Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha én a párommal ellentétben korainak érzem az összeköltözést?
A barátom késznek érzi a párkapcsolatunkat a közös albérletbe való összeköltözésre. Ő nagyon lelkes, én viszont kételkedem abban hogy helyes döntés-e.
Tény, hogy harmonikus a kapcsolatunk, nincsenek nézet eltérések sem. Imádjuk egymást és intimitás terén sem lehet okom a panaszra.
Viszont korainak érzem az összeköltözést (1,5 éve vagyunk együtt). Hisz minek sietessük.
Én élvezem a randizgatást magát. Másrészt anyagilag nagyon megterhelő lenne az összeköltözés. Inkább sporolnék meg.
De ő úgy érzi hogy az összeköltözés a helyes út, már 4 hónapja győzköd
Adjam be a derekam annak ellenére hogy nem tartom jó ötletnek?
1,5 év után pedig már nem korai.
Persze kérdés, hány évesek vagytok, meg telik-e rá?
Attól függ, hogy korai-e, hogy mennyire ismeritek egymást. Nyilván ha heti 1-2 nap találkoztok pár órácskára akkor nagyon nagyon korai összeköltözni másfél év után. Ha nem szoktatok komoly dolgokról, fontos tervekről beszélgetni, ha nem rágtátok még át ezerszer, hogy ki hogy tervezi az együtt élést, az anyagiak felosztását, a házimunkát, a felelősségek felosztását, a távoli jövőt akkor felesleges gondolkodni a költözésen. Nyilván nem véletlen, hogy korainak érzed. Valószínűleg nem nagyon voltak még meg ezek a fontos lelkis dolgok amik kapcsán rendesen megismernétek egymást és biztos lehetnél abban, hogy működni fog.
Komolyan el kéne beszélgetnetek arról, hogy ki hogyan képzeli el ezt az együtt élés dolgot. Ahogy előttem is írták nem kizárt, hogy csak ki akar szakadni otthonról de nem tudná ellátni magát.
Ha Te úgy érzed, hogy 1,5 év után korai az összeköltözés, akkor ne költözz.
Ám, arra is gondolj (amire most én), hogy a fiúd azt is gondolhatja, hogy nem komolyak a szándékaid, ezért nem akarsz vele összeköltözni.
Azt is valószínűnek látom, hogy a fiú a kényelmesebb oldalát látja a helyzetének, ha összeköltöztök: nem kell randizgatnia, mindig kéznél leszel neki, lesz aki főz stb. Persze - a legtöbb házasságban az asszony főz, a férfi javítgatja, ami elromlik. A kivétel erősít(-het-)i a szabályt...
Ffi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!