Vannak itt olyanok, akiknek ideális volt a gyerekkoruk, ezáltal biztonságosan kötődnek?

Ideális...ez elég relatív. De, igen mondhatjuk hogy ideális volt a gyerekkorom. 16,5 voltan amikor a szüleim különköltöztek (vagyis apám ment el) és egy evre ra hivatalosan is elváltak. Nyilván megviselt azért de ugye annyira már nem voltam gyerek.

Apámmal amúgy sem volt bizalmas a kapcsolatom. Nem rossz, de nem is jó, a legbensőbb dolgaimat nem vele beszélem meg hanem édesanyámmal, a batyámmal és a barátaimmal. Apám anyámat verte át, anyagilag is meg erkölcsileg is amit sosem tudtam neki megbocsátani. Ott van bennem azóta is a tüske és benne (faterban) sose fogok tudni bízni rendesen.

Ennek ellenére nem gondolnám hogy ez rossz hatással lenne az emberi kapcsolataimra. Tudok bízzni az emberekben, már akiben persze, embere valogatja, de apvetően társasagkedvelő vagyok, nem szorongok stb.

Annyi hogy talan racionálisabb lettem es némileg cinikusabb.

Sosem mennék bele olyan kapcsolatba hogy kitartott legyek,házasságba csak szerződéssel (apám lenyúlt egy lakást, sok penzt stb) és talán kritikusabb lettem.

De ennyi.

Nekem relatív, hogy milyen volt. Nyilván anyám szerint egy álomszerű gyerekkorom volt, azonban én ezt teljesen nem állítanám. Tényleg volt tető a fejem felett, volt mivel játszani, volt étel, fűtés, de nem volt apàm, legalábbis nem sokszor láttam őt életemben, és már 13 éve nem is keres engem. Pedig apás lettem volna nagyon. Amikor épp egyszer-egyszer be is ugrott emlékszem, hogy nem sokat játszott velem, sőt ellökött magàtól, nem ölelhettem meg, féltem tőle. Mamàm is velünk lakott, ő nagyon sokat törődött velem, de igazából rengeteget veszekedtem is vele. Végül mikor én 13 voltam itt hagyott minket, és az nagyon fájt, ha beszélnem kell erről mai napig sírok. Az iskolában kb mindenki csesztetett engem, én voltam a vesztes, lúzer általánosban és óvodàban is, gimiben már csak azért nem, mert ott eleve a rossz társasághoz csatlakoztam, hogy végre ne én legyek a lúzer, de ott meg belecsúsztam pár dologba és tettem olyanokat amire nem vagyok büszke. Itthon is folyamatosan romlottak a dolgok, állandóan azt hallgattam, sőt hallgatom a mai napig is, hogy "Egy senki vagy, budipucoló lesz belőled, hajléktalan leszel, olyan vagy, mint az apàd" stb. Ezeknek a hatására 18 évesen el is költöztem otthonról, de egy év múlva vissza is kellett jönnöm. Most szenvedek, mert itt nincs sem munka, sem semmi, az iskola ahova járok pedig az ország másik végén van, szóval hatalmas szívàs bejárni oda. Sokan àtvàgtak, úgy barátság téren úgy pàrkapcsolatilag. Kifogtam egy undorító hímsoviniszta disznót először, aztán pedig egy igénytelen koszgombócot, és a legjobb barátnőmnek egy utolsó köpönyegforgató ribit hittem évekig aki 40 embert fordított ellenem akikről azt hittem, hogy mind a barátom.

Milyen biztonságosan kötődni? Fogalmam sincs.