Hogy bírnak ambíció, becsvágy nélkül élni párok, emberek? Mindig csak majdban létezni, és a sültgalambot várni?

Nem is tudom hogyan lehetne szépen megírni, hogy érthető legyen.

A sírógörcs kerülget, valójában bagatel, de utolsó csepp a pohárban dolog miatt.

Van anyagi és emberi oldala. A jóvanazúgy, minekaz és társai...

Egyedül húzom az igát. Nem elrugaszkodott vágyaim vannak, de amikor már az luxus, hogy magos zsömlét ennék reggelire... Mert a másik feled magasról tesz rá, hogy miből lesz étel az asztalon. Hogy hónap végén szó szerint reszkedsz, hogy ne kelljen bármire is pénzt kiadni, mert nincs. És a megoldás, hogy felemeli a seggét, nem csak a sültgalambot várja, ami persze mindig csak majd fog érkezni... Mindig van kifogás, hogy épp miért nincs hozzá lehetősége, most covid, holnap a mittom én mi lesz.

Ha valamit egyeztetnék vele, meg sem hallgat, utána persze ő sertődik meg,ha sikerül megoldanom, vagy kibukik belőlem.

És sorozatban hoz olyan döntést, mivel a családot hozza veszélybe, anélkül, hogy szólna.

Most a hónap elején adtam neki 100ezret,hogy amíg tart ossza be, itthoni költségek, 1,5hét múlva nem volt belőle, üres hűtő etc... Én meg pislogtam, mint hal a zacskóban.

Hogy a jutalmam már "el is költöttem", olyan kötelező kiadás ami tényleg kell, de basszus, ő semmivel sem tesz bele. Tőle lehetnénk félkész, fűtetlen házban évekig, egy szobában négyen, mint dédiék, mert beszrt a fűtés.

4éve kezdte a lejtőt a férjem. Épített egy légvárat, azóta csak takarítok utána.

És egyre rosszabb, és rosszabb.

Nekem meg már nincs türelmem, idegem hozzá.

Valahol az kevésbé zavarna, ha a mában hedonista módon élne, de még csak az sincs,hogy pénzhez jut és hasznos felesleges dolgokra költené, mittom lazacot ennénk minden nap pezsgővel, amíg van keret, de helyette van sajtos tészta, szóval még csak nem is értem