Várni vagy elveszteni egy alkalmiban?

Szeretném leszögezni hogy nem ismerkedés végett írom ki a kérdést!

21 éves lány vagyok, utolsó éves az alapképzésen. Szűz.

Nek vagyok csúnya, nem vagyok visszahúzódó sem, barátságos vagyok, közvetlen, beszédes, elég talpraesett. Vírus előtt jártam sok helyre.

Mégis úgy alakult hogy nem volt még barátom és szűz is vagyok (csókon túl vagyok de az is egy idegennel történt és hát csalódás volt).

Az okát igazából nem tudom. Akiknek én tetszettem nekem nem, aki nekem tetszett annak én nem. És amikor meg úgy latszódott hogy a vonzalom kölcsönös (mert ilyen is volt gimiben és egyetemen is) ott meg az adott srácon vagy nem lehetett eligazodni vagy nagyon félénk volt.

Ezen úgy próbálok segíteni hogy fejlesztem magam, igyekszem javìtani magamon ott ahol tudoi. Emiatt is, de leginkább a hullamzó önbizalmam miatt.

A másik ami előfordul, hogy ha van valaki aki tetszik akkor azzal a személlyel szemben leszek félénk.

Egyetem elején ismertem meg valakit akinek a közeleben mintha nem is önmagam lettem volna, nem mertem hozzászólni se az elején és így kimutatni se tudtam hogy mit érzek így kb lehetetlen volt hogy bármi alakuljon.

Szóval az önmagamon való munka mind kívül, mind belül egy fontos dolog és azt gondolom elengedhetetlen, mert nem szeretnék megalkudni.

Viszont! Lassan 21 évesen, már egyreszt kezdem cikinek érezni a szüzességem, ami hiába magánügy, azt érzem ez is gátlásokat okoz.

Zavar, mert nálam csúnyábbak, butábbak is túl vannak ezen és ha valaki megtudja mindig nagyon meglepődik es sokan arra asszociálnak hogy valami baj van velem. És néha már en is felteszem a kérdést hogy mi a baj velem?

A másik hogy már nagyon vágyom a testiségre (is), ahogy idősödöm egyre rosszabb, hogy nonstop csinálnám de nincs kivel (nem kérek privátot:D).

Most éppennem úgy áll a dolog hogy bármi is alakulna akar csak alkalmi is. Társkeresőn lett volna jópár ember akivel lehetett volna de ők csak erre hajtottak engem meg a józan eszem és valahol talán a félelmem is visszatartott. De egyre terhesebbnek érzem ezt a dolgot mind mentálisan, mind fizikailag.

És gondoltam felteszem a kérdést hogy vajon rossz-e vagy mennyire rossz alkalmiban elveszteni? Megbánnám?

Kinek mi a véleménye, tapasztalata?