Létezik még a mai világban, hogy valaki önzetlenül, csak úgy önmagáért szeret egy embert?

Ha párkapcsolatra gondolsz, meg szerelemre, akkor az máshogy működik, mint pl. a feltétel nélküli anya-gyerek szeretet.

Egy párkapcsolatban jó esetben együtt fejlődünk, attól lesz jó, hogy alapból összeillünk és az évek folyamán össze tudunk csiszolódni. De a csiszolódáshoz kell némi súrlódás. Nem olyanra gondolok, hogy na mostantól nem mész sehova nélkülem, hanem pl. valamit úgy mond a másik, ami nekünk rosszul esik, azt megbeszéljük, és legközelebb jobban figyel rá a párunk, illetve mi is tudjuk, ha valamit úgy fogalmaz, akkor nem megbántani akar föltétlen, csak így szokta meg alapból. De változik mindkét fél - a miben és a milyen mértékben a lényeges.

A változás jó (ha pozitív), az visz előre, azáltal tudunk fejlődni. Fejlődni pedig párkapcsolat nélkül is kellene. Párkapcsolatban pedig a szerető, megbecsülést és tiszteletet adó párunk támogató jelleme kell hozzá, hogy valtozzunk, fejlődjünk.

Még egyszer kihangsúlyozom, hogy hozzánk illő pár választása alapvető dolog, ehhez pedig önmagunkat is ismerni kellene, valamint határozott, de nyitott személyiséggel kellene rendelkezni. És erre jöhet rá az összecsiszolódás.

Úgyhogy ez a megváltoztatás nem jó kifejezés szerintem. Mert ha valaki semmi fejlődést nem mutat évek alatt, az semmilyen témában nem okés. Parkapcsolatban pedig jó esetben van egy támogató partnered, egy tásad, akire számíthatsz a nehezebb időkben is.

Több válaszoló óriási tévedésben van. Az anyáknak a gyermekük irányába mutatott szeretete általában köszönő viszonyban sincs az önzetlenséggel és a feltétlen elfogadással. Ugyan melyik anya nem akar a szeretetéért semmit cserébe a gyermekétől, még viszontszeretetet sem? Ugyan melyik anya tudná szeretettel elfogadni a gyermekét akkor is, ha lusta és akarnok? Melyik nem próbálná nyomásgyakorlással megváltoztani?

A szeretet egyetlen teljesen önzetlen, feltétlen elfogadáson alapuló formája két ember között az igaz barátság. De ez ritka. Illetve önzetlen szeretet a felebaráti szeretet is, például karitatív szervezetek és felekezetek tagjai részéről; de ez nem két adott ember közötti kötelék.

Én már ezt több kapcsolatomba bizonyítottam hogy ilyen vagyok.

Persze ha ő magától akar változni, abba segítek.

"A szeretet egyetlen teljesen önzetlen, feltétlen elfogadáson alapuló formája két ember között az igaz barátság. De ez ritka. Illetve önzetlen szeretet a felebaráti szeretet is, például karitatív szervezetek és felekezetek tagjai részéről; de ez nem két adott ember közötti kötelék."

Ha az önzetlent úgy vesszük, hogy nekem cserébe semleges vagy rossz, akkor nem létezik önzetlen szeretet. A barátságokat is szűrők alapján választjuk, és ha segítünk másoknak, az nekünk is jó érzés, tehát nem létezik.

#13:

"Illetve önzetlen szeretet a felebaráti szeretet is, például karitatív szervezetek és felekezetek tagjai részéről"

Öööö... amennyiben nem használják a karitatív szolgálatot térítésre is egyúttal.

A tiniszerelem ilyen. Ott tényleg nincsenek feltételek. Ettől olyan megismételhetetlen.

Mai napig mosolyogva gondolok vissza rá, pedig mennyire buta voltam és mégis milyen boldog. Most pedig tapasztalt és keserű.

Nagyjából 25 felett már nem létezik szerelem. Az egész társkeresés csak számítás és logisztika. A praktikusság a fő szempont. Már senkit nem érdekel, milyen a másik, csak hogy ki hogyan tudja magát eladni. Élő reklámtáblák vagyunk. Az állítólagos erények csak a kirakat tartozékai.

"Nagyjából 25 felett már nem létezik szerelem"

Ezt mind egyetlen, saját tapasztalatra alapozod. Remélem, nem tudós vagy tanár vagy.