A NASA szerint "a Hold úgy kongott, mint egy harang"! Ebből mi más következne, mint az, hogy egy mesterséges űrbázis?
Egyrészt sok anomália van a holdon [link] Ezek egyike, a hold kongása egy haranghoz hasonló. A harang belseje üres, kívűl egy erős, nagy védettséget adó fémréteg védi. A Hold is így kongott, lehet igazuk van, a szovjet tudósoknak, akik szerint a Hold egy űrhajó ?
-
1953.-ban készülthiteles kép egy eros fényfelvillanásról
A NASA, 1969 novemberében 1 tonna TNT-nek megfelelo energiával nekiütköztettek egy modult a holdnak. Akisérlet megfigyeloi azt mondták: „A hold úgy kongott, mint egy harang.”
Mariuce Ewing a szeizmikus kísérlet egyik vezetojének, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatából: „Hogy ez mit jelent, azt most inkább nem értelmezném, de olyan volt, mintha valaki megütött volna egy harangot a templomtoronyban, és az ütéstol az további 30 percig kongott volna.”
Késobb egy 11 tonna TNT-nek megfelelo ütköztetésnél a NASA szerint a hold úgy reagált mint egy gong. Folyamatosan rezgett 3 óra 20 percen keresztül egészen 25 mérföldes mélységig.
Khen Jhonson, aki az Apollo program idején az Adat és Fotó Ellenorzo Részleg vezetoje volt, nyilatkozta errol a kísérletrol: „Nem csak kongott, hanem olyan módon hullámzott, mintha gigantikus rezgéscsillapító merevítés lenne a belsejében.”
A sok megmagyarázhatatlan tény kapcsán, egyre többen vetik fel a belül üres hold elméletét. Ez esetben megmagyarázható a pályája, a becsapódásokat követo rengés, és az a földrajzi (holdrajzi) adottság, hogy a holdkráterek mélysége limitált.
Csupán a keletkezése marad homályban [link]
-
Akik kíváncsiak a NASA eredeti bizonyítékára, azok a NASA oldalán megkapják
HOLD kongásának analízise NASA dorrásból, miszerint az kongott mint egy harang 4
"Furthermore, shallow moonquakes lasted a remarkably long time. Once they got going, all continued more than 10 minutes. "The moon was ringing like a bell," Neal says."
vagy
"It occurred at 8:09 p.m. EST, April 14. The S-IVB struck the Moon with a force equivalent to 11 1/2 tons of TNT. It hit 85 miles west northwest of the site where the Apollo 12 astronauts had set up their seismometer. Scientists on Earth said, "the Moon rang like a bell."
de
[link] "4. The Puzzle of Why the Moon "Rings" like a Hollow Sphere When a Large Object Hits It: During the Apollo Moon missions, ascent stages of lunar modules as well as the spent third stages of rockets crashed on the hard surface of the moon. Each time, these caused the moon, according to NASA, to "ring like a gong or a bell." On one of the Apollo 12 flights, reverberations lasted from nearly an hour to as much as four hours. NASA is reluctant to suggest that the moon may actually be hollow, but can otherwise not explain this strange fact. "
"It seems much easier to explain the nonexistence of the moon than its existence."
"Hát, ha ezt előadnád a tudósoknak, a csillagászoknak sírva röhögnének rajtad. "
Ezt ők adták elő ! Okosgyerek :P
"Maximum a Föld konghat nem pedig a Hold alapvetőleg a kongás egy rezgés áruld már el neked a légüres térben miként terjedhet a hang?"
Leírták, hogy szeizmikus hangok voltak. Amikor ráteszed a kezed a haragra ott a levegő közvetítése nélkül is érzed a rengést, sőt ha a fejed teszed közvetlen a harang felszínére, azaz a haranghoz akkor is érezheted a kongást, próbáld ki.
"Azt pedig végképp nem tudom megérteni hogyan jön ide a mesterséges űrbázis."
Szovjet tidósok állították fel a hipotézist és szilárdan tart azóta is
" a hang nem juthat el egészen a Földig, mivel a légüres térben nincsen a hang, mint azt tudod."
Semmilyen fizikai ismereted sincs, még általános sem. Ki írt arról, hogy a földön halották a hold kongását ? :LOL !!!!!
"remélem ilyen gyorsan el is jutsz az egyetemen a csillagászat tanszékrae, és egy kicsit tudományosabb nézőpontból fogod tanulmányozni ezt a témát, és nem ezobulvár netes tartalmakról. "
Naigen a NASA csillagászai mértek ezt így ki
"Ha a NASA-ra hivatkozol, akkor minimális elvárás lenne, hogy ne egy fost linkelj be, hanem a NASA hivatalos oldalát."
Van több is. El kéne olvasni a kérdést :-P
"Valamennyire vágom az angolt ott egyáltalán nem arról beszélnek, amit a kérdező ide másolt kérdésként. "
Pedig arról van szó, csak t enem értesz a fizikához, csillagászathoz sem még általános sulis szinten sem
*
Ez a kérdés arról szól, hogy a NASA csillagászai azt mérték, hogy a hold kong, ebből az következik, hogy egy bázis. Mi másként lehetne értelmezni ? Én ezt nem tudom, te?
*Leírták, hogy szeizmikus hangok voltak. Amikor ráteszed a kezed a haragra ott a levegő közvetítése nélkül is érzed a rengést, sőt ha a fejed teszed közvetlen a harang felszínére, azaz a haranghoz akkor is érezheted a kongást, próbáld ki.*
Hasonlóan neked sincs tudományos képesítésed érzékelhető ^^
"Leírták, hogy szeizmikus hangok voltak. Amikor ráteszed a kezed a haragra ott a levegő közvetítése nélkül is érzed a rengést, sőt ha a fejed teszed közvetlen a harang felszínére, azaz a haranghoz akkor is érezheted a kongást, próbáld ki."
A hang, a rezgés terjedésének lényege, hogy a közeg részecskéi egy hangforrás hatására kimozdulnak nyugalmi állapotukból és ezt a kimozdulást a környező részecskék is átveszik, így az eredeti elmozdulás hullámszerűen továbbterjed. A vákuumban nem terjed a hang, a terjedése mindig valamilyen anyagban, közegben történik gázban, folyadékban, szilárd anyagban
Nem így akartam elküldeni az előző válaszomat. :D
"Ez a kérdés arról szól, hogy a NASA csillagászai azt mérték, hogy a hold kong, ebből az következik, hogy egy bázis. Mi másként lehetne értelmezni ? Én ezt nem tudom, te?"
Még engem kritizálsz meg személyeskedsz, amikor közöd nincs a fizikához a válasz ott van a belinkelt kérdésnél, csak még ahhoz is lusta, hogy elolvasd a cikket, vagy esetleg értelmezed azt. "A Hold egy mesterséges űrbázis" :LOOL!!! [link] [link]
"A termikus rengések okozta bővülése a fagyos kéreg amikor először világít a reggeli nap után két héttel a mélyhűtőben holdbéli éjszaka"
Ettől besírtam! :D
Ez tényleg egy komoly fordítás! :D
"Hasonlóan neked sincs tudományos képesítésed érzékelhető ^^"
Veled ellentétben nekem van tudományos képesítésem, mert még most sem fogtad fel amit írtam. Az hogy "Amikor ráteszed a kezed a haragra ott a levegő közvetítése nélkül is érzed a rengést, sőt ha a fejed teszed közvetlen a harang felszínére, azaz a haranghoz akkor is érezheted a kongást, " azt jelenti a tárgy maga a harang vagy a hold részecskéinek rezgése adja tovább és nem a levegő :-P
Képtelen vagy értelmezni egy mondatot. általános első :-P
Spilerke ez rád is érvényes ! Képtelen vagy értelmezni egy mondatot. általános első :-P
"
Még engem kritizálsz meg személyeskedsz, amikor közöd nincs a fizikához a válasz ott van a belinkelt kérdésnél, csak még ahhoz is lusta, hogy elolvasd a cikket, vagy esetleg értelmezed azt. "
Te személyeskedsz. Én csak közlöm a hibáidat, amiből sok van. A NASA-s link ugyanazt leírja, miszerint a hold kongott mint egy harang, csak t eezt a fordítóval sem érted meg :-P
" személyeskedsz. Én csak közlöm a hibáidat, amiből sok van. A NASA-s link ugyanazt leírja, miszerint a hold kongott mint egy harang, csak t eezt a fordítóval sem érted meg :-P"
Hát barátom éppenséggel te vagy, aki értetlenül beszél a nagy semmiben én elismerem, hogy a Hold konghat már többször is mondtam neked, hogy a kongás alapvetően egy holdrengés, amit te képtelen vagy megérteni. Ezenkívül lényegtelen dolgokba kötsz bele, és azokat idézed fel magadnak. :P
"Amikor ráteszed a kezed a haragra ott a levegő közvetítése nélkül is érzed a rengést, sőt ha a fejed teszed közvetlen a harang felszínére, azaz a haranghoz akkor is érezheted a kongást, próbáld ki."
Annyira figyelmes vagy, hogy el sem olvastad a 10-es válaszomat szerintem senkinek a válaszát nem olvastad el hadoválsz itt össze-vissza. fogadok, hogy ezután is valamilyen lényegtelen dolgot fogsz felidézni magadnak valószínűleg ezt. :P
Spilerke teljesen összevissza beszélsz :-D Felesleges elmondani, hogy légüres térben nem terjed a hang, mert már elmagyaráztam, az a Hold szeizmikus rengése volt. A földön nem ilyen szeizmikus hangok vannak, mert a bolygó tömőr !
A Hold nem az. Egy olyan bolygón amelyik tömör, el kellene nyelődnie a rezgésnek és nem úgy kongani mint egy harangnak. Következésképp üreges. Ez arra utal, hogy mesterségesen hozták létre
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!