Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Most tényleg én vagyok a szemét?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most tényleg én vagyok a szemét?

Figyelt kérdés

Ma este a barátnőmmel (ő 19 én 23) elvoltunk, tv-t néztünk pihentünk és miközben néztük a műsort én oda-oda nyúlkáltam, tudni kell egyébként, hogy ilyenkor csak egy pólóban szokott lenni ilyen nagyobb pólóban tudjátok ami épphogy takarja neki ott lent, és nagyon rám jött a b*szhatnék.

Elkezdtem neki ott lent masszírozgatni nem ellenkezett majd kicsit beljebb toltam az ujjamat erre már azért elmosolyodott gondoltam miért ne merészkednék máshova is. Elkezdtem a popsilyukát is körkörösen masszírozni, itt már azért kicsit húzta a száját, aztán belenyúltam a fenekébe, hát mondanom se kell én jobban megijedtem, mert úgy fölpattant, hogy "nem szeretem ha a fenekembe nyúlkálsz" de ilyen kicsit azért dühös is volt meg nevetve is mondta (amúgy többször próbáltam már rávenni az anális szexre eddig mindhiába) de ma este többször is megpróbáltam és a 2.nál már érezhető volt, hogy kicsit sem poén neki mondta is, hogy "most már tényleg hagyd abba" én meg szeretem mikor ilyen morcos de a 3. tette be neki a prímet, a kezemet is lefogta én meg kérdeztem, hogy "most tényleg ennyire viszolyogsz tőle?" mire ő "igen képzeld, miért nem a puncimba nyúlkálsz azt legalább élvezem is" mondom mert kiakarok próbálni valami újat közben már vettem is le róla a pólót mondom nem nyúlok oda ne félj, hagyta is magát de én meg nagyon bepörögtem és többször is odanyúltam neki, na ebből elege lett "böszme, hülye" ilyeneket vágott a fejemhez, a kezemet is folyton inkább a puncijához irányította én meg már erőszakosabban (azért nem durván) felnyúltam neki megint.

Szex aztán végül nem is lett belőle, azóta a hálóban kuksol, nem is szól hozzám, de még felöltözni sem hajlandó mert azt mondja " majd tanulsz egy kis mértékletességet", mondom mit?

Most akkor ettől miért én vagyok a szemét?



2019. dec. 29. 22:27
1 2 3 4 5 6
 31/53 anonim ***** válasza:
97%
Nincs is barátnőd, egy incel troll hülye gyerek vagy.
2019. dec. 29. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/53 anonim ***** válasza:
100%

Azért azon ne csodálkozz majd, amikor kidob, mint a macskát szarni.

A nem sokadszor is nem, és ha ezt nem érted, az nagyon szomorú, 3 évesen elmegy, de te már túlkoros vagy ehhez.

2019. dec. 29. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/53 A kérdező kommentje:
Tudjátok ha a nők kicsit nyitottabbak lennének szexualitás terén, akkor most nem lenne ez a hepaj. Nem mondom, hogy ártatlan vagyok, tudom, de nektek nem kéne rögtön "erőszaktevő" "meleg" "barom" jelzőkkel illetnetek rögtön, kaptam ma este eleget ezekből, illetve csak az utolsóból, mert az erőszak fel sem merült, se neki se nekem, nem lennék rá képes.
2019. dec. 29. 23:43
 34/53 anonim ***** válasza:
94%
Igen, tök szomcsika, hogy a nők is emberek, és nem lehet csak úgy minden lyukukat betömni. Naon szarcsi lehet pashee-nak lenni.
2019. dec. 29. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/53 A kérdező kommentje:
Utolsó nem ezt írtam, csak jobb lenne ha nem lennének prűdek. Tudom most jön az, hogy csak az én barátnőm ilyen, de nem. Voltam már jó pár nővel és nekik is hiába nyúltam oda, nem engedték.
2019. dec. 29. 23:55
 36/53 anonim ***** válasza:
96%

Erőszak, ha az akarata ellenére teszel valamit. Mondta, hogy nem? Igen, többször is. Te mégis folytattad? Igen. Szóval de, erőszakot követtél el, amellett, hogy egy barom vagy. Az áldozathibáztatásod pedig csillagos ötös.

Vagy fogadd el, hogy nem akarja, vagy keress mást, hogy ő is találhasson olyat, aki tiszteli. Ha fontosabb a te önző vágyad, mint ő, akkor nem szereted őt, csak és kizárólag magadat, őt pedig csak használod, hogy a te igényeid ki legyenek elégítve.

2019. dec. 29. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/53 anonim ***** válasza:
96%

#35


És ennyi esetből még nem jutottál bizonyos következtetésre? Nem fedezel fel egy mintát a dologban?

2019. dec. 29. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/53 anonim ***** válasza:
100%

Ha nyitott nőt akarsz keress. Előtted a lehetőség. De akkor se lenne ez a hepaj ha nem lennél egy öt éves szintjén.

Lehet itt bármivel takarózni még mindig hárítod a felelősséget ami azt mutatja nincs bűn tudatod. Ettől kezdve mi is tart vissza attól hogy legközelebb is "túlfűtött" legyél? Esetleg nagy hevületedben hirtelen ötlettől vezérelve (mondjuk kutya pózban) be is dugd a farkad a fenekébe? Hisz a nem egyértelműen nem hat rád és ha elég gyors vagy védekezni se tud. És onnantól már nemierőszak. És akkor is áll majd az "ő is titkon akarta amúgy is minek hergelt és a túl fűtött voltam" kifogás halmaz?

Kérdezted miért baj amit csináltál. Azért mert minden normális nőben bizalom vesztést okoz. Mert ha többszöri szóbeli és tettleges ellenállás ellenére is csak újra és újra megtetted és csak akkor álltál le mikor lefogott jogosan veti fel a kérdést mennyire is vagy kontrollált és megbízható szex közben. Én ezek után sokáig nem hagynám hogy szex közben mögém kerülj és ha akár csak egyszer is ilyesmi újra előfordul mehetnél nyitott nőket keresni.

Ha pedig így ahogy nekünk sikerült elő is adnád a tudományod lehet már most nyitnám az ajtót mert nagyon nincs rendben valami a fejedben. Egész egyszerűen a normális emberek értik hogy a szexben bármi ami a másiknak nem fér bele az tilos. Mindegy te mennyire akarod mindegy a szomszéd Julcsa engedné-e és hogy a haverok nője mind engedi. Ez az adott nő itt meghúzta a határt és te csak azért is újra és újra megsértetted. Neked az az egészséges gát hiányzik ami az ilyesmit megakadályozná. Ezért merül fel többekben a mi lesz legközelebb kérdés.

2019. dec. 30. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/53 A kérdező kommentje:
Azért bőven nem léptem az erőszak kategóriájába, és nem is állt szándékomban, nem erre izgultam fel, hanem hogy ilyen kis aranyos feje volt közben, persze már amikor komolyabbra vette akkor már azért nem volt poén.
2019. dec. 30. 00:03
 40/53 anonim ***** válasza:
85%
te egy valahol 30 és 100 közötti férfi vagy aki leírta a fantáziáját, ennyikhe :)
2019. dec. 30. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!