Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Erre valami magyarázat?
Sziasztok. Előre is koszonom annak aki elolvassa!
Szóval a helyzet a következő:
Van egy fiú akit 3 éve ismerek közös baráti társaság miatt.
Mikor megismerkedtünk a Nekem nagyon tetszett és odáig voltam érte. Ezt elég egyértelműen sugalltam a fiú felé is. Nagyon jóba lettünk és én is tetszettem Neki. 2-3 hónap után elmentünk közös barátainkkal inni. Hazafele menet olyanokat mondott Nekem, hogy “Szeretlek, szeretek Veled lenni. “ viszont nem lett végül semmi köztünk mert kiderült, hogy az egyik barátjának nagyon tetszem és emiatt inkább hanyagolni kezdett 3-4 hónapig, de már nem beszéltünk egymással olyan sokat.
Eltelt 3 év viszont nem szűnt meg a kapcsolat közöttünk, hol Ő hol Én kerestem Facebookon (találkozni nem találkoztunk mert nem egy városban élünk).
Viszont volt, hogy 1 évig se Ő se Én nem kerestem, időközben Nekem lett egy barátom akit szerettem.
Most 2019 októberében keresett megint, hogy hogy vagyok, meg van e még a barátnőm (fiú de valamiért mindig azt mondja rá, hogy barátnő).
Október óta elég sokat beszéltünk, nem mindennap de többet mint az elmúlt években mióta hanyagolni kezdett.
Nagyon sokszor felmerült az, hogy talalkozzunk. Persze, tudott róla a barátom, nem zavarta. Igazából mintha orult volna Neki...(végül kiderült azért mert megcsalt...nem is vagyunk már egyutt)
Végül egészen mostanáig húztuk el a találkozott, valahogy nem tudtam magam eddig rászánni, mert elég erős érzelmeket tápláltam iránta régebben, plusz ott volt a barátom is.
Viszont végül csak talalkoztunk szombaton, elég feszült voltam az elején, nem tudtam mire számítsak, hogy vajon mennyit változhatott személyiségre. Kellemeset csalódtam aznap, akit megismertem 3 éve szinte semmit nem változott és ha valamiben változott is csak a jó irányba.
Aznap este találkoztunk és Ő hozzá mentünk át. (Fél órára van Volánbusszal ahol él)
Nagyon jókat beszélgettünk, nevettünk sokat, a régi emlékek is az eszünkbe jutottak, illetve a jelenről is beszélgettünk.
Megkérdezte meg van e még a barátom, mondtam, hogy nincsen. Erre annyit mondott, hogy helyes, amúgy se bírtam azt a gyereket. (Hozzáteszem, soha nem találkoztak).
Végül aznap este lefeküdtünk egymással. Nagyon élveztem Vele az együttlétet.
Miután megtörtént a dolog még 3-4 órán át beszélgettünk egymással majd lefeküdtünk aludni. Kis kifli- nagy kifli pózban összefonott kézzel.
Reggel mikor felkeltünk adott a homlokomra és az orromra egy puszit.
Neki délután dolga volt, ezt előre tudtam, mert említette még találkozásunk előtt is.
Végül délelőtt filmet néztünk összebújva, aztán sietnünk kellett mert elnéztük az időt és jött a busz amit Nekem elkellett érnem, így nagyon nem tudtunk egymástól elbúcsúzni mert futnom kellett, viszont kikísért egy darabig amíg nem kezdtem el futni.
Aznap keresett, hogy hazaértem e, természetesen válaszoltam Neki, hogy igen minden rendben volt.
Azóta így se kép se hang.
Ha írok Neki válaszol, de alig...
Nem szerelmet keresek benne, és nem is egy új párkapcsolatot ha esetleg ettől ijedt meg... (Persze ha úgy alakulna nem lennék az elrontoja, de nem ez volt a főcélom Vele kapcsolatban, egyszerűen tényleg jó volt Vele lenni, nem csak a szex miatt hanem társaság miatt is. Kellemes volt Vele az egész találkozás. ) Viszont emiatt nem szeretném ha megszakadna a kapcsolatunk csak mert lefeküdtünk egymással.
Vagy 3 év alatt ő erre várt volna, hogy utána meg felszívódhasson...?
Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, próbáltam minden részletet átadni, hátha így valaki jobban átlátja.
Persze, ha valami nem világos a leírtak alapján nyugodtan kérdezz.
21 Lány
20 Fiú
"Elég régóta terveztük már a találkozót, csak most lett aktuális, most volt mindkettőnknek ideje."
Igen, most jutottál eszébe... Illetve most volt úgy szabad, hogy be kéne valakit fűzni, te meg erre készen álltál rövid időn belül. Ha tényleg szeretne és tényleg fontos lennél, akkor hamarabb is találkozhattatok volna. Talált volna rá alkalmat, időt. Nem több ezer km-re laktok leírás alapján.
Arról nem is beszélve, hogy most sem keres.
Koszonom mindenkinek aki irt!
Nem hiszem, hogy emiatt ribi lennék, soha nem csináltam még ilyet,
Osztom egyeske véleményét. Az ember életében csak annak van igazán értéke, amiért megdolgozott, "megszenvedett". Ami csak úgy az ölébe pottyan, nem sok értékkel bír. Te elértéktelenítetted magad a szemében, amikor az első tali alkalmával lefeküdtél vele, egy értéktelen ronggyal pedig senki sem akar komolyabb kapcsolatot.
Itt tart most a történet. Nem állítom,, hogy hetek múltával, ahogy ülepszik a srácban az élmény, nem fog változni a véleménye, de jelenleg nem sokra tart téged.
Egy kis friss info.
Tegnap este felhívott (nem kerestem szerda óta), hogy egy kicsit gondolkoznia kellett, mert elmondása szerint, nagyon élvezte a velem együtt töltött időt, viszont nem tudta, hogy merjen e lépni mert tudja nagyon jól, hogy nem rég lett vége az előző kapcsolatomnak, és nem akarja, hogy azt higgyem, hogy neki csak erre kellettem. Mert kifakadtam, hogy utána nem keresett meg alig válaszolt. Kellett neki pár nap, hogy letisztuljon benne a dolog, hogy mit is akar.
Megbeszéltük a dolgokat, mondta, hogy szívesen találkozna még velem, persze ha én is benne vagyok és majd kiderül mi alakul ki ebből az egészből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!