Miért fontos a közös jövőkép?

Ez az éld meg a pillanatot és xarj bele a jövőbe nálam azonnal kizáró ok is lenne.

Így kétféle ember gondolkodik. Az, aki semmi komolyat nem akar, csak néha összeugranak szexelni, de érzelmei nincsenek, így nem is hatja meg, ha a másik közli, hogy változtak a tervei, és szevasz.

A másik, akinek nincs elfogadható jövőképe, és győzködi a másikat, hogy nem baj az, érje be bele, majd lesüllyedhet az ő szintjére, és ketten fognak lébecolni.

Szia!

Én is így gondolkodom, de a válaszokon látszik, hogy ezzel ketten maradtunk.

Legutóbbi párkapcsolatom is emiatt ért véget, ő állandóan a jövőben élt, folyton tervezett aminek jó ha a negyedéből lett valami.

Mindeközben ott voltunk egy gyönyörű mezőn a naplementében, és jó lett volna átszellemülni, összebújni, átélni a csodát, de nem, folyamatosan azt hallgattam, hogy mi lesz jövő hétvégén meg azután és azután és ezt mikor csinálom meg meg azzal mikor haladok... és akkor megkérdeztem, hogy nem akarja inkább élvezni a pillanatot, nézze meg milyen gyönyörű, itt vagyunk kettesben az alkonyatban egy mezőn. Hát nem, le se szarta.

És ez így végig jellemző volt rá bármit is csináltunk, már a következőn agyalt, nem bírt a jelenben lenni. Rám meg pont ez az ellenkezője amit te is írsz a kérdésedben.

Ráadásul annyit hallani, hogy halálos balesetek tömegével, az meg megölte a valakijét, ez rosszkor volt rossz helyen... szerintem sem érdemes betervezni a jövőt.

Mindig eszembe jut, hogy ha holnap meghalnának, kinek volt jobb az élete: aki görcsösen spórol, agyal, tervez, hogy egyszer majd legyen háza meg gyereke, vagy aki élményeket gyűjt, élvezi a jelent és ahhoz alakul, változik, ami éppen van.

Nyilván az hülyeség, ha vki pöttyre pontosan eltervezi az életét, és ha a másik egy apróságban már nem mást gondol, akkor "jajj, nem közös a jövőképünk"... pl. csak ír szetter kutya a jó, meg ilyenek.

De az alapokban sztem igenis egyezni kell, mert lesz abból közös jövő, de nagyon nyögvenyelős, feszkós. Az ilyenekre gondolok, hogy vki akar-e gyereket, ha igen, milyen vallásúnak neveli, akar-e házasságot, hol akar lakni stb. Nyilván, ha vki olyan típus, hogy most még nem tudja, oké, azzal majd kialakul. De ha én tudom, hogy nem akarok vidékre költözni, a másik meg tudja, hogy nem akar Pestre költözni, akkor az egyiknek engedni kell, és az az élete végéig meg fogja vetni emiatt a másikat, még ha tudatosan nem is akarja. Az ember csak óvatos, és igyekszik magát megkímélni az előre látható, komolyabb feszültségektől, konfliktusoktól.

Az egy szép, romantikus gondolat, hogy majd együtt kialakul egy szép jövő, ami mindkettejük számára jó, de ha már nem is passzolnak egymáshoz, akkor abból nem lesz szép és a szó nemes értelmében vett közös jövő.

"De ha én tudom, hogy nem akarok vidékre költözni, a másik meg tudja, hogy nem akar Pestre költözni, akkor az egyiknek engedni kell, és az az élete végéig meg fogja vetni emiatt a másikat, még ha tudatosan nem is akarja."

Ezért mondom azt, hogy minél jobban egyezik a pár, annál kevesebb a kompromisszum, annál jobb a kapcsolat.