Mennyire életszerű, az hogy egy nagyon fejlett földönkívüli növényfaj elfoglalja a Földet?
Tegnap láttam erről egy kérdést és úgy gondoltam, hogy jó magam is felteszek egy hasonló kérdést,tehát a kérdés az, hogy mit tehetnénk, mi tőrténne és hogyan védenénk ki, hogyha egy földönkívüli növényfaj támadással elakarnák foglalni ezt a bolygót, mert az életkörülmények kedvezőek számukra.
Lehetnek olyan növények, melyek evólúciójukban jóval megelőzték a földi növényeket, ahogy régen az állatok is vízhez voltak kötve, úgy a földi növények is most nem képesek mozogni, de mivel még nem hidalták át ezt a korlátot. A vízből is előbb utóbb a szárazföldre kerültek az állatok. Mi van, ha egy másik bolygón már mególdották ezt a növények és űrhajókat építenek, melyekkel új élőhelyeket foglalhatnak el, pl a Földet ?
Azt hiszem van olyan növény mely a szagokból érzékeli az ember jelenlétét, lehet az idegen növények kifinomúltabbak és a reakcióik is érzékenyebbek a földiekénél. Hiszena húsevő növény és érzékeli idegrendszer nélkül, ha arra sétál egy légy és megeszi, egy sokkal fejlettebb idegen növény ugyanígy érezheti az embert és megtámadhatja.
Pl támadás abból állna, hogy olyan színtelen szagtalan gáz elegyet bocsátanának ki, ami a levegőben terjed majd összezavarja az ember agyát és öngyilkosságra ösztönzi őt. Ez egy apokaliptikus támadás lenne az emberi faj ellen.
Semmi esély nincs rá.
Ha ilyen történik, akkor is max valami spóra szóródna ide vagy mag. De a földön amit írsz nagyobb eséllyel megtörténik egy mutációval.
Ne nézzél túl sok horror filmet.
Az idegenek nem ellenségek, de amúgy sincs rájuk bizonyték.
Ez az egész egy erőltetett vicc :D Nemá, hogy egy növény zavarjon el a házamból!
Azt a triffides filmet láttam. 2Részes, de életem legnagyobb hibái egyike volt azt megnézni... nekem nem tetszett. A földönkívüliek szerintem miért ne alapon létezhetnek és azt simán elhiszem, hogy teljes erővel tagadja mindenki a létezésük. Ha nincsenek borzasztó fejlettek idegenek, akik bármikor elpusztíthatnak minket, akkor nincs mitől félnünk sem. Inkább ufó, mint növény én azt mondom.
Nem életszerű, de nem kizárható. Matematikailag van rá esély.
Nem sokkal kisebb, mint annak a valószínűsége, mintha egy csimpánzt leültetél egy klaviatúra elé, magára hagynád pár percre, és mire visszatérnél, begépelne egy 15-20 versszakos verset, rímekkel és mondanivalóval.
Szóval szerintem emiatt ne legyenek nyugtalan éjszakáid! :-)
bekeverném az itthon fellelhető összes permetszert a gépbe és ellentámadásba lendülnék.
amugy nem tudom miket szoktál szedni de vagy picit többet vagy kevesebbet vegyél belőle de pont ennyit ne. :)
-Nemá, hogy egy növény zavarjon el a házamból!
-Nem zavarnak el, hanem reagálnak az emberre és összezavarják az agyat valamilyen levegőben terjedő vegyülettel, ami ki kapcsolja az életben maradásért felelős ösztönöket, majd az ember ellen fordítja azokat, hogy öngyilkos legyen. Mivel mindegyik földönkívüli fajnak nevet adtunk, így őket elneveztem tujánoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!