Mit jelent az, hogy egy találkozás harmadik típusú vagy negyedik típusú találkozás?
Első típusú találkozás: az ember egy nem emberi civilizáció valamely jelét észleli (rádióüzenet, fényjelek, távoli objektum, stb.).
Második típusú találkozás: az ember észleli egy nem emberi civilizáció alkotta eszköz mozgását, működését, de a részletek nem kivehetőek, és a lényekkel nem kerül kapcsolatba.
Harmadik típusú találkozás: az ember közvetlen kapcsolatba kerül más civilizáció lénye(i)vel. A kétoldalú kapcsolat mindkét oldal fizikai jelenlétén alapul.
Negyedik típusú találkozás: a kapcsolatfelvételt nem az ember kezdeményezi, és akaratán kívül történik meg, melyre többnyire nincs befolyása.
A szakma utólag vezette be ezt és a következő kategóriát az esetfeldolgozások utólagos elemzése alapján.
Ötödik típusú találkozás: szintén utólagos kategória, mely azokra a nem ember által kezdeményezett kontaktusokra vonatkozik, melyekben az embert a lények saját, akár genetikai kísérleteikre használják, szövetmintát vesznek, de az emberi lény többnyire tehetetlen résztvevője az eseményeknek.
Nulladik típusú találkozás: a fentiek mintájára bevezethető kategória, az ember önmaga ismeretlen képességeivel való szembesülését értjük alatta.
első típusú : Mikor vagy két "élőlény" míítingel egymással..., vagy két kompjúter egy kábelen keresztül létesít kommunikációt egymással.
Második típusú: Mikor két élőlény már egymásra is mer nézni, vagy két kompjúter között már van egy róter vagy szwiccs(nem szendvics)
Harmadik típusú: Mikor már egymáshoz is szóltak, vagy valamilyen kontaktust létesítenek...
Kompjúterek esetén a router mellett már WIFI jeladó is megtalálható.
Negyedik típusó a legmegmagyarázhatóbb, két élőlény overloadlja a kommunikációt és testileg iskapcsolatot létesítenek(nem adatkábel stb.), vagy a kompjúter érintkezik a routeren keresztül egy internet modemmel, aztán DSLAM és a sok számítógép baharattal társalog.
Utolsónak:
Béla, ezt jobban is meg lehetett volna írni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!