Hogy bírnak ambíció, becsvágy nélkül élni párok, emberek? Mindig csak majdban létezni, és a sültgalambot várni?

Az ambíció/becsvágy nem másolt minta.

Bennem nincs.

Sokáig volt, hogy megfeleljek a szüleimnek, aztán rájöttem pár dologra és eltűnt, azóta egy közepesre törekszem.

Néha frusztrál/nyomaszt/szorongok, hogy az emberek többsége elítél, mert olyan, mint te.. aztán megnézem az èletüket és megnyugszom, az se jobb, csak máshogy rossz.

Engem pl nem motiválnak a drága holmik, ha van pénz jó, ha nincs ez van. Van gyerekem, mindene, sőt több dolga van, jobb dolgai, mint másoknak. Túl motivált, versengő típus. Nem tudom honnan szedte, az egyetlen amire “adok”, az a viselkedés, abban bezzeg nem motivált:)

Biztos nem tőlem tanulta, hogy elsőnek kell lenni, én ebben nőttem fel és tudom, mennyire káros. Ő magától ilyen. Ahogy én is. Amikor más voltam, az a szidalmak és rámhelyezett nyomás, pofonok miatt volt. Nem tett boldoggá a jó érettségi, a nyelvvizsgák, az egyetemi siker(be se fejeztem). Ha belegondolok csak az tetszett, hogy elmondhattam másoknak és akkor úgy néztek rám, mintha fontos lennék nekik és szeretnének, megbecsülnének, de ez hamis érzés volt, nem volt részükről valódi.

Amikor nagyon sok pénzem volt, akkor is osztogatni szerettem, meg másokra költeni, hogy megkapjam a hálás pillantásukat. Ez is hamis volt.

Szóval bennem nincs becsvágy, csak egy közepes életvitel kell, minden mást értéktelennek látok.. egy ideje a valódi kapcsolatokra hajlok, de ilyet rohadt nehéz találni, mert a te világlátásoddal több ember él, ők meg lenéznek.

Nekem pl belefér, hogy ma magos zsemle, holnap meg szàraz kenyérből bundás, vagy pirítós fokhagymásan teával, tehát egyszer megveszem, amit kívánok, utána meg “csóróskodok”