Mikor van az, hogy nem érdemes tovább küzdeni egy kapcsolatért, akkor sem ha szereted a másikat?

Nekem kettő ilyen volt, mindét kapcsolat két éves.

Szerelmes voltam, de szakítottam.

Az egyiknél azért, mert nagyon lehúzott. Féltékeny volt mindenkire, még a családomra is. Addig nyafogott, hogy nem fontos nekem, amíg kihagytam az unokatesóm ballagását, hogy bizonyítsak. Pedig utólag belegondolva, két családi programom volt abban az évben. Végül az tette be az ajtót, hogy két év után sem szolt semmit arra, hogy az egyik lány barátja r*b@ncnak hív, úgy, h nem is volt hajlandó velem találkozni. Mondtam a srácnak, hogy oké, akkor most beszélje meg vele, hogy legközelebb akkor találkoznak, ha én is mehetek, ismerjük meg egymást. Nem írta. Lemondtam róla. Sok mindent számon kért, ami kölcsönösen nem jött vissza.

Másik nem volt szerelmes. Szeretett, de semmi romantika, magától nem ölelt meg. Fontossági lista végén voltam állandóan, mert hogy értsem meg... Vele rég találkoztam, tanulnom kell, otthon szeretek aludni, vele is rég találkoztam stb..

Két év után megkérdeztem, volt e valaha szerelmes belém. Mondta hogy nem, de más lesz, ha vége lesz az egyetemnek. Én meg láttam magam előtt, hogy gyerekkel magamra hagyva, mert munka, meg stb. Tudtam hogy ezt nem akarom.

Hiába voltam szerelmes mindkettőnél, inkább elváltak útjaink. Nem akarté magammal még tovább kicseszni.