lesznek veled szemben várakozásaim, számítani fogok rád, ahogyan te is rám. Ha ezeknek nem tudsz/akarsz megfelelni, akkor csak önmagadért nehéz lesz szeretni, ahogy neked is engem fordított esetben.

Nyilvánvaló, hogy ha az embert a kapcsolatában kritizálják, irányítani próbálják, vagy az övétől eltérő értékeket próbálnak ráerőltetni, akkor azt a kapcsolatot meg kell szüntetni. Ugyanakkor változás és kölcsönös elvárások nélkül NINCS együttműködés, ergo komoly párkapcsolat sem.

Értelemszerűen ha mondjuk én egy csendes, introvertált típus vagyok, és te azt várod tőlem, hogy legyek dumásabb, társaságibb, akkor nem önmagamért szeretsz, és ez nem fog működni. Ha viszont a zárkózottságom miatt neked gondolatolvasót kell játszanod, és háromszoros energiádba kerül bármilyen kérdésben dűlőre jutni velem, akkor nyilván nem fair elvárás részemről, hogy fogadj el ilyennek és szeress önzetlenül, mert ez tőlem válna rohadt nagy önzőséggé.