Ez normális? (Rövid kérdés, hosszú magyarázat)

Volt egy nagy szerelmem. Tényleg olyan, mint amikről a romantikus filmek és regények szólnak. A mindent elsöprő érzés, amiért bármit feláldoznál, az az ember, akin megtapasztalod, hogy milyen őszintén, mélyen, ugyanakkor elvakultan és önpusztítóan szeretni. Mint a legtöbb ilyen, ez sem ért szép véget. Nem váltunk el rosszul, de rettentő fájdalmas volt, 1,5 évbe telt kikecmeregni belőle. Utána sem gondoltam, hogy lesz még valaki, aki felkeltené az érdeklődésem. Lett. Nagyon szeretem, imádom, igazi felnőtt, érett szerelem, teljesen más a kapcsolat is. Végre értékelve vagyok, minden nap újra és újra meghódítanak, nem csak adok, hanem rengeteget kapok is, soha nem éreztem még ennyire teljesnek, magabiztosnak és nőnek magam. Rengetegszer elképzeltem azt, hogy mi lenne, ha most betoppanna a nagy szerelmem, térden álva esdekelne, hogy menjek visssza hozzá, mert hülye volt, és szeret... mindig arra jutok, hogy a jelenlegi párommal maradnék, mert imádom. Azt gondolom, ez egy nagyon jó irány. Ugyanakkor bármikor elolvasok valami szomorú szerelmes idézetet, cikket (bevallom őszintén, sokszor én magam keresem direkt az ilyesmit), mindig az előzőre gondolok, nosztalgiázom. Legbelül azt érzem, hogy valahol mindig fogom őt szeretni. Tudom, klisés, de egyáltalán nem neheztelek rá... a hosszú szenvedést mondjuk tudtam volna mellőzni, de nagyon sokat tanultam általa magamról, arról, hogy mit akarok és mire van szükségem, azt, hogy én mit tudok adni, és hogyan kell léteznem egy kapcsolatban. Szóval, tényleg azt érzem, ellentétben a többi exemmel, hogy neki valóban életem végéig lesz egy különleges helye a szívemben... kellemes rá gondolni, a mai napig erősen él bennem, hogy milyen érzés volt őt annyira de annyira szeretni, és néha hiányzik az a fajta eszetlen szerelem, amit irányába tudtam érezni, hiába is volt egészségtelen... Ez normális? Nem gondolnám, hogy gyorsan akartam a helyébe mást, sőt, mint írtam, 1,5 évig sírtam utána, utána egy kb fél évig magamon dolgozgattam, közben teljesen feleslegesen ostromoltak, nem tudtam senkire férfiként tekinteni. A jelenlegi párom volt az első férfi, aki megfogott annyira, hogy elmenjek vele randozni, mióta szétmentünk. Köszönöm!

24N