Ti mikor küldenének el egy rizikós üzenetet a kiszemelteteknek, hogy a lehető legjobb reakciót kapjátok?

Bocs, de tesztelem inkább rajtatok. Nem az üzit, a lényegét. Hogy miért őrzöm a képünket, és miért csókoltam meg. Az egyszerű válasz, hogy szeretem. Ezt nem mondható. A teljes válasz, hogy az egy jó kép mindkettőnkről. Bárcsak láthatnám még úgy mosolyogni :) És úgy ragyogtam akkor... ahogy bárcsak tudnék még. Bárcsak boldognak láthatnánk egymást. És mikor kiharcolta, addig próbálkozott, hogy megcsókoljam, igazából én csak tudni akartam ugyanolyan érzés-e még. Ja, és azért hagytam, hogy hozzám érjen, mert nem szólalt meg bennem a vészcsengő. Teljesen természetes érzés volt. Olyan magától értetődő, vagy hogy mondjam. Normális. Se nem jó, se nem rossz.

Persze ennél összeszedettebben gondoltam.

Ja, meg tényleg nagyon kész volt, ugye feljött aztán végül nem lett semmi. Gondoltam próbáljunk egy simát, de hazáért a tesóm, és inkább lelépett. Megkérdeztem nem-e vele mehetnék hozzá, de erősen visszakozott. Kb. azt sem tudta hol van, nekiment az ajtófélfának is, azt nem tudom a pia miatt, vagy zavarában. Mondtam én oké vagyok, elkísérem, de azt mondta hagyjuk rá, tesóm meg mondta, hogy ne menjek utána, ne csináljak hülyét magamból.

Szóval tök ciki. Most nem tudom hogyan és mikor írjak rá. De találkozni is akarok, meg ezt a vackot sem bírom itt elviselniük, jó lenne vissza szolgáltatni.