Mi az oka, hogy USA nagyvárosaiban, népes helyeken nincsenek UFO észlelések, elrablások?
9.
Ezek ilyen kiszínezett dolgok szerintem. A brazil hivatalos vizsgálat arra jutott, hogy minden bizonnyal természetes jelenségek voltak, noha nem mindenre találtak magyarázatot, de az nem bizonyít semmit. Csak nem lehetett rekonstruálni.
Legfontosabb, hogy amit egy elfogult "ufológus" magyaráz, azt soha nem szabad elhinni. Egyszerűen nem számít:
"valódi földönkívüliek voltak, és valamiféle intelligencia irányította őket"
A pilóták világában nem ismeretlenek ilyen fényjelenségek, magyar pilóta is számolt be hasonlóról. A régi rendszerben eleinte még el sem merte mondani a főnökeinek, ha jól emlékszem, nehogy bevonják az engedélyét, mert bolondnak vélik.
Az igazság a kettő között lehet, nem is volt bolond, de nem is volt "UFO". Csak száraz fizika.
A tudományos világ lehetséges magyarázatai:
- Az egyik legvalószínűbb magyarázat a légköri jelenségek, mint például a meteoritok vagy atmoszférikus fényjelenségek (pl. ballisztikus fények). Ezek a jelenségek gyakran okozhatnak zavarokat a pilóták számára, különösen éjszakai repülések során.
- A radarok és más érzékelők működésének fizikai sajátosságai is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az objektumokat nem megfelelően azonosították. A radarhullámok reflexiója bizonyos esetekben torzíthatja az észleléseket.
- Pszichológiai tényezők: az emberek hajlamosak lehetnek arra, hogy olyan dolgokat lássanak vagy tapasztaljanak meg, amelyek megfelelnek előzetes elvárásaiknak vagy hiedelmeiknek. A stresszes helyzetek, mint amilyen egy repülés, fokozott reakciókat válthatnak ki (ezt az autósok is ismerik, amikor összeverekednek egy kis esemény miatt is).
- Egy másik lehetséges magyarázat katonai technológiák tesztelése lehetett abban az időszakban. A brazil hadsereg különféle fejlesztéseket végzett, új típusú repülőgépeket, drónokat fejlesztettek.
- A tudományos kutatások azt mutatják, hogy sok UFO-észlelés mögött valós fizikai jelenségek állnak, de ezeket gyakran félreértik, félremagyarázzák.
Úgyhogy semmi különös, megint nem sikerült megrengetni a világot.
5# Gondolom tudod, hogy kamu volt az hogy egy áramszünet közepén a legforgalmasabb New Yorki felhőkarcolóból kilebegtetnek vagy 100 méterre egy lobogó hálóinges nőt, majd felszívja egy gigantikus méretű UFO és ezt csak 22-en látják.
Áramszünetben az emberek kilépnek a szokásos életvitelükből. Kémlelik, hogy hol van még sötétség, mert ugye nem tudják hogy ez lokális vagy kiterjedt. Mindenki kiles az ablakon. Több tucat házban egyenként több száz ember és ezekből nem látták csak 22-en az is messziről. Bizonyára 😂
"Áramszünetben az emberek kilépnek a szokásos életvitelükből. Kémlelik, hogy hol van még sötétség, mert ugye nem tudják hogy ez lokális vagy kiterjedt."
És te a sötétben látod, ha valaki lebeg?
"Gondolom tudod, hogy kamu volt az hogy egy áramszünet közepén a legforgalmasabb New Yorki felhőkarcolóból kilebegtetnek vagy 100 méterre egy lobogó hálóinges nőt, majd felszívja egy gigantikus méretű UFO és ezt csak 22-en látják."
Egyébként nem, nem tudom. Ahogy nagyon sokan mások sem tudják. Azért, mert nem volt kamu.
Linda Napolitano állítása szerint 1989. november 30-án három nem emberi lény elrabolta őt a manhattani lakásából, és a történetét több mint húsz tanú is megerősítette. Azonban a tanúk soha nem lettek nyilvánosan azonosítva, és a dokumentumfilmben sem szerepelnek interjúk velük.
Budd Hopkins, aki Linda ügyét kutatta, azt állította, hogy beszélt ezekkel a tanúkkal, de csak álnévvel említi őket könyvében. Ez a hiányzó bizonyíték gyengíti Linda állításait, mivel a tanúk azonosítása és hitelesítése kulcsfontosságú lenne egy ilyen komoly esemény esetében.
Carol Rainey, Budd Hopkins volt felesége és egyben Linda egyik legnagyobb kritikusa többször is megkérdőjelezte Linda történetének hitelességét, sőt azt állította, hogy Linda kitalálta az egészet.
Rainey egy írásszakértő segítségével bizonyította, hogy a Linda által írt levelek és azok a levelek, amelyeket állítólag Pérez de Cuéllar testőrei (állítólagos tanúk) írtak neki, gyakorlatilag azonos kézírással készültek. Ez arra utalhat, hogy Linda manipulálta a bizonyítékokat.
Budd Hopkins hipnózist alkalmazott Linda emlékeinek felidézésére. A hipnózis azonban sok vitát generál, számos szakértő úgy véli, hogy ez könnyen vezethet hamis emlékekhez, külső befolyásolás lehetőségéhez. A hipnózis során előfordulhatnak torzítások vagy fantáziák beépülése az emlékekbe, ami megkérdőjelezi azok hitelességét.
14@ "És te a sötétben látod, ha valaki lebeg?"
Ha a szomszédban van több felhőkarcoló is, akkor látja mindenki hogy ott lebeg a nő főleg, hogy az ufó kutatók szerint "szilárd fénnyel" lebegtették ki az ablakból. Gondol bele. Áramszünet van. Nincs TV mindenki kémleli hogy máshol van e világítás mert nem tud mit csinálni. Nem megy semmi. Nem volt mobil, nem volt net. Erre kilebeg egy hő hálóingben
15@ "Egyébként nem, nem tudom. Ahogy nagyon sokan mások sem tudják. Azért, mert nem volt kamu."
Te már eldöntötted, hogy nem volt kamu? MIBŐL GONDOLOD?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!