Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A középkorú igazi tanárnők többsége miért néz ki olyan rosszul?
Igazi tanárnőn azt értem, aki tud tanítani, tud fegyelmezni, és akinek az óráján dolgozatírás közben szinte lehetetlen puskázni. Fiatalon nyilván ők is jól néztek ki, és most is van köztük kiemelkedő, de többségük "tipikus tanárnő":
Rövidebb haj, szemüveg, egész testet takaró kosztüm, szigorú tekintet.
Azt viszont bírom bennük, hogy dominánsak, megfagy a vér az ereimben némelyikük előtt, amikor kihívnak felelni, és komoly tekintettel figyelnek.
De ettől függetlenül nem kívánatosak.
Miért? Miért nem járnak pl. fitness terembe?
Az elsőnek nagy like, pontosan megfogalmazta. Amúgy meg aki fiatalok között dolgozik, főleg középsuliban, akkor tud eredményt elérni és fegyelmezni, ha nem szexi a külseje. Akkor ugyanis nem veszik komolyan. Te is leírtad, mindez a szigorú, hatékony tanárokra vonatkozik. Te sem vennéd komolyan, ha miniszoknyában dobálná a haját.
Én általánosban tanítok, járok ugyan fitnessbe az idén (tavaly nekem is voltak magántanítványaim és nem volt rá időm, meg is látszott az alakomon), de a gyerekek között nem az a koncepció, hogy kívánatos legyek.
Szerintem egyik általad felsorolt dolog sem olyasmi, ami miatt rosszul kell valakinek kinéznie.
Van egy hölgy a munkahelyemen, egyetemen tanított sokáig a munka mellett is, minden nap blúzokban, csinos szoknyás kosztümökben jár a méretére szabva, volt már neki felzselézett rövid haja is, szemüveget hol hord, hol nem. De egy hihetetlenül vagány, szexis nő, pedig 40 körüli. Tipikusan úgy néz ki, mint a filmekben a vérprofi női karakter. Diót is lehetne törni a fenekén, annyira kemény külsőre is. Úgy néz ki, mint valami sztárügyvéd, csak más területen dolgozik.
#1
Mondjuk így már érthető, miért olyanok a tanárok, amilyenek.
Mert a sok jó csaj nem tanárnak tanul, aki meg igen, az nem megy el tanítani, csak a papír kell neki egy multis, aktatologató melóhoz.
Akiket én ismerek csinos tanárnőket, olyan 35 alattiakat, azok többnyire angolt tanítanak, és majd mind magán suliban, vagy jobb gimikben.
Igaz, nekik elég pénzes férjük vagy szeretőjük van.
Most konkrétan 4 nőről írtam.
Érdekes felvetés.Valaki esetleg tapasztalt ilyesmit?
Egyik ismerősöm felesége óvónő.Átlagos 35ös kinézet mindkettő egyébként.
Rendes család,két gyerekkel.
A nő viszont azt a tipikus óvónői magatartást valahogy képtelen elhagyni a magánéletben.A férjével gyakran társaságban is úgy viselkedik,mintha egy gyerek lenne.Szval sokszor olyan érzésünk támad,mintha éppen oviba lennénk mindannyian.
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!