Szerintetek hol van a határ az átlag kedvelés és a vonzalom között?

Jó a kérdés, elgondolkodtatott. Viszont válaszolni érdemben nem tudok. A vonzalom egy abszolút tudattalan dolog, nem megragadható, ahogy az sem, ha érzem, hogy a másik fél vonzódik hozzám. Csak érzem és kész.

Végigpörgetve a jelenleg a környezetemben lévő férfiakat, és hogy hogyan alakultak az érzéseim az évek során irántuk, azt látom, hogy többségében olyanok vannak, akikhez soha nem vonzódtam. Vannak köztük akik semlegesek, vannak, akik szimpatikusak, vannak, akiket kifejezetten kedvelek, de vonzalom az sosem volt.

Aztán van egy másik csoport, kevesebben, akikhez valaha vonzódtam, de a vonzalom átalakult. Ahogy jobban megismertük egymást, kiderült, hogy nem tudnánk egymással mit kezdeni, úgyhogy lett belőle simán szimpátia, vagy semmi, vagy akár nagyon jó barátság is, amiben vonzalomnak már nyoma sincs.

Olyan nálam nincs, vagy extrém ritkán, hogy kedvelésből lesz vonzalom. Ez elég gyorsan eldől... pl. nemrégiben egyszerre ismertem meg két pasit, az egyiküket az első pár percben szimpatikusnak találtam, a másikhoz pedig ugyanabban a pár percben megmagyarázhatatlanul vonzódni kezdtem (és ezt kölcsönösnek is éreztem). Fogalmam sincs, hogy miért volt ez így, egyszerűen csak ezt éreztem. Az érzéseink a tudattalan szinten jelentkeznek és mások hozzánk való viszonyulását is tudattalanul érzékeljük. Biztos le lehetne modellezni, hogy pl. a metakommunikációjából vagy miből következtet az agy, vagy hogy az általa kibocsátott feromonok hatnak ránk... nem tudom és nem is akarom megmagyarázni. Szerintem ebben jobb a titokzatosság.