Akik hagyták hogy rosszul bánjanak velük, végül hogyan sikerült változtatni, megbecsülni magatokat, és jobb kapcsolatot kialakitani, jobb társat választani?

Aki fizikailag volt rám veszélyes, azt elhagytam.

Aki lelkileg bántalmazott (mások előtt fel nem vállalás, kezemet elengedte előttük, levegőnek nézés úgy, hogy már együtt éltünk), azt sokkal nehezebb volt észrevenni, mert magamban kerestem a hibát. Eljuttatott oda, hogy tükörbe nézni is gyűlöltem, annyira szégyellnivaló rondának éreztem magam. Aztán amikor egyszer itt kisírtam magam amiatt, hogy nem tudtam eldönteni, szégyell-e vagy más miatt nem vállal fel, akkor itt valaki azt írta, hogy bántalmazó kapcsolatban élek. Ezen teljesen megrökönyödtem, mert ez sose jutott volna eszembe, mert fizikailag sose volt rám veszélyes és amúgy egy nagyon békés ember. Ebből nem tudtam kilépni egyébként, mert nem hittem, hogy én még valakinek kellenék.

10 év után érzem azt, hogy most már ki tudnék lépni, de már nem lehet, mert gyerekünk van.

Ha mégis sikerülne, az volna minden vágyam, hogy egyedül élhessek a gyerekemmel, férfi nélkül.

A bántalmazásnak ezer arca van. Én is alkalmazom női oldalon bizonyos eszközeit (szexmegvonás például).

Ha nekem még lesz valaha valaki az életemben, az szabadidőpartner lesz szexxel, akármennyire legyek is szerelmes. Nem fogok belegabalyodni gazdasági érdekközösségbe senkivel, mert azonnal ki akarok lépni, ha nem jó. Felesleges évekig nyűglődni, van az a pont. amikor a szép része véget ér és nem lesz jó se egy év múlva, se 3 év múlva, soha.