Úgy érzem valami hiányzik az életemből, 25 vagyok. Szakítsak?

Kezdjük ott, hogy a problémáid nem a barátodtól ered, hanem a gondolkozásodtól. Hiába szakítasz, teszem azt 28 évesen találsz valakit, aki 2éven belül nem vesz el, máris 30 vagy. Majd jönnek megint a problémák, hogy még mindig nem vett el. Szakítasz és keresel mást és kezded mindent elörről?

Itt első sorban azzal van a baj, hogy félelemmel tekintesz a korra (meg úgy átlagban mindenre), holott csak egy állapot. Minden évvel nőni fog egyel, ha akarod, ha nem. Csak fogadd el, hogy ez így van.

Nah meg: családot alapítani házasság nélkül is lehet!

Én azt nem értem, miért olyan fontos egy lagzi.

Nem inkább a jó munka, család, gyerekek a fontosak?

Megmondanám kerek-perec, hogy azt szeretném, hogy vegyen el. Ha erre csak a kifogásokat gyártja, lépnék. Akinek ennyire nem fontos a párja boldogsága (hozzáteszem, tudom, hogy nem ez határozza meg a boldogságot, de az elvárásod jogos), az meg sem érdemli.

Ja amúgy hozzátenném, ha a legjobb partit látná benned, akkor már régen lecsapott volna rád, valószínűleg csak meg akarja hagyni a kiskaput magának, hogy adott esetben könnyebben lépjen le. Kényelem addig is megvan.

Jajj még fogalmad sincs arról, hogy semmiről nem maradtál le.

Ha most lenne gyereked, az lenne a bajod, hogy nem éltél eleget.

32/N

Egyrészt, nem értem, miért kened az egészet a párodra. Az, hogy neked nincs lakásod, a te dolgod. Nekem sem a párom teremtette meg.

Másrészt, nők ma már 40 éves korig vállalnak gyereket. Talán racionálisan kellene családot tervezni, lehetőségek menték, nem vágyak mentén ahelyett, hogy impulzusból felcsináltatod magad egy olyan emberrel, aki látszólag szarik rád és valószínűleg nem fog kitartani melletted a terhességed végéig (vagy pedig szakítasz vele és gyorsan összeszedsz valami másik szart).

Harmadrészt, nehéz lenne leszarni, hogy a többi ember mit csinál és hogy halad? Nem mérvadó, te te vagy, ez a te kapcsolatod, a te életed az sem biztos, hogy amit abból látsz, ami náluk van, az az igazság és az sem, hogy egyáltalán nekik lesz végső soron jobb.

Nem sokkal vagyok nálad idősebb és bár ha utánamdobnának egy gyereket, inkább visszadobnám, ezért kevésbé gondolkodok méhvezérelten, szerintem te is beláthatod, hogy ez így minden csak nem jó. Családot akarni a semmire, kibalhézni mástól, hogy általa ott tarts az életben, ahol akarsz, sürgetni egy döntést, ami 20 évnyi felelősséggel jár és aminek rengetegen áldozatai a gyerek és a szarban hagyott anya szerepében is... Nem felnőtt nőhöz méltó viselkedés.

Szóval nyugtasd le az ösztöneidet, nőj fel és lásd ezt a helyzetet reálisan... Jobb lenne, ha úgy gondolkodnál, hogy ha adottak a körülmények, akkor lesz gyereked és nem úgy, hogy te gyereket akarsz, aztán itt vergődsz valami miatt, amitől annyira bekattansz, hogy úgyis idecsinálsz egy gyereket önzőségből, akinek úgyis szar lesz, mert előrébbvaló volt a te életed, mint az ő életminősége.

25 évesen nem vagy elkésve. Az én környezetemben 30-hoz közel házasodnak/szülik az első babájukat a nők.

Jó, van pár ismerősöm, akik ilyen 25 éves korukra el lettek jegyezve vagy pont meg is volt az esküvő... Hát egészségükre. Rosszabb napjaimon én is olyan borúsan gondolkodok, mint te, csak nekem még több jogom is van rá, mint neked, mivek nekem még barátom sincs :D De általánosan a józan eszemmel meg tudom, hogy nem mindenki halad egyformán és senki nem késik le semmiről, mert minden adott időben történik vele, amikor pont kellene. Én is egyetemista vagyok még egyébként és még maradok is jó sokáig.

Te egyetem mellett dolgozol, meg tudsz önállóan élni? Egyáltalán együtt laktok már? Nem lenne irracionális elgondolás a párod részéről, ha elképzelése szerint megvája míg befejezed az egyetemet és utána kéri meg a kezed. A családalapítással meg végképp vár, mire elhelyzkedsz és dolgozol egy kicsit (úgy tudom, kismamként a legtöbb kedvezményre akkor vagy jogosult, ha már vmennyit dolgoztál).

Mi pontosan a problémád? Csak megy a ködösítés meg a panaszkodás.

Mire akarsz családot alapítani? A semmire?!