Mennyire életszerű, az hogy egy nagyon fejlett földönkívüli növényfaj elfoglalja a Földet?
Tegnap láttam erről egy kérdést és úgy gondoltam, hogy jó magam is felteszek egy hasonló kérdést,tehát a kérdés az, hogy mit tehetnénk, mi tőrténne és hogyan védenénk ki, hogyha egy földönkívüli növényfaj támadással elakarnák foglalni ezt a bolygót, mert az életkörülmények kedvezőek számukra.
Lehetnek olyan növények, melyek evólúciójukban jóval megelőzték a földi növényeket, ahogy régen az állatok is vízhez voltak kötve, úgy a földi növények is most nem képesek mozogni, de mivel még nem hidalták át ezt a korlátot. A vízből is előbb utóbb a szárazföldre kerültek az állatok. Mi van, ha egy másik bolygón már mególdották ezt a növények és űrhajókat építenek, melyekkel új élőhelyeket foglalhatnak el, pl a Földet ?
Azt hiszem van olyan növény mely a szagokból érzékeli az ember jelenlétét, lehet az idegen növények kifinomúltabbak és a reakcióik is érzékenyebbek a földiekénél. Hiszena húsevő növény és érzékeli idegrendszer nélkül, ha arra sétál egy légy és megeszi, egy sokkal fejlettebb idegen növény ugyanígy érezheti az embert és megtámadhatja.
Pl támadás abból állna, hogy olyan színtelen szagtalan gáz elegyet bocsátanának ki, ami a levegőben terjed majd összezavarja az ember agyát és öngyilkosságra ösztönzi őt. Ez egy apokaliptikus támadás lenne az emberi faj ellen.
Ó, az édes tudatlanság.... A liánemberek már rég itt vannak. Moszkva és Madrid már rég az övék.
Kikerics tábornok
Esélyesebb, hogy ha már növény (vagyis valami autotróf, helyhezkötötten fejlődő életforma), akkor mondjuk üstökösön, meteoron idejutó spórákról van/lenne szó, valami olyan faj, ami sokkal mostohább körülmények közt fejlődött ki és ez itt a földön most neki maga a paradicsom.
Olyat el tudok képzelni, hogy egy ilyen idegen moha-zuzmószerűség úgy elszaporodik, hogy kiszorítja a többi növényt, elborítja a városokat, erdőket, termőföldeket és ezzel lehetetleníti el az életünket. Esetleg a fotoszintézishez hasonló tevékenysége nem oxigént termel, nem CO2-t fogyaszt és akkor a légkörünknek is odatesz.
De hogy ilyen triffides embereszegető, mászkáló növények jöjjenek, hát, ez a sci-fiből is csak a -fi és az alja :).
Ugyan nem egyértelműen (vagy egyértelműen nem?) növényről van szó, de a Monsters film alapsztorija éppen ilyen kiszorítós-elterjedős idegen fajról szól, ami nem gonosz, nem ölni akar, simán csak kérlelhetetlenül belakja az új életteret és ezzel minket is kicsinál.
Ajánlom a flmet mindenkinek, akinek a sci-fi nem eszetlen lövöldözős akciófilmet jelent, hanem tudományosan nem blődli, okos filmet akar látni, remek operatőri munkával, forgatókönyvvel, színészekkel és nagyon ütős, átjövős fílinggel.
Olyan szarszag van, hogy mindjárt elájulok.
Szeretjük a BKV-t.
Ugy erzem valaki Galaxys örzőit nézte a napokban. Ja es Groot a nevuk ugye?
A tujanokat most talaltad ki.
Erdekes hogy egyiknek se jut eszebe a Dryadok. :) Pedig mar regi mítosz. Nyilvan tinedzserek vagytok ezek alapjan. Es az is erdekes tipikus feltetelezes, hogy minden ismeretlen letformarol azt feltetezi szinte mindegyik ufokurtatohoz hasonlo ember, hogy bant.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!