Érdemes még 43 évesen 2 picivel társat keresni? Mennyire rugalmasak a korom beli férfiak? Nagyon hiányzik a társ az életemből. Aki tud még igazán szeretni.

Először is... egy fiatalabb pasi simán csak megdugni akar majd, azt rohadtul nem érdekli hogy 2 gyereked van.

Egy korodbeli és egy idősebb is meg akar dugni, és pláne nem akarja más 2 idegen gyerekét nevelni.

Amit te keresel NEM létezik.

Nincs olyan, hogy jön a nagy újrakezdés, és valaki hipp hopp sármos, intelligens, családorintált, és segít bepótolni a 20 év elvesztegetett időt a házasságodban.

Tudod mi lesz? Kanos tizen-huszon évesek.

Dugni akaró házas és midnenféle nem független gerinctelen férgek.

És persze a kamusok akik éppen "válófélben vannak".

És a mindenféle szélhámos.

Persze most majd jönnek olyanok is, akik elmesélik hogy sógorának a szomszédjának a lánya pont így volt 3 gyerekkel és 8 éve együtt él egy pasival...

Inkább hagyjuk ezeket...

Két idegen gyerek mindig nyűg, teher, és konfliktusforrás lesz.

Szia! Örülök a kérdésnek, mert legalább face to face kifejthetem a nézeteimet. (Előre szólok, semmiféle ellenségeskedéstől nem kell tartanod, nem vagyok egy harmóniából kibillent, konstellált figura :D )

46 éves férfi vagyok, aki gyermektelen. Jelenleg teljesen "szingli". Idén 6 éve, hogy elhagyott a párom. Azóta rövidebb kapcsolatok sikerültek csak.

Eddig a tényállás felvázolása (jelzem, nem társkereső hirdetés a bejegyzésem, ne moderáltass ki!)

Szóló, érett, felelős, felnőtt férfiként teljesen meg tudom érteni azokat a hölgyeket, akiknek kicsi gyerekeik vannak, hogy az anyaság igencsak a legfontosabb a prioritási listán. Ezzel lehet vitatkozni, de ez tényszerű. Én személy szerint ezzel nem is megyek sosem szembe.

De! Negatív és visszás tapasztalataim is voltak szép számmal. Ezeket azért írom le, hogy talán Te nem esel ezekbe a hibákba. Amikor egy ffi ismerkedi egy nővel, akkor a nőre kíváncsi. Elfogadja, hogy a gyerekei fontosak. Ugyanakkor nekem nagyon nagy tehertétel volt az, hogy ismerkedő beszélgetés közben SEMMILYEN!!!! más témáról nem lehetett beszélgetni, csak a nő gyerekéről. A randin be kellett vele menni egy cipőboltba, ahol azt mutogatta, hogy milyen cipőt fog venni a fiának. Aztán chat közben az ezer gyerekfotó, hogy "egyetlen szerelmem ő" szintén nem pozitív. Aztán az olyasmi, amikor a gyerek(ek)re hivatkozva hetekig képtelen egy randit összehozni a nő, az szintén nehezen tolerálható.

Szóval a pusholás mentes, nem nyomulós, de mégis őszinte aranyközéputas megnyilvánulásokat és előre a határok meghúzását helyesnek tartom.

24 éves voltam, amikor belefutottam egy nálam másfél évvel idősebb, kisgyermekes anyukába. Előre leközölte, mi a tényállás. Korrekt. Én is elmondtam, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni, nagyon fiatal srác vagyok, de elfogadom és nem akarom őt semmiben korlátozni, de ezt a pótpapa szerepet ne nagyon tolja rám. Amikor náluk voltam, foglalkoztam a gyerekekkel, beszélgettem velük, még mesét is néztünk, amíg anyuka kint főzött, tehát maximálisan igyekeztem jófej lenni, de sajna a kisujjamat mutatva a karomat is akarta. Ráadásul becsúszó szerelésként, spontán felhívott olyan napon, amikorra előre megbeszéltük, hogy nem talizunk, hogy menjek értül el a kocsimmal egy bevásárlóközpontba, mert ott vannak stb. És persze mivel nem értem rá, nem tetszett.

Tehát összegezve azt mondom, hogy ha egy nő elvár kompromisszumot egy pasitól, akkor valamit adjon is cserébe. Anno nekem pont emiatt nem igazán volt ingerem összeköltözni, viszont elfogadtam, hogy a gyerekek miatt neki kötöttebb az élete. Ezt most is elfogadnám, ha anyukával jönnék össze, de csak úgy, ha pl ő nem korlátoz mondjuk haverozásban, néminemű szóló szabadidőprogramban. (Nem csajozás, én spec VALÓDI hűséges típus vagyok)

Tehát minden a KÖLCSÖNÖS asszertivitáson és elfogadáson múlik.

Vagy üzemképes modell a patchwork, ahol a pasi is hoz gyerekeket és együtt nevelik ketten a nagyobbacska gyerekbandát. Pl ez a lány, akit említettem, pont így élt utánam, hogy egy kétgyermekes sráccal jöttek össze és 4 gyerek 2 felnőtt és csodaszép családi élet volt. (Míg meg nem halt a srác, a szívem szakadt meg értük)

Szóval elfogadással, őszinteséggel, rugalmassággal lehet. Önzőöntudatossággal, dominanciával nem.

Ez egy vélemény. Az enyém. Lepontozhat, akinek ez lelki szükséglete, jelzem, őszinte szándékkal írtam, nem ellenségesdiből.

Olyan menő, hogy egyesek a Föld 7 milliárd fős lakosságából mindenkit egyesével ismernek és tudják, hogy milyen ember létezik és milyen nem :D

Mindig érdemes azt keresni, ami boldoggá tenne. Nyilván nem egyszerű ilyen helyzetben, mert ezek azért nem hétköznapi körülmények, de ettől még miért ne létezhetne olyan ember, aki ezt elfogadná? Nekem teljesen más okból nehéz a társkeresés, de nem adom fel, hiába mondogatják nekem is egy csomóan, hogy hülyeség, amire vágyom és soha az életben nem fogok társat találni. Majd ha maga a Jóisten száll le hozzám az összes angyalával meg Jézus Krisztussal együtt, és ő mondja, akkor talán elhiszem, de addig nem :D

Viszont ennek ellenére azt azért még elmondanám, hogy társ nélkül is lehetsz boldog. Ne arra összpontosíts, hogy egy társ mivel tenné szebbé az életedet, hanem arra, hogy te magad önállóan mivel tudod szebbé tenni, illetve hogy pl. a gyerekeid, a barátaid meg mások, akiket szeretsz, ők mivel teszik szebbé.