Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyes férfiak miért sértődnek meg ezen a #metoo kampányon?
A férfiak 90%-a a hozzászólások alapján felháborodik rajta. Szerintük ez az összes férfi ellen irányul, már bókolni se lehet, a nők túlérzékenyek, stb., és úgy tesznek, mintha minden nő azt állítaná, hogy az összes férfi ilyen.
Mert nem a szép nők az elsődleges áldozatok, mert az erőszak nem feltétlenül a szexuális vonzalom durva kiélése (az is!) hanem a hatalom és az erő demonstrálása a védtelen nőn, gyereken, és igen, férfin is akár. Szerintem fontos a metoo, és úgy tudom, férfiak is álltak elő történettel és nagyon helyes, értük is kiállunk, csak ilyen eset kevesebb van, ezért van nőtöbbség a témában.
A legfontosabb jele annak, hogy egy férfiből zaklató lesz, az, ha hisz a nemi erőszakot övező mítoszokban – mondják a pszichológusok. Ilyen például az, hogy ha egy nő hazamegy egy férfival a randi után, akkor automatikusan szexelni is fog vele, vagy bizonyos ruhadarabok azt jelentik, hogy a nő megérdemli, ha zaklatják.
Tehát a kérdés hogy miért gondolják magukra sértőnek, hogy az emberek fel próbálják hívni arra a figyelmet, hogy ha egy ilyen megtörténik velük, nincs kihez fordulniuk?
A szex és a kapcsolat és minden társas interakció közös megegyezés eredménye. És nem, nem a normális férfiak ellen van ez az egész...
9: Én nő vagyok és engem vertek a családban is.
Értelmiségi család és tök normálisnak számít, még a pszichológia és a törvények is mellette álltak, csak 2001-ben változott ezzel kapcsolatban a büntetőjogi álláspont.
Ezek a 4 fal közt történnek, és a társadalom helyeselt is rá korábban, ez pont az új benne, hogy már nem.
A nővérem óvónő. 30 éve. A generációk zuhanó repülésben vannak mentálisan. A szülők nem nevelik a gyerekeket, akikből egy személyiségzavaros, egoista nárcisztikus felnőtt lesz. Ezeknek a gyerekeknek nem állítanak korlátot, normális családi, női, férfi, viselkedési, norma mintákat nem látnak. Az érték ítéletük torz.
Majd ezek után ki csodálkozik azon, ha hemzsegnek a világban a mentálisan beteg emberek? Nem a tüneteken kellene lovagolni, hanem azon hogy ne legyen ennyi a párkapcsolatra, társadalmi együttélésre alkalmatlan ember. Persze ennek orvoslása már szembemenne a fene nagy szabadsággal és demokráciával.
Szóval lehet továbbra is szenvedni, sőt egyre jobban! Nálam addig van demokrácia, ameddig a kötelesség része be van tartva velem szemben. Nem igazán vagyok hajlandó tolerálni a nevelés és a tisztelet hiányát.
11. Azért nem mindegy hogy kapsz egy atyai helyreigazító nyaklevest mert messzire mentél a dolgokban, vagy pedig a pszichopata apád kedvtelésből lezúz.
Hajmeresztő az a gyalázatos bunkó nagyképűség, amit a fiatalok egy része megenged. Pl. az Árkád előtt két 14 éves körüli, ránézésre jól szituált gyerek szanaszét szórta a pisztácia héjat ami evett. Konkrétan egy szeméttelepet csináltak, amikor meg már rám is jött a héjból rájuk szóltam. Elküldtek az anyámba. Nem tehettem semmit, mert ha hozzájuk érek, vége a karrieremnek. Ezek fognak majd a közutakon vezetni? Esetleg a lányomra szemet vetni? Mondjuk akkor elővenném a morcos arcomat, lenne menekülés...
3: Nem igaz, hogy nem tehettél semmit, mert rájuk szólhattál és meg is tetted.
Az igenis PROBLÉMA, hogy ezt ítéled meg úgy, mint a semmi, mert csak a verést lenne a valami.
Pont ez az a mentalitás, ami miatt van a #meetoo. A többségnek lövése sincs, hol vannak a normalitás határai - ahogy neked sincs.
Engem ez pl abban sértett/sért, hogy a tanulság levonása után olyan skatulyából indulok, amit kikérek magamnak és ha nincs szerencséje, a fiam is abból fog. Pedig a nők sem jobbak a deákné vásznánál manapság, de természetesen esetükben a bizalom feléjük legyen feltétel nélküli, a múlt legyen múlt, a jelenhez meg lehetőleg ne legyen közöm. Nem tűnik igazságosnak az egész.
A másik meg, hogy törvénybe ütközik? Igen? Akkor a hatóság dolga vele foglalkozni, nem a közvéleményé. Ha a civilek foglalkoznak vele, akkor azt hőbörgésnek, széthúzásnak, bizalmatlanságnak, önbíráskodásnak híják, nem pedig igazságszolgáltatásnak, pedig ez utóbbira lenne szüksége a mítúzóknak, amennyiben bűncselekmény áldozataivá váltak.
14. Rájuk szóltam, akkor küldtek el az anyámba. 12 évig voltam katona, ma egy nemzetközi mentőcsoport tagja vagyok. Engem még szülők neveltek szeretetben, megadták a korlátokat, amik ugyan határvonalak voltak, de egyben kapadzkodók is. Gyerek koromban jártam templomba is, ott mindig az élet értelmén és az emberi érdektelenségen gondolkodtam. Nyugodt lehetsz hogy tudom mi lenne a normalitás.
Egy kiegészítés: jelenleg jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. Az igazság meg köszönő viszonyban sincs a joggal.
Ha te bármiért is közbelépsz, járhatsz tárgyalásokra, bizonyíthatod az igazad. Volt ilyenben már részem, köszi de azt a procedúrát és meghurcolást, fenyegetéseket kihagynám.
13-as! Nem vagyok mai gyerek. 51 éves vagyok. Ne fogjunk mindent a fiatalokra! Nem egyszer látok 50 feletti férfiakat , nőket szemetelni. Kb 5 méterre ott a van előtte a kuka. De a papírzsepit stb vidáman eldobja. /itt a mi kis városunkban, nem is nagyváros/. A kisbolt előtt megáll az autó, anya be a boltba, apa, ablak leenged s csokis papír kidob.../ kb velem egykorúak/. Ráadásul a környéken laknak. Tehát a fiataloknak van honnan példát venniük.
A metooról. Vagy minek hívjátok.
Van egy felnőtt lányom, s egy felnőtt fiam. Mind a ketten azt mondják amit én.
Igen a zaklatót, bántalmazót, büntessék meg.
De , aki nem tudja bizonyítani a zaklatást, azt is... pl: Magyarország, drogos lányok , ráfogták a mentősökre a zaklatást.
A zaklatásban is legyen egyenjogúság. Mert fordítva is van ám... . Nem is kevés. Sőt bántalmazás is.
Talán mondjuk azért, mert ezért is azok vannak célkereszten, akik semmiről sem tehetnek: a fehér, normális, heteroszexuális férfiak.
Meg szól a túlkapásokról, amikor a pi.csagatyából kilógó fenék megnézése is mítú.
Meg szól a felelősséghárításról is, amikor te nem vagy felelős nőként semmiért, csak a mocskos férfiak, neked csak jogaid vannak, de azok aztán nagyon.
Meg szól hamis vádakról is, sokkal jobban, mint korábban, bár ezt is lehet a túlkapások közé sorolni.
Meg szól politikáról és hatalomról, bárkit be lehet ezzel mocskolni és fölé kerekedni, és ha kiderül az igazság, akkor sincs következménye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!