Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van okom gyanakodni, vagy én fújom fel?
(Szerintem) összejöttem egy nagyon szép lánnyal, akit elmondása alapján csak én érdeklek. Mivel nagyon normális és őszinte, így abszolút hiszek neki. Noha alapból egy kicsit féltékeny típus vagyok, és gyanakvó; hallgatok az emberekre és nem fogom elriasztani magamtól már az elején.
Ma délután viszont találkoztam vele, és volt egy érdekes mondata. Azt mondta, hogy legközelebb ha találkozunk csinálunk képet, de nem magunkról, hanem a kezünkről például, amit majd feltölt. Mivel még nagyon friss (1 hetes) kapcsolat, nem is várom el, hogy annyira reklámozzon, de miért mondta azt, hogy csak a kezünkről lesz kép?
Kicsit úgy hangzik mintha nem szeretné, hogy kiderüljön, mert nem vesz komolyan, vagy szégyell. De ezt a teóriát meg üti az, hogy sokat sétáltunk már kézen fogva is, a barátnői, de még szülei is ismernek.
Szerintetek érdemes megkérdezni finoman, hogy vegyem-e ezt így komolyan, ha így állunk, mert meg szeretném magam kímélni egy fölösleges csalódástól? Eddig is próbáltam finoman kifejezni, hogy én komolyan gondolom, szerintem ő is, de ez picit elbizonytalanított.
Nem kell felfújni. Valamelyik lánynál ez a "divat" hogy a kezüket fényképezik,lehet hogy neki ez most "menő".(Sok lánynál látok ilyen képeket).
1hetes kapcsolat:A szülei,barátnői is tudnak rólad. Nem hiszem hogy szégyellne!
Az én barátnőm is a kezünkről tette ki az első közös képünket és megjelölt rajta, ezzel tudatta a külvilággal, hogy együtt vagyunk. Aranyos gesztus.
Hidd el, ha meg vagytok jelölve a képen, akkor mindkettőtöket lefognak csekkolni az ismerősök. Nem arról van szó, hogy nem szeretné, hogy kiderüljön (pont az ellenkezője), hanem csak nem szeretné rögtön más arcába tolni a tiéteket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!