Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Korlátozta a párkapcsolatod a tanulmányaidat, “karriered”, szociális életed?
Nekem még soha nem volt párkapcsolatom, emiatt ezzel egyelőre nincsen személyes tapasztalatom. Viszont a környezetemben azt látom, hogy a korombeliek nem túl rugalmasak. Ha lesz párjuk, akkor onnantól kezdve szinte megszűnik létezni a külvilág vagy akár saját magukról is megfeledkeznek. Onnantól kezdve együtt vannak, a lehető legtöbb szabadidejüket együtt töltik és akkor előtérbe helyeződnek a közös célok, mint összeköltözés, közös lakás, esküvő, gyerek stb. Minden más onnantól kezdve nem fontos pl. engem is a legtöbb barátnőm mellőzött onnantól kezdve, hogy barátja lett és azt is láttam, hogy a tanulmányi terveiket vagy éppen a munkájukat hogyan írta felül a kapcsolatuk. Ugyanis például az is probléma volt, ha nem vették fel mindkettejüket egyetemre, ha máshová vették fel őket egyetemre, ha az egyikük még tovább akart tanulni ám a másikuk már nem, ha más városban találtak munkát és az már társkeresésnél is probléma, ha valaki nem ugyanazon településen él, mert senki nem akar távkapcsolat és senki nem akar ingázni. Arról nem is beszélve, hogy pl. a külföldi tanulmányok stb. ugyancsak egyáltalán nem férnek bele egy kapcsolatba, ilyenkor is egyértelmű megoldás a szakítás és egyébként sem gondolhatja komolyan a másik, mit gondol, nem is fontos neki akkor az egész, úgyis megcsal stb. Sőt, szinte minden problémára a szakítás a megoldás.
Persze most direkt ezeket emeltem ki és lehet csak én látom ezt magam körül, biztosan vannak kivételek is. Viszont tényleg sok példát látok rá és engem ez őszintén szólva megrémiszt. Ha belegondolok, hogy majd lesz párom és akkor rám is az vár, hogy akkor csak úgy kettesben éldegélünk, dolgozunk és azt leszámítva mindent együtt csinálunk, tervezgetjük a jövőt (lakás, kocsi, esküvő, kutya, gyerek stb.) és mindig minden döntést a párkapcsolatnak kell alárendelnünk, akkor elmegy a kedvem az egésztől. Én nem szeretnék ilyen szinten elköteleződni, letelepedni és röghöz kötni magam minden értelemben, nem tudom így elképzelni az életemet, pláne ennyi idősen. Ha viszont azt mondom szükségem van a baráti kapcsolatokra is, szeretnék a páromon kívül másokkal vagy egyedül is kikapcsolódni, ha nem csak a saját lakás lebeg a szemem előtt célként, ha szeretnék akár csak egy-egy félévet külföldön is tanulni, ha egyáltalán csak szeretnék tanulni, ha esetleg képes lennék ingázni vagy más városba költözni a jobb lehetőségek miatt stb., akkor komolytalan, éretlen, gyerekes vagyok és még nem való nekem a párkapcsolat. Mintha ez a két dolog egyáltalán nem is lenne összeegyeztethető.
22/L
válasza:Nos, az a fene nagy helyzet, hogy az ilyen jellegű problémák egy jó részét az okozza, hogy az emberek nagy része csak és kizárólag az érzelmei alapján választ párt anélkül, hogy mellette az eszét is használná kicsit.
Szerintem az is normális, ha valakinek nem fér bele párkapcsolatban, hogy az ember fél évet külföldön tanuljon/dolgozzon/stb., főleg egy bizonyos kor utàn, kapcsolati szint felett, még az is normális, ha valaki szerint belefér. Vagy normális az is, akinek beleférnek az ellenkező nemű barátok, az is, akinek nem. Olyat kell keresni, akivel hasonlók a terveink, elképzeléseink, hasonló dolgok férnek bele, nem egy másik emberre ráerőltetni az akaratunkat. Szóval a szív mellett az ész is fontos, és akkor nem kell lemondanunk az álmainkról, terveinkről, hanem lesz hozzá egy partnerünk.
Másrészt azért természetes, hogy egy párkapcsolatban egy idő után a társad lesz a prioritás, hiszen vele tervezed a jövődet. Nyilván a rózsaszínködös időszakban mindent is hanyagol az ember, ez egy természetes folyamat, de az felszáll, és akkor normális esetben ezek a dolgok kiegyensúlyozódnak.
Amúgy azt gondolom, hogy 22 évesen előbb nyugodtan találd meg és ismerd önmagad, mit akarsz kezdeni az életeddel, hol akarsz élni, nem kell erőltetni a párkapcsolatosdit, majd jön. Sokkal
rosszabb lesz azoknak, akik 40 évesen 600 kompromisszum és feladott álom után jönnek majd rá, ők nem ezt az életet akarták, és nem ezzel az emberrel. Nem véletlen az a rohadt sok válás.
Nyilván az a legjobb, ha az embernek olyan párja van, akivel ezekben a dolgokban is egyetértenek és együtt tudnak működni. Ebben az esetben nem is állnak fenn ezek a problémák. Csak azért ez szerintem nagyon ritka. Amit én látok az inkább az, hogy ne menj el a barátnőddel moziba mert akkor én mit csinálok otthon egyedül, ne menj el Erasmusra mert megcsalsz és neked én nem is vagyok fontos, ne menj az ELTE-re tanulni mert az messze van és akkor csak hétvégente tudunk találkozni, ne kezdd el azt a képzést mégis minek akarsz még tanulni, nem megyünk sehova mert megörököltük a dédi házát a faluban stb. Mindenkinek inkább az kell, ami a legegyszerűbb, a legkönnyebb, a legkényelmesebb és senki nem szeret kompromisszumokat kötni, alkalmazkodni, várni, megbeszélni a dolgokat és úgy egyáltalán azt sem szeretik, ha bármi nem kizárólag a saját elképzeléseik alapján alakul. Én nem mondom, hogy ez ne lenne normális. Valahol minden normális, ami létezik és valakinek biztosan így jó, nekem ezzel nincs is gondom, mindenki úgy éli az életét ahogyan szeretné. Nekem csak szimplán furcsa, nem értem és nekem nem szimpatikus.
Én nem szeretném erőltetni sem a párkapcsolatosdit, de szerintem valahol ez is egy természetes vágy az emberben. Ha azt nézem, hogy mikor jön majd el az a pont az életemben, hogy teljesen kerek minden, hogy mindent kipróbáltam és megéltem amit szerettem volna, hogy mindent megtettem és nem vágyom többre stb., akkor arra szerintem aztán várhatok és talán sosem jön el. Maximum azt tudom elképzelni, hogy elégedett leszek a helyzetemmel, megtaláltam amivel igazán foglalkozni szeretnék, ahol élni szeretnék stb., de az is inkább csak a 40-es évek környéke szerintem. Ma már minden kitolódott, én azt gondolom ma már minden sokkal bonyolultabb, több a lehetőség, az ember folyamatosan tanul, akár 50 évesen pályát módosít, költözik stb. és ehhez képest nekem nagyon furcsának tűnik, hogy most pl. már akkor nem jöhet szóba egy kapcsolat, ha egy 50 kilométerre lévő egyetemen tanulok, mert akkor nem találkozunk minden nap. Márpedig azért nem 40 éves koromban szeretnék először párkapcsolatban élni.
válasza: válasza:A gimis barátnőimre tökèletesen illik, amiket leírtál.
Én elég sokáig szingli voltam, 19 évesen jöttem össze a jelenlegi párommal. Szerencsére ő semmiben nem korlátoz engem, sőt! Egyetem mellett elvégeztem 2 szakmát, úgy hogy mellette dolgoztam is. Ezekre a párom inspirált, ennek köszönhetően már most egészen jól fizető állásom van.
Persze a közös dolgaink is haladnak, megkérte a kezem, idén vettünk egy közös lakást, jövőre esküvő. Szeretnénk babát is, viszont mindig azt mondja, hogy ha előtte karrierizálni szeretnék, akkor nem tart vissza!!
A gimis legjobb barátnőmet hoznám ellenpéldaként. Kb 6 éve van együtt egy sráccal, de már akkor furcsa hatással volt rá. Nyilván eleinte a rózsaszín köd, stb... de a mai napig visszafogja a pasi. Ott akarja hagyni a lány az egyetemet, hogy helyette a srác szülővárosában napszámozzon pl. A srác kerek-perec kimondta, hogy ő sosem akar gyereket, esküvőt - a lány mindig nagy családot akart, de valamiért màr ebbe is belenyugodott, hogy neki nem lesz gyereke!! Kb 1 évig együtt laktak, aztán annyit veszekedtek, hogy külön költöztek..
Én azt gondolom minden azon múlik, hogy milyen a párod... nekem szerencsém van az enyèmmel, de a barátnőm ezzel ellentétben már bele került egy visszahúzó kapcsolatba :(
válasza:Nekem nem, mondjuk ehhez jól kellett párt választanom (olyan embert, akivel hasonlóan gondolkozunk a fontos kérdésekről és ne legyen korlátozó vagy betegesen féltékeny... illetve amikor szökőévente volt ilyesmi miatt vitánk, akkor ki tudjak állni magamért és el tudja fogadni, hogy ekkor meg akkor én nem vele leszek, hanem másokkal), és kellett, hogy legyen olyan személyiségem, hogy már-már kínosan ügyeltem arra, hogy a barátok ne lássák kárát az új kapcsolatnak, ill. hogy legyen elég "énidőm" is.
Az megint más kérdés, hogy nem mindenki korlátozásnak éli meg a párkapcsolatot, amikor elhanyagolja a barátait, hanem tényleg nem volt igazi barát első körben sem, csak azért tartott barátokat, hogy tudjon kivel dumcsizni meg eljárni ide-oda.
válasza:Nekem nem. Egyetem első évének elején (kb. októberben) jöttem össze a (most már) férjemmel.
Nekem szárnyakat adott a szerelem. Ő akkor a mesterszakon írta a szakdolgozatát (de már dolgozott mellette). Én nappalin tanultam. Jól ment minden, a tanulás, a magánélet (ismert egyetemünk, nem büfészak).
Szóval nem akadályozott semmiben (igaz, mindketten Budapesten éltünk, szóval nem volt ilyen, hogy "ha egyetemre mész, csak hét végén találkozhatunk" és hasonlók.)
N/26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!