Ti hogy látjátok, mi a járható út a túléléshez ilyen esetben?
Jobb híján ebbe a kategóriába tettem a kérdésemet. Reggel félálomban ezen gondolkodtam, hogy és mit lehetne tenni az alábbi esetben:
Egy idegen létforma teljesen üres / kihalt űrhajóján ébredsz. Tegyük fel a levegő belélegezhető számunkra is. Természetesen fogalmad sincs melyik csillagrendszerben lehetsz, de még azt se sejted hogy a galaxisunkban-e. Körülötted minden idegen, még talán valami írásfélére utaló alakzatokat látsz is. Túl kéne élni.
Szerintem:
- szétnézni a hajón, felmérni
- próbálni kilogikázni melyik lehet a vezérlőterem
- megpróbálni felmérni a létfenntartó funkciókat, és hogy hogy lehet irányítani a járművet
- egy külsőre földszerű bolygót keresni
- landolni valahogy, viszonylag szépen
- ha kék a légköre, feltételezhető hogy talán belélegezhető
- ha van rajta élet, növényzet, megfigyelni mely lények, és mit esznek. Azok feltételezhetően nem mérgezőek. Ha oxigén van, víz is van.
Innentől kezdve már vagy ott marad az ember, vagy pedig megpróbál rájönni hol is van, és talán hazanavigál a hajóval a Földre.
Na de érdekelne a véleményetek. Kérem, ide vágó és értelmes válaszokat adjatok (ami nem az, lepontozom), kicsit elemezgessük a kérdést. Köszi
Hogy lehet iranyitani egy fodonkivuli urhajot?? Meg a foldi urhajot se tudod iranyitani... sot meg repuloget helikoptert se tudnad pedig azok is fold jarmuvek
Arrol nem is beszelve hogy nem lehetne csak ugy szabadon koricalni az urhajoban mert rogton keresni kezdenének az urlények
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!