Pasik! Ha el-eltűntök beszélgetés közben?

Talán mert nem mindenki a telefonon éli az életét.

Talán mert neten beszélgetni negyed annyira se kielégítő mint személyesen.

Talán mert lusta, mint én. Van hogy megnézem mit írtak, aztán válaszolok ha kedvem lesz. Ez néha 1 nap is lehet.

Életnek hívják, sokaknak van.

Napközben meg munka, éjszaka alvás.

Az a lényeg, hogy előbb utóbb mindig jelentkezik.

Én még úgy nőttem fel, hogy a telefont igényelni kellett, s akár 10 évet is várhattál rá.

Aztán, amikor lett, akkor hívtuk egymást, amikor nagyon fontos volt. Vagy amikor találkozót beszéltünk meg. Aztán személyesen éltük meg a kapcsolatunkat a kezdetétől a végéig. Randevút adtunk egymásnak, s megvis beszéltük, hogy legközelebb hol és mikor. És addigvis mindeki élte az életét: munka, tanulás, a szülők, testvérek, nagyszülők, barátok, stb. S készültünk lelkileg a következő randevúra.

És nem értesültünk arról a két randevú között, hogy orára lekövetve mit csinál éppen a másik, tárgyal, olvas, beszélget, eszik, iszik, stb., vagy kádban ül, vagy a WC-n.

És hudd el, hogy az volt a normális.

Ha írásban akartunk beszélgetni, akkor levelet írtunk. Egy héten belül megkapta. s ha rögtön válaszolt, akkor egy hét múlva kaptad meg te. S ha nem ért rá, nem volt lehetősége, akkor lehet, 10 nap, vagy két hét is eltelt. És tudtunk egymásról minden fontosat annak ellenére, hogy nem számoltunk be egymásnak minden oillanatunkról. Sőt, sokkal többet tudtunk, mintha minden nap ébredéstől elalvásig követtük volna nyomon egymást. Ugyanis abban az időben ez csak az együttélés kezdetétől volt lehetséges. De akkor is csak az a kapcsolat bizonyulhatott életképesnek, ha teret hagytunk a másiknak, nem másztunk bele folyamatosan az aurájába, nem lihegtünknmindig a nyakában, magyarul hagytuk élni.

Betegesnek tartom, hogy azért, mert kapok egy sms-t, hagyjak félbe mindent, hagyjak faképnél mindenkit, ugorjaknki a kádból, dobjam ke a könyvet, stb, mert a másik ott rágja a klaviatúrát, s várja az azonnali (!!!) válaszaimat.

Gyakorlatilag virtuálisan pórázon tartani a másikat, husztizni, szemrehányni szinte a bántalmazás kategória.

Egy-két ilyen hiszti, és kipotyognàl az életemnek a perifériájából is.

Nincs neked más dolgod, mint higy telefonon beszélgetszva kiszemelteddel? Ez szegényes életforma és mentalitás.

Este van mar, dolgozom, mas dolgom van, furdok tisztalkodom eppen szarok a wecen 😁

Na ezert

Nekem is van ilyen csaj most akivel ismerkedés zajlik és bizony eltűnik egyik pillanatról a másikra szó nélkül 6-7 órára. Ellenben ha én egyszer nem tudok visszaírni 1 órán belül akkor már sértődés van. Amondó vagyok hogy ezt azért csinálja, mert több pasival írogat, főleg ez a maradj otthon helyzet miatt is.

Mindketten 30 fölöttiek vagyunk...

Manapság a türelmetlenség kultúráját éljük. Mindenki mindent azonnal akar. Olyanok lettek felnőtt emberek is, mint a kisgyerekek, akik bömbölnek, ha azonnal nem kapnak csokit, amikor eszükbe jut. Sajnos a mobiltelefonok ilyenné alakítottak sokakat. Neked pedig szerencséd, hogy a veled ismerkedő társad egyelőre ellenáll ennek a hatásnak, még nem szippantotta be az azonnaliság szokása. Ez lehet a legvalószínűbb oka a viselkedésének. S persze az is lehet, hogy nem akar abba a játékba belemenni, hogy 24 órában mindig azonnal elérhetőnek kell lennie számodra; mert ha egyszer belemegy, akkor onnan nincs visszaút.

Próbáld szerintem úgy felfogni ezt a helyzetet, mint egy lehetőséget arra, hogy a mobilfüggőségedet csökkentsd. Neveld magad türelemre, hogy ne érezz rögtön bizonytalanságot, ha a társjelölted pár órán belül nem válaszol egy üzenetre. Belső eredetű megerősítést kellene kialakítanod a külső eredetű megerősítésektől való függés helyett. Alakíts ki magadban hitet, hogy nem csak akkor vagy fontos valakinek, ha erről óránként megerősít. Ha nem így teszel, lehet, hogy őt is elüldözöd magadtól az elvárásaiddal. Egy kapcsolat eleje még nagyon törékeny szokott lenni. Egyszer engem egy nő az első randin, 3 óra teázós beszélgetés után este 6-kor, amikor elbúcsúztunk, megkérdezett, hogy 8-kor felhívhat-e. Ez az egy kérdés jelentős szerepet játszott abban, hogy nem akartam többet ismerkedni vele.