Néhány hónapja együtt vagyok egy férfival, akinek van egy 12 éves Down-os kislánya. Mit tegyek?

Adj még magadnak egy kis időt, gondolom neki is idő kell, hogy megszokjon, elfogadjon. Az a gond ezzel, hogy egy "normális" gyereket az ember fegyelmez, határokat állít fel neki és számon kérhet, ha nagyon elszalad vele a ló. Egy ilyen beteg gyerekkel ezt nem lehet megtenni, saját szabályai vannak és másoknak kell minden hozzájuk igazodni.

A szülőknek ez azért könnyebb, mert érzelmileg eleve kötődnek. Egy kívülállónak nehéz, én megbuknék, de az én vagyok.

"Előttem egy nőnek már beletört a bicskája ebbe."

Ha ez valóban így van, akkor szerintem ne legyél túlságosan szigorú magadhoz. Nem kell embertelen erőfeszítéseket tenned, csak annyit, amennyi még éppen telik tőled. Nem a te hibád, pláne, ha láthatóan még maga az apuka sem tud megbirkózni a helyzettel.

Ha nem neked kell nevelni a beteg gyereket, akkor meg lehet próbálni a kapcsolatot hosszú távon.

Lett volna lehetőségem egy normális, szép kapcsolatra egy klassz nővel, de autista a gyereke. Az agresszív kezelhetetlen fajta. Meg sem próbáltam megszeretni a kis idiótát, udvariasan elköszöntem. Nem bántam meg, és a hölgy azóta is egyedül van, nem véletlenül. Valószínűleg mindenki le fog pontozni, h mekkora egy érzéketlen rohadék vagyok, pedig nem. Csak a sérült, retardált emberek soha nem fognak tudni beilleszkedni a társadalomba, bármennyire is nyomatják, h de. És az őket nevelő felnőtteket életük végéig leterhelik testileg, lelikleg, anyagilag, érzelmileg. És a felnőtt szülővel összefogó új párokat is. Ez nem az a helyzet amit meg lehet beszélni, vagy majd megoldjuk, vagy elmúlik idővel, ezért mindig feszültség, viták forrása lesz. Aki bátor, az vágjon bele egy ilyen kapcsolatba, én kihagyom, köszönöm.

NE kezdj bele!

BÁRMIKOR lehet olyan helyzet, hogy hozzátok KELL kerülnie, és akkor pokol lesz a szakítás, főleg, ha már anyagiak is bejátszak a szétköltözésnél.

Okos legyél!

Kérdező, szerintem ez nem az a helyzet, amit erőltetni kellene. Ha együtt maradtok, nagyon meg fogja terhelni a kapcsolatotokat is. Ilyenbe belemászni önként, hát.....Te tudod....

3-as mindent összefoglalt.

Ha havi kettő találkozás is megterhelő neked, akkor nincs értelme folytatni. Ráadásul akarsz-e hosszútávra tervezni egy olyan férfivel, aki a közös gyereketeket is intézetbe dugná, ha valami gond lenne vele.

Én dolgozok egy Down szindrómás 11 éves kisfiúval, és igen, néha nagyon nehéz vele, sok türelmet igényel, mégis szeretem. Ezt ő is érzi, és a nyakamba ugrik, mikor meglát. A párod lánya is érezni fogja mindig, hogy mit érzel iránta, ezért nem is fog kedvelni. Teljesen érthető, hogy idegenként nem tudod elfogadni, de ez kényszerből, egy pasiért nem fog menni.

A Down-osok tobb szeretetet adnak nyilvan csak egy kampany, amivel probaljak elfogadtatni a fogyatekosokat, szerintem aki valaha latott mar igazi Down-ost, azt tudja, hogy egy eroszakos kis gorcs a legtobb. (Bocs, nem fogok finomkodni csak ezert, mert betegnek szulettek.)

En kilepnek a kapcsolatbol, egyreszt nem akarok ilyen gyerekekkel foglalkozni alkalmankent sem, masreszt nem tudom, hogy ez apai agon oroklodhet-e, de ha igen, akkor nem kockaztatnam a dolgot.