Mi a véleményed David Ickeról?
David Icke nagyon ott van ! Ez látszik a válaszokon. Lehet imádni, gyűlőlni, de egyet nem lehet : közömbösnek maradni.
Te mi a véleményed róla?
Érdemes elgondolkodni rajta, hogy miért hagyják, hogy járja a világot, hogy bőséges bevételekre tegyen szert az előadásaival. Miért nem tiltják be a könyveit? (amelyeben mindig pontosan ugyanazt a már legyártott new age hülyeséget írja le, csak a cím és a boritó változik)
Aki tényleges veszelyt jelent a háttérhatalomra, azt teljes erővel elkezdik ellehetítleníteni, bemocskolni, és elpusztítani. Icke viszont boldogan él és nyugalomban, sok pénzzel. Pont mint a hatalom csatlósai és bábjai.
Mivel ő is az.
Tévedz Zoboleh !
Ugyanis már korábban folyamodtak ehhez az eltenni lábalól technikához, azonban a személy mártír lett és ezt semmiképpen sem akarják, mert az idegenes témát nem akarják hogy összekapcsolják magukkal az illuminátusok. Ehelyett ma már az agymosással védekeznek és végülis legyünk őszinték : azzal, hogy a teljes igazságot mondja, beleértve az extradimenzionális Reptíliánokat is akik nektek az Isteneitek, ezzel a legtöbb ember butaságnak hiszi, pedig éppen ez a színtiszta igazság !
Irónikus !?
Lincoln és Kennedy esetében kiválóan bevált a gyilkolás, egyikőjük se szûletett újjá (sajnos) a céljaik megvalósulásaként.
Még ha nem is működne a gyilkolás, az egyéb módszerek kombinációja bőven megteszi: bemocskolás, rágalmazás, koncepciós per, a börtönben meg 2 kiló dohányért lefizetnek egy rabot, hogy ölje meg stb.
Icke esetében még annyit se tesznek, hogy ellehetítlenítsék, sőt.
Mi az, hogy a mi Isteneink? Te nem vagy fehér?
A keresztények ezt ugyanúgy mondhatják: a biblia a színtiszta igazság, az emberek butaságnak tekintik. Irónikus?
Ui: Azt ne mondd, hogy Kovács Dániel vagy, mert akkor időmet pazarlom azzal, hogy ide írok.
Kérdező,te Icke-on kívül még kit is olvastál,hallgattál?
Hallgass bele akár csak egy-két magyar icke szintű prédikátor szavaiba és totrál ugyan azt fogod visszahallani.Icke ne,m egyedi,és végképp nem újszerű.A világ túlcsordulásig van az ilyen önjelölt szemléletmegújító forradalmárokkal,csak a édia és a köztudat nem mindegyikből csinál sztárt.Kicsit olyan a szememben Icke mint Justin Bieber .Mindketten rendkívül hétköznapiak,és kicsit se kimagaslóak,de a millió hétköznapi emberből őket felkarolta egy két értelmesebb alak,akik látták bennük a meggazdagodás lehetőségét.Icke valóban a nyilvánvaló dolgok hangoztatásának a mestere.Vagy kérlek kérdező,cáfolj meg,és bizonyítsd be ennek ellentétét!Idézz valamilyen gondolatot Icke-tól,amire csak ő jött rá,és másik 1 millió kókler társa még nem mondta ki előtte,és adtak ki róla könyvet.
Na ennyit Icke-ról,most nézzük a te írásaidat.
"Ugyanis már korábban folyamodtak ehhez az eltenni lábalól technikához, azonban a személy mártír lett és ezt semmiképpen sem akarják, mert az idegenes témát nem akarják hogy összekapcsolják magukkal az illuminátusok. Ehelyett ma már az agymosással védekeznek és végülis legyünk őszinték : azzal, hogy a teljes igazságot mondja, beleértve az extradimenzionális Reptíliánokat is akik nektek az Isteneitek, ezzel a legtöbb ember butaságnak hiszi, pedig éppen ez a színtiszta igazság ! "
Az a baj hogy tökmindegy mi van icke-val,így is úgyis magadnak kovácsolsz belőle igazat.Ha icke él és virul,akkor azt mondod hogy körültekintésből és óvatosságból nem ölik/hallgattatják el.Ha Icke ot holnap a közértben leszedné egy mesterlövész,akkor meg elkezdenéd írni hogy "És lám,a háttérhatalom megölte mert túl sokat tudott".
Így erről értelmetlen is vitázni.Biztos én is csak azért élek még mindig mert olyan nagy igazságokra jöttem rá,hogy gyanús lenne a hirtelen eltűnésem.
-__-"
És a kérdésed utolsó része értelmezhetetlen.Milyen Isteneink meg milyen reptiliánok?Kérlek fejtsd már ki,mert ez így egy hatalmas nagy zöldségeskert.Bár őszintén szólva,a kifejtés után se lesz ez logikusabb.
Zoboleh az a baj, hogy nem érted ! Kenedyt és Lincolnt azért őlték meg, hogy ne legyen hatalmon. Icke nincs hatalmon.
"kombinációja bőven megteszi: bemocskolás, rágalmazáskoncepciós per, a börtönben meg 2 kiló dohányért lefizetnek egy rabot, hogy ölje meg stb.
"
előbb írtam, hogy akkor mártír lenne belőle és olyanok is odafigyelnének a könyveire akik egyébként nem és ezt nem akarhatják !
Nekem nem Istenem a Reptíliánok :P
"A keresztények ezt ugyanúgy mondhatják: a biblia a színtiszta igazság, az emberek butaságnak tekintik. Irónikus?"
Nem tekinti mindenki butaságnak, sőt nagyon sok elit tudós igazságnak tartja akik szobaképesek, ellenben az illuminátus teóriákat meg sátánista elméleteket elvetik
A Bibliában nem a megtőrténtek valódiságát kell nézni, hanem a mondanivaló lényegét
"Kérdező,te Icke-on kívül még kit is olvastál,hallgattál? "
Einstein,Newton,Hawking,Paul Davies,Marx György, stb
"Vagy kérlek kérdező,cáfolj meg,és bizonyítsd be ennek ellentétét!Idézz valamilyen gondolatot Icke-tól,amire csak ő jött rá,és másik 1 millió kókler társa még nem mondta ki előtte,és adtak ki róla könyvet. "
Nem olvasok kóklerektől könyvet. Multkor azt vetettétek a szemére, hogy hülyeségeket talál ki
Hát az üreges Hold,amiben a reptoidok tanyáznak,szerintem elég masszívan a hülyeség témakörön belül van...
Szerinted?
Szóval Raimhol vagy, vagy nem? Egy Igen - Nem válasszal egyszerűsítsd már meg a dolgomat.
Az a baj, hogy te nem érted, és ez az egysíkú perspektívádból sugárzik.
Lincolnt és Kennedyt nem azért ölték meg, mert hatalmon voltak, ha ez lett volna a gond, akkor hatalomra kerülés előtt így vagy úgy eltávolították volna. Sokkal könyebb valakit megakadályozni, hogy hatalmi pozícióhoz jusson, mint onnan eltavolítani az illetőt.
Azért soroltam több megoldási módszert, mert a sima gyilkolásnál gyakran vannak jobb opciók is. Ilyen a lejáratás és a koncepciós per, fabrikált bizonyítekok alapján betegnek titulálják + rávarrnak valami csalást és viszlát Icke. Még mártír se lenne belőle. Max pár fanatikus fanboy tartaná annak.
Nem tekinti mindenki butaságnak a bibliát, ilyet nem is írtam. Icket se tartja mindenki hülyeségnek, ergo ugyanott vagyunk. A saját kategóriájukban a biblia és Icke is mainstream szemétnek számít.
18-as
Az érved a következő:Nem jártam személyesen a Holdon így nem tudhatom 100%-osan hogy a Hold az tömör.
Ezek alapján a következő állítás is igaz:
Nem nyitottam fel még soha a Te koponyádat,ezért nincs közvetlen bizonyítékom arra hogy te nem egy gyilkológép vagy a jövőből akit minél hamarabb meg kell semmisíteni.
Mindkét állítás ugyanazon a logikai síkon életképes.Konkrétan az mindkettőnek a magja hogy közvetlen bizonyítékok nélkül állíthatok akármekkora baromságot.
Mint ahogy a te koponyádban levő agyadra úgy a Hold belső szerkezetére is vannak KÖZVETETT bizonyítékok.Nem kell se személyesen a Holdra mennem,és nem kell egy gyors koponyafelnyitást se végigcsinálnom azért hogy rájöjjek nem áramkörök hanem agy van a fejedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!