Huszonéves férfiak, jár errefelé közületek olyan, aki magára ismer a lent leírtakban?

Egy életre keres magának párt, csak akkor van együtt egy nővel, ha el tudja képzelni a vele való megöregedést. Szexbe is csak így megy/menne bele, nem érzi szükségét annak, hogy "kiélje magát". Lehetőleg még szűz, de nem incel, nincs benne gyűlölet vagy frusztráció a női nem iránt, szimplán csak nem találta még meg a hozzá passzolót. VAGY ha nem szűz, akkor is legfeljebb két nővel volt, velük is szerelemből, és szándékában állt mellettük maradni akár örökké, csak valamiért félresiklottak közöttük a dolgok, de már túllépett rajtuk, készen állna az új szerelemre, nem keserítették meg a csalódásai.

Nem vágyik arra, hogy durva legyen az ágyban, inkább szeretetet akar adni, mint ahogyan az élet többi területén is; érzelmes, empatikus, a párja neki a legfontosabb a világon, és ezt érezteti is vele. Szeret ölelkezni, csókolózni akkor is, ha az éppen nem a szex felvezetéseként funkcionál. A párjára úgy tekint, mint a másik felére, a legjobb barátjára, akit elfogad olyannak, amilyen, és akiért kész áldozatokat hozni, kitart mellette jóban-rosszban. Rá van hangolódva minden rezdülésére, a szellemi partnere neki, nincsenek titkai előtte.

Van olyan, aki tényleg erre vágyik? A minél hamarabbi elköteleződésre és az elmélyült kötelék kialakítására? Mindezt úgy, hogy még nem szocializálta saját magát arra, hogy "most vagyok fiatal, most kell élnem, kicsajozom magam"?