Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen esetben tényleg nem számít bántásnak és nincs felelőssége a másik félnek?
A történet a következő: 18 évesen, amint szabadultam a gimiből, összejöttem egy sráccal, aki egyáltalán nem tetszett. Ennek az az oka, hogy a gimis éveim során egyáltalán nem volt önbizalmam, mert senki nem akart velem járni, csak titkos barátnőnek kellettem volna egy srácnak (tehát nem vállalt volna fel a suliban), valamint fogdostak, tiszteletlenek voltak, akibe pedig szerelmes voltam, még ennyit sem tett, csak lesz-art. Gimi után rögtön jött egy srác, aki komolyat akart, epekedett értem, folyamatosan mondta, hogy ő megbecsülne, szeretne, és nemhogy felvállalna, hanem még büszke is lenne, hogy én vagyok a barátnője. Én nem akartam semmit, csak barátságot, mert a külsejétől undorodtam, de lelkileg meg úgy éreztem, nagyon jól kijövünk.
Egyszer, amikor nála voltam, úgy intézte, hogy ne jussak már este haza, kénytelen voltam ott aludni, és akkor akaratom ellenére újra meg újra fogdosott, megcsókolt, végül meg már feladtam és hagytam. Lelkileg sérült volt a srác, többször öngyilkosságot kísérelt meg, és célozgatott rá, hogy még egy szerelmi csalódás esetén megint megpróbálja. Tanácsot kértem több embertől is, mindenki azt javasolta, hogy adjak neki esélyt, mert milyen kis félrenevelt sznob dolog lenne a külseje miatt kukázni, meg amúgy is, ha beleszeretek, szépnek fogom látni. Sose szerettem meg, minden szex vagy semleges vagy undorító volt, de ez a kisebbik gond, a másik az, hogy nagyon komolyan elkezdett lelkileg bántani. Folyton veszekedett, és ha megvédtem magam, akkor minden lelki dolgommal visszavágott, mindig megmagyarázta, hogy azért nem kellettem komolyra senkinek, mert kis h.ülye természetem van, és nem vagyok elég szép ahhoz, hogy ezt a jobb pasik elviseljék, ezért értékeljem, hogy ő szeret és dolgozik a kapcsolaton, a haverjai már szó nélkül dobnának egy ilyen csajt. Szóval még kevesebb önbizalmam lett, de elhagyni egy ideig nem mertem, mert akárhányszor megpendítettem, akkor szórakozott az életemmel, a barátaimnak írogatott, mindenhogy bántott, akárhogy tudott, és tényleg féltem, hogy megöli magát.
A kérdésem lényege viszont a szexualitás: Több olyan alkalom is volt, főleg a vége felé, amikor nem szerettem volna szexelni, de ő ezzel mit sem törődve fogdosott, könyörgött, akár órákon keresztül, mire végül csak azért hagytam, hogy hagyjon békén, de közben undorított a dolog. Alapból az első közös éjszakán, amikor még együtt sem voltunk, már a bőgés határán voltam, kértem, hogy fejezze be, de nem érdekelte. Mivel azt, hogy nem akarom, lesz_arta, ezért azt is felhoztam indoknak, hogy nincs gumi, anélkül pedig nem fekszem le senkivel, akkor mindenféle alternatívát mondogatott + az éjszaka közepén akart gumit szerezni.
A kapcsolat alatt elvárta, hogy tablettát szedjek, önző libának lettem titulálva, mikor abbahagytam, mert a 3. fajta bogyó is mindenféle hormonális bajokat okozott, és képes volt szexért könyörögni, amikor szúrt az alhasam, és a ciklusom közepén is már egy hete alvadt vér jött belőlem folyamatosan.
Ha bevallottam, hogy nem élvezem a szexet, akkor előfordult, hogy bőgött, hogy miééééért nem, aztán meg azért is lehordani, szóval egy idő után folyton eljátszottam neki, hogy elélvezek.
Én úgy érzem, hogy bántalmazva voltam a lelkiek mellett szexuálisan is, viszont ahány emberrel próbáltam ezt kibeszélni magamból, legalább a felétől (de a másik fele, aki az én pártomat fogta, az sem mondta ki, hogy engem bántalmazott bármilyen módon, csak annyit, hogy gáz a csávó) azt kaptam, hogy minek mentem oda, miért nem hagytam ott azonnal, sőt, igazából én szerelmes voltam belé, csak a düh miatt nem látom már tisztán. Tudom, hogy hibás vagyok, mert nem álltam ki magamért, de 20 se voltam még, és nem volt semmi tapasztalatom, nem volt dolgom soha férfival, még péniszt is csak neten láttam előtte, és az öngyilkossági témákat is komolyan vettem, mert soha nem találkoztam olyannal, hogy valaki ezzel zsarolna mást. A suliban 2 eset volt, egyszer megölte magát egy felsőbb éves lány, egyszer pedig egy barátnőm próbált öngyilkos lenni. Szóval amennyi kézzelfogható tapasztalatom volt a témában, az tiniként nagyon megrázó volt, és nem volt kérdés, hogy komolyan kell venni. Szóval rettegtem, hogy én okoznám a halálát azzal, hogy helyes pasit szeretnék, és emiatt őt félrelököm, ahogy a többi lány tette előttem.
Utána egyébként már soha többé nem adtam esélyt olyannak, aki nem tetszett, és a legkisebb akaratom ellenére történő dolognál határozottan meghúztam a határokat, több ismerkedést is felfüggesztettem azonnal, szórakozóhelyen pedig az engedélyem nélkül a fenekemet taperoló pasikat meg erősen pofán vágtam. Ezek miatt sok pasitól kaptam meg, hogy arrogáns qrva vagyok, nem érdemlek férfit, dögöljek meg, stb. Soha nem tántorítana már el semmi ettől a viselkedésemtől, de lelkileg rosszul esik még mindig, hogy ilyen mocskolódást kapok, mikor szerintem nem csinálok semmi rosszat, csak próbálom megakadályozni, hogy olyasmi történjen a testemmel, amit nem akarok. Erre is kaptam már olyat, hogy agyamra ment a feminizmus és a #metoo.
A kérdésem pedig: Én gondolom helyesen, hogy azzal az emberrel van a baj, aki a normálisan közölt nemleges válasznál nem fúj visszavonulót, és erőlteti magát, vagy velem van a nagyobb baj, hogy hagytam? Volt olyan pasi, akinek az volt a véleménye, hogy ilyen esetben, ha a csaj meg meri pendíteni, hogy erőszakoskodtak vele, bántották, akkor állon kéne b_aszni, hiszen ő hagyta, és ezzel erősíti a férfiakban azt, hogy kitartóan kell nyomulni, mert akkor elérik a céljukat.
Szerintetek mi az igazság?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!