Szerintetek tényleg meglátogatták a Földet földönkívüliek az ős- és ókorban?
"Egyre több a tudós is azok körében, akik azt állítják, hogy az ókorban földönkívüliek látogatták meg a Földet."
Jó tudni, hogy a kocsmárosok, sportmenedzserek, újságírók mellé beszálltak a tudósok is ebben a témában.
Mutatsz tőlük bizonyítékokat is erre, vagy ők is csak álmodoznak, mint a Daniken úttörőcsapat?
"Őket hívták/hívják isteneknek, akiknek többek között az egyiptomi piramisok építését is tulajdonítják."
Biztos nagyon okosak ezek a tudósok (vagy ki tudja), de azért isteneknek hívni őket kicsit túlzás.
Az meg, hogy ők építették volna az egyiptomi piramisokat, egyenesen nonszensz.
Igen, napjainkra már óriási "mozgalommá" vált az elképzelést követők tábora. Már nem csak Däniken és Zecharia Sitchin követői azok, akik ezt vallják. Gomba mód szaporodnak azoknak a tudósoknak a száma is(és itt NEM történészekre, hanem például építészmérnökökre gondolok), akik alátámasztani látszanak ezeket a teóriákat, kihangsúlyozva, hogy a történészek (főleg Zahi Hawass) inkább a diplomájukat és tudományos pedigréjüket féltik, amikor a történelmet "írják".
Ezen kívül, a rengeteg kontár film között néha alkotnak nagyszerű filmeket is. Engem az alábbi linken megtekinthető film nyűgözött le a legjobban! Akinek van szabad 100 perce, az feltétlenül nézze meg (ha még nem látta volna), mert engem nagyon magával ragadott.
5# Bizonyítéknak ott van például a dogon törzs :-)
9# "Csak éppen nem tudnak idejutni. Fénysebesség meg ilyen apróságok."
Na és te azt honnan tudod hogy hová képesek elmenni és hová nem ? :-))) Azért mert fénysebességgel lehetetlen, vannak más módszerek is amiket mi még nem ismerünk . Nem hallottál még a féreglyukakról ? Ha ismerik a koordinátákat kb 10 perc és itt van akármilyen űrhajó :-)
"Hogy találták meg pont a Földet?"
Talán mert ők is az exobolygóknak néznek először utána ? A Föld meg pontosan ideális távolságban van a Naptól . Ha minden ilyen bolygóra elküldenek egy felderítő szondát, néhány százmillió ilyen bolygó létezik csak a galaxisunkban (ez annyira nem sok), akkor tudhatnak a Tejúton élő összes exobolygóról, utána meg már a koordináták is megvannak így ide tudnak jönni .
"Egyenként elkezdték őket végignézni? És pont a megfelelő időben?"
Hát igen ez csak így megy, szépen lassan egyessével . És mit értesz pont megfelelő időnek ? Lehet már a Földet több millió éve felfedezték még a dinoszauruszok korában, de lehet csak pár ezer éve látogatnak meg minket, nem lehet tudni .
"Amikor még nem voltak emberek, akkor miért nem avatkoztak be?"
Honnan veszed hogy nem avatkoztak bele ?
"És mikor megjelentek az emberek, akkor miért kezdtek el beleszólni az életünkbe?"
Talán azért mert ők teremtettek minket ? :-) Ez a teremtésmítosz nem véletlenül van benne az összes egymástól függetlenül fejlődött nép teremtés mítoszában . Gondolj bele, te is ha elkezdesz egy építgetős/fejlesztgetős internetes játékkal játszani, miért lépsz be utána minden nap ? Azért mert jólesik megnézni a kis világodat amit idáig felépítettél és megteremtettél .
"És miért nem fogták vissza a tudományos fejlődést, ha az a korszak jó volt nekik? Vagy ha nem volt jó, akkor miért nem segítették?"
Ez tipikusan olyan amikor emberi ésszel próbálunk logikát keresni egy nálunk sokkal intelligensebb faj cselekvésében . A kísérleti telepeken élő majmok se tudják miért kapnak minden nap banánt ha egy feladatot sikeresen oldanak meg, de mégis megkapják . Aztán lehet ők is elvitatkoznak maguk között az emberek cselekvéseiről, mint mi a földönkívüliekéiről :-))
"És miért nem sikerült a sok millió kamerával lekapni őket? "
De sikerült, van már róluk homályos, normál és hd felvétel is, mellesleg hivatalos szervek is rögzítettek ilyen tárgyakat, például a NASA :
http://www.youtube.com/watch?v=8njYpyAkMp8
Mellesleg volt hogy több százezer vagy több millió ember látta egy időben ezeket az ismeretlen repülő tárgyakat : Los Angeles 1942, Fátima 1917 .
"És egyáltalán hogy élik túl a föld légkörét?"
Ha képesek féreglyukakat nyitni és galaxisokat átutazni, akkor a számukra megfelelő élettér létrehozása gyerekjáték . Az emberi technológia is tart már itt :-)
"Ez tipikusan az a megoldás, ami ezerszer több lyukat hagy maga után, mint amennyit betöm. "
Nem ez tipikusan olyan dolog amikor a beszűkült gondolkodású ember nem képes túllátni a saját jelenén és környezetén :-)
Ezernyi teória létezik, és akik nem szkeptikusok, hanem érdekli őket a téma, azok nagyon jól ismerik ezeket az elméleteket.
Számomra a legjobban az az elmélet tetszik, amely szerint lehet, hogy földönkívüli lények teremtettek bennünket "saját képére és hasonlatosságára", de egy Isteni utasítás hatására. Isten létét elutasíthatatlan axiómaként fogom fel, mindemellett a földönkívüli teóriák is nagyon jól megférnek.
Ha pedig a saját képükre és hasonlatosságukra teremtettek bennünket, feltételezhető, hogy nekik is a mi levegőnk az éltető.
Nem tartom kizártnak az ember (Homo Sapiens) marsi eredetét sem, ahogyan azt sem, hogy egy Isten parancsára "teremtő" Homo Sapiens, aki esetleg egy csöppet eltért tőlünk (mondjunk testméretben vagy a star warsból ismert erő használata révén), megépítették a piramisokat is, majd elhagyták a Földet egy kataklizma elől menekülve. Aki itt maradt, elpusztult, ill. a kevés túlélő leszármazottai meg mi vagyunk.
Szerintem már meglátogattak minket többször is, de nem annyiszor, mint ahogy a mostani Ősi Idegenek sorozatban bemutatják, mert már túl sok belemagyarázás van benne.
Pl. az idegenek tetten érhetőek a mítoszokban is, a Bibliában a kőtáblák átadásánál vagy az elektromos Frigyládánál, a Dogon törzsnél, a Magónia történetében, a folklórban stb. rengeteg ilyen dolog van.
De szerintem az idegeneknek nincs közük sem a Stonehengéhez, sem a piramisok építéséhez.
A 9-es rosszul írta, nem azt mondták, hogy az EGÉSZ Bibliában alienek vannak és a kőhajigálásnál is őket kell felfedezni..
Amúgy bírom, hogy valaki a jelenlegi fizikai és csillagászati ismeretekből indul ki egy olyan fajhoz mérten, akik legyenek CSAK 100 évvel fejlettebbek nálunk, és még keveset is mondtam. Ki mondta, hogy fénysebességgel jöttek ide? Na meg mi van, ha 100 év múlva kideríti valaki: hoppá a bizonyos egyenletben van egy hiba, amit eddig nem vettünk észre így kiküszönbölhető a fényesebesség problémája.
Tudod ez olyan: "Csak éppen az ember nem fog soha repülni." "Csak éppen az ember soha nem jut el a Holdra" stb.
Aztán ott vannak az alternatív lehetőségek: féreglyuk, térugrás, húrelmélet, párhuzamos világok stb.
Az sincs figyelembe véve, hogy egy földönkívüli vajon 70 évig él-e vagy 500 évig.
". Hogy találták meg pont a Földet? Van több milliárdszor milliárd csillag. Egyenként elkezdték őket végignézni?"
Micsoda ostoba kérdés, szerinted a mostani csillagászok mit csinálnak? Hát nem pont ezt? Mégis szerinted hogy fedezik fel az új csillagokat és az exo-bolygókat? Most jöjjön a dobpergés és a válasz:
KERESGÉLNEK és tanulmányoznak.
" Ha te egy primitív idegen fajhoz eljuttathatnál valamilyen üzeneteket, akkor azt küldenéd nekik?"
Miért, az sokkal logikusabb lenne, hogy egy ős-vagy ókori embernek lézerfegyvert adsz a kezébe vagy elmondanád neki a számítógép működését, mikor azt sem tudja miről van szó?
Szinte egy "technológiai szingularitást" idéznél elő. A technológiai fejlődés olyan módon és sebességgel változtatva meg a környezetet, amit a szingularitásban élő emberek képtelenek lennének felfogni. A lehető legnagyobb ostobaság lenne az idegenektől egy ilyet cselekedni. Ezenkívül biztosan vannak nekik is szabályaik.
Ezenkívül ha jó tudom a Voyagerrel mi sem a számítógép ismeretét vagy az antianyag információit tettük közkincsé az űrben, hanem képeket és zenét küldtünk, meg hogy hol van az ember. Húha!
Ilyen alapon a Dogonok mítoszát is el kellene fogadnod, merthogy ők is leírták hogy néztek ki a kétéltű isteneik és meg is határozták hogy honnan jöttek ide.
George Adamski
Egyre több hülyeség. Kik azok a tudósok? A History Channel UFO-hívő kamutudósai? Hagyjuk már...
Annácska...
Ennyi erővel honnan veszed, hogy a Földféle exobolygók érdeklik őket? Honnan gondolod, hogy nem óriási forróságra, vagy éppen nem borzalmas hidegre van szükségük?
Másrészről a fizika elvei szerint nem lehet féreglyukakat "előidézni" és létezésük sem bizonyított, végkép nem lehetne egy ilyen képződményen átjutni sem. Ahogy nem lehet féreglyukat nyitni, úgy nem lehet fénysebességnél gyorsabban haladni, mivel az már ott megbukott, hogy nehezebb vagy a semminél.
A videók amik UFO-król vagy űrlényekről készülnek 98% bizonyíthatóan kamu, vagy csupán az észlelő számára azonosítatlan.
A kérdező utolsó kommentje pedig nonszensz. Homo Sapiens a Marsról? Isten által vezérelt űrlények? Kezdem úgy érezni, hogy sok embernek az evolúció már nem mond semmit...
Egyébként mikor a kérdező kijelentette, hogy Isten létét elutasíthatatlannak véli, ott bukott meg a vita.
Kedves 18-as!
Miért is bukott meg a vita? Talán azért, mert Te másképp gondolkodsz? Attól még nyugodtan mehet tovább a vita, és változatlanul érdekel minden építő jellegű hozzászólás vagy szalonképes kritika.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!