Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » A NASA szerint "a Hold úgy...

A NASA szerint "a Hold úgy kongott, mint egy harang"! Ebből mi más következne, mint az, hogy egy mesterséges űrbázis?

Figyelt kérdés

Egyrészt sok anomália van a holdon [link] Ezek egyike, a hold kongása egy haranghoz hasonló. A harang belseje üres, kívűl egy erős, nagy védettséget adó fémréteg védi. A Hold is így kongott, lehet igazuk van, a szovjet tudósoknak, akik szerint a Hold egy űrhajó ?


-


1953.-ban készülthiteles kép egy eros fényfelvillanásról

A NASA, 1969 novemberében 1 tonna TNT-nek megfelelo energiával nekiütköztettek egy modult a holdnak. Akisérlet megfigyeloi azt mondták: „A hold úgy kongott, mint egy harang.”


Mariuce Ewing a szeizmikus kísérlet egyik vezetojének, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatából: „Hogy ez mit jelent, azt most inkább nem értelmezném, de olyan volt, mintha valaki megütött volna egy harangot a templomtoronyban, és az ütéstol az további 30 percig kongott volna.”


Késobb egy 11 tonna TNT-nek megfelelo ütköztetésnél a NASA szerint a hold úgy reagált mint egy gong. Folyamatosan rezgett 3 óra 20 percen keresztül egészen 25 mérföldes mélységig.


Khen Jhonson, aki az Apollo program idején az Adat és Fotó Ellenorzo Részleg vezetoje volt, nyilatkozta errol a kísérletrol: „Nem csak kongott, hanem olyan módon hullámzott, mintha gigantikus rezgéscsillapító merevítés lenne a belsejében.”


A sok megmagyarázhatatlan tény kapcsán, egyre többen vetik fel a belül üres hold elméletét. Ez esetben megmagyarázható a pályája, a becsapódásokat követo rengés, és az a földrajzi (holdrajzi) adottság, hogy a holdkráterek mélysége limitált.


Csupán a keletkezése marad homályban [link]


-


Akik kíváncsiak a NASA eredeti bizonyítékára, azok a NASA oldalán megkapják


HOLD kongásának analízise NASA dorrásból, miszerint az kongott mint egy harang 4


"Furthermore, shallow moonquakes lasted a remarkably long time. Once they got going, all continued more than 10 minutes. "The moon was ringing like a bell," Neal says."

[link]


vagy


"It occurred at 8:09 p.m. EST, April 14. The S-IVB struck the Moon with a force equivalent to 11 1/2 tons of TNT. It hit 85 miles west northwest of the site where the Apollo 12 astronauts had set up their seismometer. Scientists on Earth said, "the Moon rang like a bell."


[link]


de


[link] "4. The Puzzle of Why the Moon "Rings" like a Hollow Sphere When a Large Object Hits It: During the Apollo Moon missions, ascent stages of lunar modules as well as the spent third stages of rockets crashed on the hard surface of the moon. Each time, these caused the moon, according to NASA, to "ring like a gong or a bell." On one of the Apollo 12 flights, reverberations lasted from nearly an hour to as much as four hours. NASA is reluctant to suggest that the moon may actually be hollow, but can otherwise not explain this strange fact. "


"It seems much easier to explain the nonexistence of the moon than its existence."



2014. szept. 8. 16:54
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/83 A kérdező kommentje:

"Úgy tudom, a holdon légüres tér van, így pedig a hang nem terjedhet.Akkor mégis hogyan kong?"


Nehéz felfogni amit leírtam a kérdés utáni válaszokban ? Nem a levegő rezgett, hanem a talaj kongott.


Rubicon87 úgy kongott a Hold,mint egy harang. Ez egyértelműen annak ürességére utal vagy tévedek ?


vfrtom elgépeltem egy betűt. Nagyon fáj ?

2016. jan. 29. 17:33
 52/83 Rubicon87 ***** válasza:
85%

"

Rubicon87 úgy kongott a Hold,mint egy harang. Ez egyértelműen annak ürességére utal vagy tévedek ? "


Pontosan, ebben legalább egyetértünk. Tévedsz! Csupa nagybetűvel kellene írnom. Ha szíveskednél elolvasni amiket linkeltem akkor talán okosabb lehetnél. Menni fog? Vagy folytatod a mantrát?

2016. jan. 30. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/83 kori80 ***** válasza:
93%

Én valójában értem a kérdező indíttatásait, de jobban el kéne olvasni a NASA cikket, amit belinkeltél.


Amúgy tisztázzuk. A kongás abból ered, hogy a megütött harang az ütés után több percig is képes rezegni, ahogy ide-oda haladnak benne a hanghullámok (a fémben), semmi köze ahhoz, hogy üreges. Vákuumban is ugyan úgy "kongna" percekig, csak nem hallanánk. A Földön a harang kongását azért halljuk, mert a harang rezgése megrezegteti a levegőt, az üreg csak ennek a hangnak a felerősítéséhez szükséges, nem ahhoz hogy sokáig kongjon.

Egy szeizmikus rengés és a hang között pedig nincs különbség.


[link]


Lépjünk tovább. Mivel az itteniek fele csak google translate-tel konyít bármit is az angolhoz, hadd fordítsam le inkább én.


A cikk azt írja:

"Furthermore, shallow moonquakes lasted a remarkably long time. Once they got going, all continued more than 10 minutes. "The moon was ringing like a bell," Neal says."


Továbbá, a holdrengések feltűnően sok ideig tartottak. Miután elindultak, több mint 10 percig folytatták. "A hold úgy rezgett, mint egy harang" - mondja Neil.


Habár én még nem érettségiztem, tudok annyira szöveget értelmezni, hogy leesen mire céloz. A Hold azért rezgett úgy, mint egy harang, mert sokáig rezgett. És fent már részleteztem, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy üreges-e vagy sem. A harang azért tartja meg rezgését, mert tömör anyagból készült.


De ha nem hiszel nekem, akkor olvassuk tovább a cikket:

"On Earth, vibrations from quakes usually die away in only half a minute. The reason has to do with chemical weathering, Neal explains: "Water weakens stone, expanding the structure of different minerals. When energy propagates across such a compressible structure, it acts like a foam sponge—it deadens the vibrations." Even the biggest earthquakes stop shaking in less than 2 minutes.

The moon, however, is dry, cool and mostly rigid, like a chunk of stone or iron. So moonquakes set it vibrating like a tuning fork. Even if a moonquake isn't intense, "it just keeps going and going," Neal says"


A Földön, a földrengések okozta rezgések általában fél perc alatt elhalnak. Ennek oka a kőzetek mállásában keresendő, ahogy Neil fejti ki: "A víz gyengíti a kőzeteket, kitágítva a különböző ásványok szerkezetét. Amikor [a rezgésből származó] energia halad végig egy ilyen összenyomható közegen, az szivacsként viselkedik - elnyeli a vibrációt." Még a legnagyobb földrengések is 2 percen belül leállnak.

A Hold azonban száraz, hideg és főként tömör, mint egy nagy darab kő vagy vas. Tehát a Holdrengések úgy rezegtetik meg, akár egy hangvillát. Még ha a rengés nem is erős, "csak folytatja és folytatja," mondja Neil.



Szerintem nem is kéne magyarázzam, mert a saját cikked cáfolta meg az elméletedet, de azért vonjuk le a konklúziót. Egyrészt, a sokáig tartó rezgésnek (amit a kongáshoz hasonlít az IDŐTARTAMA(sic!) miatt) semmi köze a Hold ürességéhez, sőt a cikk egyenesen azt írja, hogy a tömörsége miatt tartja meg a rezgést ilyen sokáig. Másrészt nem is kell fémből lennie, hogy ez megtörténjen, elég egy tömör kőzetréteg, tehát a Hold sűrűségével sincs baj.


A további nézeteltérések elkerülése végett: nem vagyok hajlandó ugyanezt az elemzést elvégezni nem hivatalos és kredibilis cikkekkel, aki a bulvársajtó alapján készít új elméleteket az magára vessen.

2016. jan. 30. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/83 A kérdező kommentje:

" A kongás abból ered, hogy a megütött harang az ütés után több percig is képes rezegni, ahogy ide-oda haladnak benne a hanghullámok (a fémben), semmi köze ahhoz, hogy üreges. "


Nem kori80. Teljesen rosszakat írsz, látszik hogy még érettségi előtt vagy. A Hold úgy rezgett, mint egy harang abból ered, hogy üreges, mint a harang.


Szerinted a harang jelző csak a hang erősségére utal, de ez hamis. Egy szeizmikus rengés intenzitásárának magasságára nem lenne értelme egy harang jelzőt tenni. A harang azért olyan hangos, mert többszőr megütni a belső nyelve és a köppenyben, ami a Hold kérgét jelenti hanginterferencia lép fel. a Hold kérgében a szeizmikus hullámok több helyen interferálódnak egymással. A homogén kéreg szélén visszaverődnek annak határán és a visszavert hullámok egymással attól függ, hogy milyen a fáziskülönbség, hol erősítik, hol gyengítik egymást ezért ez a kongás szerű hang. Ez azért alakulhat ki, mert a kéreg szélén üresség található, mint a harangban is, mert egy üreg található belül. Ezért kong a Hold is úgy,mint egy harang. Mert üreges !


Ha üreges, akkor ez mesterséges mivoltát bizonyítja, mivel természetes körülmények között nem képződik egy bolygó üregesnek.

2016. márc. 24. 16:46
 55/83 Rubicon87 ***** válasza:
92%
Ó kérdező. Már megint megvagy sértődve? Furcsa egy troll vagy. Ettől függetlenül ideje megtanulnod angolul és végre értelmezni linket amit adtam, mert amit csinálsz az már a szánalmas. A NASA nagyon szépen elmagyarázta miért rezget úgy ahogy. Persze úgy hogy nem beszéled a nyelvet ez előtted örök titok marad. :)
2016. márc. 24. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/83 kori80 ***** válasza:
76%

Elsőre annyit mondanék, hogy szerintem nem olvastad el a fordításomat, amiben a cikked mondja el, hogy miért tömör a Hold. Pedig oda van írva az előző válaszomba. Az volt a mondandóm lényegi része, és mégis figyelmen kívül hagytad.


Vedd észre kérlek (még a latin sic kifejezéssel is éltem, mégse tetted):


"Szerinted a harang jelző csak a hang erősségére utal [...]."

Totál nem ezt mondtam, hanem:

"(amit a kongáshoz hasonlít az IDŐTARTAMA(sic!) miatt)"

Bocsánat, hogy magamat kellett idéznem.



Valamint szeretném ajánlani, hogy olvasd el újra, amit írtam, és arra adj választ, még mielőtt arról kezdesz el beszélni, hogy szerinted hullám visszaverődés csak kőzet-üregek miatt lehet.


"Ez azért alakulhat ki, mert a kéreg szélén üresség található"


Még használtad is a fáziskülönbség szót előtte, nem értem miért nem áll össze számodra, hogy hullám visszaverődés nem "anyag-üresség határon" keletkezik, hanem fázishatárokon. Más kérdés, hogy az anyag-üresség határ is fázishatár. Amire utalok, az az, hogy két különböző kőzetréteg találkozásánál is keletkezhet visszaverődés, ebből adódhat konstruktív és destruktív interferencia, nem kell üregnek lennie.



"A Hold úgy rezgett, mint egy harang abból ered, hogy üreges, mint a harang."


Ismét magamat kell idézzem:


"A cikk azt írja:

"Furthermore, shallow moonquakes lasted a remarkably long time. Once they got going, all continued more than 10 minutes. "The moon was ringing like a bell," Neal says."


Továbbá, a holdrengések feltűnően sok ideig tartottak. Miután elindultak, több mint 10 percig folytatták. "A hold úgy rezgett, mint egy harang" - mondja Neil.""


Hadd mutassam be a logikámat, nem nehéz:


Két információ hangzik el ebben a mondatban:

- a Hold sokáig rezgett

- olyan mint egy harang


Szerény véleményem szerint, ha megengeded és nem látod teljesen valószínűtlennek, megjegyezném, hogy azért mondta ezeket egymás után (ne hurrogj le, tényleg csak egy apró nyelvészeti hipotézis), mert... talán... összefüggenek?

Talán azt akarja mondani (túl jól összeillik ez a kettő), hogy a Hold azért olyan mint egy harang, mert sokáig rezgett? ÁÁÁ neem, dehooogy. Valójában végig üregekről beszélt, csak elfelejtette az üreg szót és inkább a hosszú ideig tartó rezgés kifejezést használta helyette. Na jó, szarkazmus mód off.


Ez a szép a forráselemzésben, bárhogy próbálhatsz lealacsonyítani az érettségi-beszólásaiddal, annak ellenére, hogy nem tudsz semmit a fizika diákolimpiai eredményeimről, bárhogy próbálsz kifigurázni, elég csak a cikket idézgessem... :D

2016. márc. 24. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/83 Rubicon87 ***** válasza:
79%

"ma 20:26"


Azt hiszed elolvassa? Ha véletlen még is átfutja akkor sem reagál rá mert nem erősíti a tébolyt amit ő igazságnak nevez. :)

2016. márc. 24. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/83 A kérdező kommentje:

"Még használtad is a fáziskülönbség szót előtte, nem értem miért nem áll össze számodra, hogy hullám visszaverődés nem "anyag-üresség határon" keletkezik, hanem fázishatárokon. Más kérdés, hogy az anyag-üresség határ is fázishatár. Amire utalok, az az, hogy két különböző kőzetréteg találkozásánál is keletkezhet visszaverődés, ebből adódhat konstruktív és destruktív interferencia, nem kell üregnek lennie"


Fázishatáron van természetesen hullámvisszaverődés, de sokkal gyengébb visszavert hullámokat jelent, hisz a hullámok egy része továbbhalad az új közegben. Viszont, ha üreg van ott, nincsen hol tovább terjednie. Márpedig a Hold üreges, hiszen csak akkor alakulhatnak ki haranghoz hasonló visszaverődések.


A Föld belsejébe is küldtek ilyen hullámokat, így állapították meg milyen mélyen van a belső réteg vagy a kéreg. Ott is ugyanúgy visszaverődött a hullámok egy része a fázishatárról, sőt amikor újabb fázihoz ért annak a fázishatáráról is visszaverődött. Így keletkeznek az árnyékhullámok, de mégsem kong a Föld úgy,mint a Hold, mert nem üreges.


Remélem megértetted amit írtam Kori & Rubi. Ez idáig általános iskolai fizika.



A Hold úgy kongott mint egy harang -> mert üreges.

2016. aug. 26. 16:19
 59/83 anonim ***** válasza:
77%

"A Hold úgy kongott mint egy harang -> mert üreges."


És ami üreges, abban földönkívüliek laknak, mi?

Úgy érzem egy nagy hátrabukfencet vetett itt a logika.

2016. aug. 26. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/83 anonim ***** válasza:
94%
Ebből az következik, hogy a Hold egy nagy harang. Csak amikor rájöttek az eleink, hogy az űrben nem terjed a hang, hagyták az egészet a francba és rárakódott az űrben mindenféle kosz és törmelék.
2016. aug. 26. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!